Egy, a napokban közzétett hatósági jelentés szerint 2024. október 22. és 24. között legalább 85 ember lett rosszul, miután egy wisconsini étteremben véletlenül THC-tartalmú olajat használtak ételeikhez. A THC, vagyis tetrahidrokannabinol a a marihuána fő pszichoaktív hatóanyaga, írja a New York Times.
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention – CDC) szerint a Stoughtonban található Famous Yeti’s vendégei közül több tucatnyian szédülésre, álmosságra és egyéb tünetekre panaszkodtak, miután pizzát és egyéb ételeket fogyasztottak az étteremben. A CDC azután indított vizsgálatot, miután a helyi mentőszolgálat október 24-én jelentette, hogy pár nap leforgása alatt hét embert szállítottak kórházba, és mint kiderült, mindannyian jártak a pizzázóban.
Az étteremben, valamint két tüneteket mutató személy otthonában is megvizsgálták, hogy történt-e szén-monoxid szivárgás, de nem voltak erre utaló jelek. Viszont kiderült, hogy Famous Yeti’s közös konyhát használt más vállalkozásokkal, köztük egy állami engedéllyel rendelkező, THC-termékeket gyártó céggel, és a tulajdonos bevallása szerint 2024. október 22-én elfogyott a készletük, ezért egy közös konyhából származó általuk repceolajnak hitt terméket használtak a tészta elkészítéséhez.
2024 októberében a Famous Yeti’s Facebook-oldalán bocsánatot kért, és közölték, a hatóságokkal együttműködve próbálnak javítani a működési feltételeken. Mivel a rendőrségi nyomozás szerint nem szándékos mérgezés történt, ez nem volt vádemelés. A CDC jelentése szerint a tüneteket mutatók között nyolc gyermek is volt, közülük senkit nem kellett kórházba szállítani, illetve egy 91 éves vendég is fogyasztott a kölcsönvett olajjal készült ételekből.
A hatósági a vizsgálati dokumentumban megjegyezte, az élelmiszeripari és a THC-termékeket gyártó vállalkozások által közösen használt kereskedelmi helyiségek „szándékosan vagy véletlenül” növelhetik a kitettség kockázatát.
(Kiemelt képünk csak illusztráció.)