„Krasznahorkai László egy ideje a barátom. Amikor a közeli múltban átvett egy másik nagy díjat, hozott nekem ajándékba egy kis plüsstevét Marokkóból. Következésképp én elfogult vagyok, de nem is az én dolgom, hogy megítéljem az életművét: én nem vagyok esztéta vagy kritikus. Igaz, minden könyvét olvastam” – mondta el csütörtök óta Nobel-díjas barátjáról a HVG megkeresésére Vámos Miklós író. „Vicces, hogy a Tollseprű című karcsú könyvem bemutatóján, a Könyvfesztiválon épp szombaton beszéltem arról, hogy már évek óta jelöltek magyar írók a Nobel-díjra, és én nagyon szeretném, hogyha Krasznahorkai László megkapná, mert itt az ideje. Eztán jóslással is fogok foglalkozni.”
Csütörtökön kora délután az idei irodalmi Nobel-díj kihirdetésekor elhangzott: Krasznahorkai László „a lenyűgöző és látnoki műveiért” kapja meg az irodalmi élet legnagyobb elismerését, „amelyek az apokaliptikus terror közepette mutatják meg a művészet erejét”.
Vámos Miklós úgy fogalmazott: „Krasznahorkai László életműve azért egyedi a magyar irodalomban, mert egy bizonyos stílusban íródtak, és egyetlen témáról szólnak: arról, hogy mennyire kiszolgáltatott az ember.
Az ő alapeszméje a szolidaritás, és ez nagyon fontos a jelenünkben, ahol a szolidaritás egyre kevésbé számít, Magyarországon csakúgy, mint nagyon sok pontján a világnak.
Én mindig csodáltam, hogy hogyan tud olyan alakokat ábrázolni, akik nagyon messze állnak az ő személyes világától. De egy igazi író bármit tud ábrázolni” – mondta Vámos Miklós a HVG-nek.
A második magyar Nobel-díjas íróról a díj kihirdetése óta megszólalt már Krusovszky Dénes, Lackfi János, Tarr Béla és Krasznahorkai angol fordítója, George Szirtes is. Maga Krasznahorkai azt mondta: „Nagyon boldog vagyok, nyugodt és ideges egyszerre.”
