Az eseményt beharangozó metaforából súlyos kérdések következnek. Életműkoncert lesz? Monumentális összegzés? De mi fér bele? Az Omega-korszakból, az LGT-éből, a szólóprodukciók és a színpadi művek sokaságából? A másoknak – például Zalatnay Saroltának, Kovács Katinak, Zoránnak, Révész Sándornak, Katona Klárinak, Komár Lászlónak, Kern Andrásnak, Oláh Ibolyának, Falusi Mariann-nak – írt fergeteges dalok közül, amelyek mindmáig a felsorolt előadók legragyogóbb, maradandó sikerei? Közülük vajon kit, kiket hív meg Presser?
Közönségkedvencek vagy ritkaságok? Vagy-vagy, is-is? Hiszen a nagyjából hétszáz szerzeményre becsülhető életműben kevéssé ismert, végletes művek is meglapulnak. Az egyik ilyen a Kern Andrással és Sztevanovity Dusánnal írt, csaknem öt és fél perces kabaréjelenet dalban elbeszélve, a Zenés-táncos nőnapi ünnepség a Guvátinál, nyereségrészesedéssel, amely a korabeli vállalati élet röhögtető paródiája. Az ősváltozat szerzőségét a Rádiókabaré munkatársai kollégájuknak, Nyilas Jánosnak tulajdonítják, bizonyára nem alaptalanul, hiszen Kern a műhely vezető sztárszínésze volt.
Lettner Kriszta
A másik véglet a presseri életműben Esterházy Péter megzenésített prózai műve, A bűnös, műfaji megjelölése szerint hangjáték. Esterházy Szüts Miklós grafikáihoz írt – már betegen – szürreális történetet arról, hogyan uralta el az életét Hasnyálka. „Úgy bő negyven perc kell a könyv elolvasásához. Közben igyekeztem magamban Esterházy hangját hallani, az ő hangján olvasni (…) Lementem a zongorához, és próbáltam olvasás közben pár hangot játszani, »kísérni«, mint egy hangjátékban” – írta önéletrajzi kötetében. A YouTube-on rögzített 31 ezer megtekintés gyaníthatóan abszolút rekord a maga műfaján belül.
A Főpróba címet viselő első koncertnap bebizonyította, hogy bármiféle találgatás hiábavalónak bizonyult. Presser minden előzetes várakozásra rácáfolt – vagy inkább rálicitált. „Két napra megalakítottuk a 403-as társulatot” – mondta, majd azon ironizált, hogy ebben ő csak zongorakísérő. A zenekari korszak medréből kilépve varázslatos vígszínházi előadással rukkolt elő az MVM Dome színpadán (társrendező: Novák Péter), a hippik világát idéző tánckarral (Földessy Margit Tanoda és Fitos Dezső Társulat), régóta vele muzsikáló zenészekkel és néhány újonnan csatlakozóval (Szabolcsi Bence és Nagy Barnabás gitár, Papesch Péter basszusgitár, Szebényi Dániel billentyűs hangszerek), az amadindás zenésztárs Holló Aurél, Borlai Gergő és Födő Sándor révén erős ütőszekcióval, katonazenekart idéző fúvósokkal, a Vígszínház Pál utcai fiúk produkciójából és a Grund zenekarból ismert Wunderlich Józseffel, szólóprodukcióban is remek vokálosokkal, és állandó koncertpartnerével, a Csík zenekarral.
A 403-as társulatban a szereposztás is felettébb izgalmas. Katona Klári szerepében az Irie Maffiából ismert, ghánai születésű Sena Dagadu és Falusi Mariann lépett fel, utóbbi énekelte az 1984-es japán Yamaha-fesztiválon előadói díjjal méltatott Amíg várok rádot. Kovács Kati Rockandrollerével Rúzsa Magdi gördült be a színpadra, a 2012-ben elhunyt Komár Lászlót Vitáris Iván alakította az Ivan & the Parazolból – bár ő, a szovjet–magyar szövetséget erősítendő, Iván Ivánovicsként lépett fel az 1958-as Boogie Woogie Klubban, ahol erős rendőri ellenőrzés mellett folyt az engedélyezett, sőt kötelezővé tett mulatozás. A Presser-csapat új igazolása Lábas Viki a Margaret Islandből, a régi társ, Oláh Ibolya pedig önmagát adta, csúcsformában. „Csiszolhatatlan gyémánt” – mondta róla találóan Presser, akinek értékrendjét ismerve a Voltam Ibojka kihagyhatatlan darab. „Voltam jól is s voltam lázas / de sohase nem voltam teljesen százas / voltam hisztis voltam csendes / csak valahogy sosem voltam rendes / megfelelő fehér ember, az nem az nem” – nézett szembe saját életével Presser verssorai révén Oláh Ibolya, kiérdemelve az első vastapsot.
A műsor gerincét az 1970-es és az 1980-as években játszott dalok adták, néhány Omega-megasláger és sok-sok izmos darab az LGT-repertoárból. De ez csupán formális leltár, mert Presser, szerzői jogait érvényesítve, ezeket mind visszavette, a múltból a mába emelte, kibontotta és új hangzással ismeretlen szépségeket tárt fel bennük. Ha valaki netán abban reménykedett, hogy Somló Tamás hiányában fiatal zenészekkel az eredeti hangzást reprodukálva játssza el az LGT sikerszámait, bizonyára csalódott. LGT nincs tovább, ezt rég kimondta, a régi dalok bármiféle másolata pedig láthatóan az ízlése ellen van. De azokat nem hagyta veszendőbe menni, új életre keltette.
