A „szexualitásnak szobrot emelő” regényt írt Galla Miklós
Könyvének főszereplője egy exhibicionista zenész srác lesz.
Szerinte lehet, hogy egykori kollégája így próbálja meg boldoggá tenni magát.
Galla Miklós néhány nappal ezelőtt, egy esti előadásán elővette a nemi szervét, és azzal szórakoztatta a Budapesti Kaziban 30 fős rajongótáborát – írja a Bors. Egykori kollégája, Laár András erre úgy reagált, hogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy Galla „megőrült”.
A lap azt írja, hogy a L’art pour l’art hajdani tagja már 2021 óta saját előadásai szerves részévé tette a meztelenséget, ami a Karinthy-gyűrűjébe került. (A meztelenkedést anno Galla egyébként cáfolta.)
Laár azt mondta a Borsnak, hogy a nudizmus sosem jött elő a közös munkáiknál, ez a művészeti döntés már csak Miklós saját projektjeinél volt jelen.
„Galla Miklóst én nagyon becsülöm, és hálás vagyok neki, hogy egyáltalán dolgoztunk együtt. De ezzel, hogy ő most »megőrült«, én nem tudok mit csinálni. Gyakorlatilag én csak sajnálom, hogy a meztelenség már megint előkerült így nála. Szerintem ez neki sem jó, nyilván ő is szeretne boldog lenni valahogy, és lehet, hogy így próbálja meg boldoggá tenni magát. De ez egy borzasztó dolog szerintem”
– nyilatkozta. Több mosolyszünet után ő és Galla most épp jóban vannak, de, mint mondta, az ilyesfajta művészettel nem tud azonosulni.
„Miklós a saját fejét követi, és mindenre van magyarázata. Illetve neki van egy sajátos elképzelése a művészetről és arról, hogy ő ezt miért csinálja. Tehát nem véletlenül tolódik le az a nadrág” – vélekedett Laár. – „Én nyitott vagyok arra, hogy beszélgessünk, de sajnos nem keresi a társaságom” – tette hozzá.
Könyvének főszereplője egy exhibicionista zenész srác lesz.
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.