„Ding-dong! Meghalt a boszorkány, meghalt a gonosz boszorkány!” – így örül Orbán vereségének az EUobserver szerzője
A rossz magyar álomnak vége, üdv, itthon! – írja Andrew Rettman.
Az influenszer örömtáncához egy filmklasszikus betétdalát választotta, ami nem csak neki jutott eszébe a Fidesz bukásáról.
Egyetlen alsónadrágban, az ágyán ugrándozva, bukfencet vetve táncol örömében Steiner Kristóf a közösségi oldalain hétfő reggel közzétett videón, amelyben Orbán Viktor kormányának bukását ünnepli a vasárnapi választás után. Örömtánca közben az 1938-as Óz, a nagy varázsló című filmnek az a dalbetétje hallható, amelyben a mesebeli ország manói a gonosz keleti boszorkány halálát ünneplik.
„Ding-dong! Meghalt a boszorkány, meghalt a gonosz boszorkány!” – szólt a mesében az antihős pusztulása fölötti triumfálás szövege, amely Andrew Rettmannak, az EUobserver külpolitikai elemzőjének is rögtön eszébe jutott a magyar választás eredményéről értesülve.
A rossz magyar álomnak vége, üdv, itthon! – írja Andrew Rettman.
Bejegyzésében Steiner azt írta, Orbán Viktor választási autokráciája véget ért, „és ehhez még az sem kellett, hogy egy hurrikán Dorothy házát ejtse a fejére – csupán az kellett, hogy a saját erőnkben higgyünk”.
Steiner reményét fejezte ki, hogy a magyar választás csak az első dominó lesz a sorban, és az emberek világszerte megelégelik az olyan kormányokat, amelyek megfeledkeznek arról, kiket lennének hivatottak szolgálni. De addig is ünnepeljünk – írta az influenszer.
Budapest, mi elindultunk az úton – egy hétnyi közös ünneplés áll előttünk, a mai éjszakától kezdve
– zárta bejegyzését.
Beindult az élet a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó országgyűlési választás másnapján. Kövesse velünk az eseményeket!
Nyitókép: Steiner Kristóf / Facebook
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.