Ahhoz képest, hogy mekkora hír volt, meglehetősen lassan, csaknem 40 perccel a stockholmi bejelentés után Orbán Viktor Facebook-oldalán is megjelent a gratuláció Krasznahorkai László sikeréhez, igaz a miniszterelnöknek mindenekelőtt az jutott az eszébe róla, hogy ő az első gyulai Nobel-díjas.
A suta poszt mögött felsejlik Krasznahorkai éles kritikája az ország állapotáról, és a NER vele való vagdalkozása – legutóbb a válogatott szavairól hírhedt Bayer Zsolt tollából.
Ezek a Krasznahorkai-mondatok nem nívósabbak egy átlag Facebook-komment színvonalánál, naponta olvasok ehhez hasonlókat
– írta Bayer a Magyar Nemzetben idén februárban megjelent Krasznahorkai meg a sok s…ggfej című publicisztikájában.
Krasznahorkai Lászlót decemberben Stockholmba várják mint friss irodalmi Nobel-díjast, de a magyar író már az idei év elején is járt Svédországban, ahol a Kulturhuset Stadsteatern nemzetközi irodalmi díját vette át a Herscht 07769 című regényéért. Akkor a Svenska Dagbladet című svéd lapnak adott interjút, és ebben lesújtó képet festett a magyarországi állapotokról.
Orbán és társai most dicsőséges történelmünkről beszélnek. Ez több mint nevetséges. A magyar történelem csak vereségekből áll
– állapította meg Krasznahorkai, aki beszélt arról is, Berlin után miért inkább a monarchia városaiban – Bécsben, Budapesten és főként Triesztben – szeret már élni. Trieszt például mindig multikulturális és nemzetközi volt szerinte, „nem úgy mint Magyarország, amely az elmúlt évtizedben egyre jobban eltávolodott a Nyugattól, Orbán Viktor nemzeti konzervatív uralma alatt”.
Szóba kerül a trianoni trauma is, amiből szerinte Orbán tőkét igyekszik kovácsolni, és egy „Vissza Trianont!”-feliratú plakát nyomán megállapítja, hogy mennyire tanulatlanok lettek mára az emberek, hiszen Trianon csak egy kastély Franciaországban. Nincs remény Magyarországon, és nem az Orbán-rezsim miatt, de az ilyen emberek miatt is. A probléma nem csak politikai, de társadalmi is. Ez egy elveszett generáció – idézi a lap az írót, aki azt is mondja: „A demokrácia nagyon törékeny. Iskolázatlan tömegek jogokkal felvértezve, és olyan sok a seggfej. Egy tömött vasúti kocsiban egyetlen neonáci is elég, csak egy.”
Bayer a februári írásában Krasznahorkai szemére vetette, hogy az interjúban megfogalmazott mondatai „nélkülözik a részvétet, a megértés szándékát. Mindazt, ami Krasznahorkai regényeinek olyan emlékezetes rétege volt. A szellem embere nem mondhat efféle olcsó közhelyeket, nem járhatja át a szavait ez az arroganciával kevert elitista színezet. Az ilyesmi tilos. De azon túl, hogy tilos, ráadásul még sértő is. A tanulatlan tömegek, soraikban a számtalan, dicsőséges történelemről harsogó szemétládával igazán többet érdemelnének.”
De nemcsak Bayer horgadt fel Krasznahorkai véleményén. A publicisztikában idézi Petri Lukács Ádámot, aki szerint „annyi bárdolatlanság, gonoszság van ezekben a szavakban, hogy én nem is szeretném tudni. Sok jó művészt fel tudok sorolni, akik zsidóztak, magyaroztak, saját országukat csepülték vagy épp totalitárius eszme szolgálatába álltak, ettől még jelentős alkotók voltak, ebbe a sorba illeszkedik Krasznahorkai is.” Vagy Bencsik Gábort, aki szerint az „ahogy a Nobel-díjért való türelmetlen ácsingózásában hozzászocializálódott a nyugat-európai liberális irodalmi elithez, és lebutítva visszamondja nekik a Magyarországra vonatkozó közhelyeiket, szégyenletes.”
A Mandinernek mindeközben Orbán Viktor látnoki képességei jutottak eszébe abból kiindulva, hogy a miniszterelnök a Lőkösháza–Békéscsaba vasútvonal átadóján említette meg az írót, merész képzettársítással összekötve a Sátántangót a MÁV jövőjével. A szeptember 23-ai beszédében ezt mondta: „Krasznahorkai László úr, egy író, idevalósi a szomszédos Gyulára. Van egy regénye, ami egy vonattal indul egy meg nem nevezett, de ha jól értem, akkor igencsak Békéscsabára hajazó megyeszékhelyen. Ami ott, abban a regényben elénk tárul, az Lázár miniszter úr rémálma. Soha meg nem érkező vonatok, kapkodó állomásfőnök, frusztrált utasok, lepukkant állomások, hogy úgy mondjam, a helyzet nem túl kedvező ebben a regényben. Azonban a Békéscsaba–Lőkösháza vasútszakasz felújításával ez megváltozott, a regény a múlt, ez itt meg a jövő.”
