szerző:
hvg.hu

Évente 12 ezer magánszemélyt tiltanak el a cégvezetéstől, a jogi szigor teljes mértékben indokolt.

Több mint 12 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégügyektől 2017-ben – ahogy a korábbi két évben is –, ezzel 42 ezer felé közeledik a jelenleg eltiltott személyek száma – írja közleményében az Opten Informatikai Kft. A jogi szigor indokolt, mivel a végrehajtások, felszámolások és kényszertörlések száma rendkívül magas, a hatóságok pedig vissza akarják szorítani azt a gyakorlatot, hogy az eladósodott cégeket a tulajdonosaik egyszerűen bedöntik, majd új céget alapítanak.

„Láthatóan továbbra is magas fokozatban zajlik a hatósági nagytakarítás a cégvezetők körében, egy év alatt újabb kisvárosnyi vezető tisztségviselőt tiltottak el a cégügyektől” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. A cégbíróság jellemzően a jogerősen megállapított hitelezői követelések és pénzbírságok megfizetésének elmulasztása miatt tiltja el a magánszemélyeket a cégügyektől, akik öt évig lehetnek egy cég vezető tisztségviselői, és nem láthatnak el cégképviseletet sem, sőt bizonyos típusú tulajdonosi szerepköröket sem tölthet be.

Jelenleg egészen pontosan 41789 magánszemélyt érint az eltiltás, a szakértők pedig azt jósolják, ez a szám nőni fog, mivel az újonnan eltiltott személyek száma jóval magasabb lesz, mint a lejáró eltiltásoké. Sok esetben ráadásul az eltiltott közvetlen vagy közvetett módon más cégekben is befolyással bír, így egy magánszemély eltiltása egész cégcsoportokat érinthet.

A végrehajtások, felszámolások és kényszertörlések száma rendkívül magas, ezért július óta magasabb céltartalékot kell képeznie az adósnak a felszámolási eljárás elején a felszámolás költségeire, idén januárban pedig bevezették az adófizetési biztosíték intézményét is. Utóbbit cégalapításkor kell letenniük azoknak, akik korábban adótartozásukat meg nem fizetve szüntették meg a cégüket jogutódlás nélkül. Ez a rendelkezés vissza kívánja szorítani azt a gyakorlatot, hogy az adótartozástól való megszabadulás érdekében sok vállalkozó hagyja bedőlni a cégét, majd új vállalkozás indításával próbálkozik.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Genetikusok szerint a honfoglalók ősei hunok voltak – megjelent a tanulmány

Genetikusok szerint a honfoglalók ősei hunok voltak – megjelent a tanulmány

Az esőnek köszönhetően kicsit már jobb levegőt venni

Az esőnek köszönhetően kicsit már jobb levegőt venni

Kövér László: A kultúrharcnak a Fidesz húsz éven át elszenvedője és nem alakítója volt

Kövér László: A kultúrharcnak a Fidesz húsz éven át elszenvedője és nem alakítója volt

Elítélték a volt horvát kormányfőt és a Mol-Ina per még csak most jön

Elítélték a volt horvát kormányfőt és a Mol-Ina per még csak most jön

Ez kész: Lech Walesa a legnagyobb stílusdiktátor

Ez kész: Lech Walesa a legnagyobb stílusdiktátor

Selma Blair bejelentette, hogy szklerózis multiplexben szenved

Selma Blair bejelentette, hogy szklerózis multiplexben szenved