Gratulálok Krasznahorkai Lászlónak, büszke vagyok a magyar író Nobel-díjára. Remélem, hogy Wass Albert, Nyirő József és Tormay Cécile is méltó elismerést kap.
Ezzel a szöveggel sikerült gratulálnia Németh Szilárdnak, a Fidesz alelnökének ahhoz, hogy Kertész Imre után ismét magyar íróhoz került az irodalmi Nobel-díj.
A Fidesz propagandáján kívül általában megdöbbentően egészségtelen ételekről posztoló fideszes politikus nem fejtette ki, milyen szempontok alapján véli úgy, hogy a nevezett íróknak kellene „méltó elismerést” kapniuk. Mindenesetre mindhárom író antiszemitizmusa ismert, Nyirő együttműködött a Szálasi-féle nyilas kormánnyal, Tormay Cécile (bár még a második világháború előtt meghalt, de) saját magát is fasisztának nevezte, Wass Albertet pedig Romániában háborús bűnösnek nyilvánították, bár a vádak megalapozottsága kérdéses.
Krasznahorkai László szerint Magyarország az elmúlt évtizedben egyre jobban eltávolodott a Nyugattól Orbán Viktor nemzeti konzervatív uralma alatt. Kapott is érte Bayer Zsolttól, akinek a mondatai a mai nap után elég rosszul öregedtek.
Ehhez képest még a Fidesz másik prominens tagja, Kubatov Gábor Fradi-elnök is úriemberhez illően emlékezett meg a magyar Nobel-díjról: „Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjat nyert! Kertész Imre után 23 évvel ismét magyar író kapta meg a világ legrangosabb elismerését. Hatalmas büszkeség ez az egész nemzetnek. Gratulálok, László!” – írta.
A második magyar Nobel-díjas íróról a díj kihirdetése óta megszólalt már Vámos Miklós, Krusovszky Dénes, Lackfi János, Tarr Béla és Krasznahorkai angol fordítója, George Szirtes is. Maga Krasznahorkai azt mondta: „Nagyon boldog vagyok, nyugodt és ideges egyszerre.”
2002 után ismét magyar díjazottat választott ki a Svéd Akadémia. A nemzetközi szinten az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író évek óta komoly esélyesnek számított a fogadóirodáknál.