„Nagyon büszke vagyok rá, mert dolgozik, és küzd azért, amit igazán szeretne” – mondta el a Story magazinnak Várkonyi Andrea, a Tények volt műsorvezetője, Mészáros Lőrinc felesége, miután előző házasságából született lánya, Bochkor Nóra a Legénybúcsú című mozifilmben jelent meg pár pillanatra a színen.
A volt tévés személyiség elmondta, hogy lánya már több kisebb-nagyobb filmes projekten dolgozott, méghozzá a „ranglétra legaljáról” indulva, ami által a kamera mindkét oldalán gyűjtött tapasztalatokat. Mint mondta, örül, hogy lánya komolyan veszi ambícióit, és lépéseket tesz, hogy azzal foglalkozhasson, ami igazán érdekli. Méltatólag azt is elmondta, hogy lánya a nyarat is vakációzás nélkül végig dolgozta egy nemzetközi projektben.
A HVG Legénybúcsúról írt kritikáját itt olvashatja el:
Szente Vajk összeállt a Most vagy soha! című Petőfi-film, a Hadik és a Pesti Balhé forgatókönyvírójával, és készített egy olyan gyalázatosan rossz filmet, amely egyszerre idézi fel Fábry Sándor legrosszabb poénjait és a kilencvenes évek elejének tévés borzalmait, de képes alulmúlni azokat. Kritika a Legénybúcsúról.
(Nyitókép fotó: Túry Gergely)