Szinte magától értetődő, hogy elhangzott a dacos Nem adom fel, az LGT egykori függetlenségi nyilatkozata. Eredeti címe Amerika volt, eredeti szövege arról szólt, hogy az USA elvette tőlük Laux Józsefet, Barta Tamást, de ez akkor nem ment át a cenzúrán. Így lett az Amerikából Nem adom fel. Kilenc éve már, hogy a refrént éneklő, több dalban pótolhatatlan Somló Tamás elhunyt, hiányában Presser tekintélyes kórusra bízta az egyes szólamokat a dal új változatában. Új, szintén dacos árnyalatot kapott a Pokolba már a szép szavakkal („Hiába él, ki csak remél. / Hiába szól, ki mást ígér / Hiába hangzott fényesen / Hiába szólt, hogy ’Győzelem’, / ha nem nyert senki sem.”) is.
Lettner Kriszta
A színpadi művek közül a Képzelt riport és A padlás két-két dala hangzott el. Az előbbiből az LGT előadásában öt éven át betiltott Ringasd el magadat Presser csak elmorogta, elénekelte helyette a közönség, a Valaki mondja meg pedig kihagyhatatlan koncertdarab. A Padlásból a búcsúzás, elszakadás fájdalmas húrjain játszó Fényév távolság és az Örökre szépek hangzásvilága viszont mit sem változott – talán, mert bármiféle korrekciónak súlyos kockázata lett volna –, amit a közönség lelkesen honorált. Miközben Wunderlich József és Rúzsa Magdi felsőfokon játszott az érzelmekkel, a mobilok csillagos égboltkupolát emeltek a színpad fölé. Ekkor érződött a leghevesebben, amit Presser ígért: dalokat adunk szeretetért.
„A fekete-fehér fotón egy ember tök egyedül, lehajtott fejjel, szemébe húzott kalappal, hosszú kabátjában áll a lóversenypénztár becsukott ablaka előtt, sehol egy lélek. Körülötte a földön mindenfelé százával hevernek az eldobált, vesztes fogadócédulák.” Ez a fénykép ihlette a koncertzáró Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dalt, amelyet eredetileg Kern Andrásnak írt, de idővel maga is műsorra tűzte. Illett az esthez, hogy ezzel búcsúzott. Azaz mégsem: mert végezetül, ráadás gyanánt mégis csak leütötte a 404. billentyűt. Végtére is Presser az Illés együttes Little Richárdjával mégsem búcsúzhatott el közönségétől, már csak azért sem, mert a Boogie Woogie Klubban már ezt is eljátszották, fergetegesen.
Innen hogyan tovább? Az egykori nagy generáción belül a rockzenészek közül az LGT és Presser állt legközelebb ahhoz, hogy a globális zenevilág élmezőnyébe beférkőzzön, az együttes angol és amerikai nagylemezeivel, turnéival, a zeneszerző a máig keresett, olykor ellopott Gyöngyhajú lánnyal és A padlással. A nagy áttörés azonban elmaradt. Ebben közrejátszott, hogy Pressert elcsábíthatatlanul vonzza a magyar kultúra, a magyar nyelvű irodalom, a honi értelmiségi közeg, nem élt a csábító ajánlatokkal. Ma is ezen a kulturális alapon építkezik, ha tetszik, ide húzódik vissza. A Főpróbán Wunderlich pólója hátát Arany János és Petőfi Sándor portréja díszítette, így énekelte A padlás Rádiósa szerepében: „Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim.” Hát, valahogy így.
Presser korábbi interjúiból tudható, hogy momentán Munkakönyv címen lemeztrilógián dolgozik, s elég jól halad. Első darabja, a Versdalok már megjelent. A második elképzelt filmekhez írt instrumentális zenéket tartalmaz, ez is elkészült. A harmadikon pedig az elmúlt egy-másfél évtizedben elkezdett műveket, félkész ötleteket formálja meg. A Versdalokon Presser mások mellett Fodor Ákos, Parti Nagy Lajos, Erős Virág, Kányádi Sándor, Varró Dániel verseit zenésítette meg – bár ez a régimódi kifejezés nem fedi a lényeget. Inkább a szó minden értelmében eljátssza, eldalolja, vagy csak elsuttogja azokat, zenész- és énekestársai közreműködésével.
A régi barát, Kántor Péter három verse került fel a lemezre, köztük a Kikötő blues („A kikötőben az a jó: / Jön egy hajó, megy egy hajó…”), ezek demo változatát meg akarta mutatni a költőnek, de elkésett vele. „Az a kurva halál leelőzött a Margit hídon, és kész” – írta. A nagy nevek közt feltűnik a kevéssé ismert, fiatalon elhunyt Kepes Sára, akinek Epitáf című hatsorosát Oláh Ibolya énekli megrázó erővel: „Ha megtart, / aki voltam, szivetekben: / nem elég. Élnék, de szebben, / mint ti — s amíg ti, addig. / A leányzó nem alszik, / csak meghalt.” A fájdalmas tónust a lemez végén Parti Nagy Lajos harsány Muterka búg a lófagyija oldja. Van mit, legalább szomorkásan elmosolyodunk.
Ez már zenében és érzelmekben is más világ, mint az LGT, az Omega dübörgő rockja volt. Meglehet, ennek a zenének részben más a közönsége is. Presser szándékában áll, hogy a trilógiát fizikai hanghordozón is megjelentesse, mintha számára a lemez még mindig a szó fizikai valóságában is hanglemezt jelentene, nem a netre, a streamingekre feltöltött informatikai jeleket. Igaza van, a lemez a halhatatlanság illúzióját kelti, hiszen így maradt fenn Enrico Caruso és Karády Katalin hangja is. Az összegzés éveiben, az utolsó billentyű leütése előtt s után ez adhat még némi reményt.
(Nyitóképünk Presser Gábor egy korábbi koncertjén készült.)
