Leesett egy fiatal férfi a KÖKI Terminálról
A körülmények egyelőre ismeretlenek, de idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
A körülmények egyelőre ismeretlenek, de idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
Az Oktogontól a Városligetig lesznek korlátozások a K&H mozdulj! félmaraton miatt.
Egy év múlva ismét megvizsgálják a világörökségi helyszíneket. AZ UNESCO korábban az épülő Mol-torony miatt fejezte ki az aggodalmát.
Karácsony Gergely kabinetfőnöke szerint még nem heverte ki a járvány okozta sokkot a főváros. Balogh Samu a főváros beruházásait „halaszthatatlannak”, míg a kormányzati projektek nagyobb részét „elfuseráltnak” nevezte.
Vitézy Dávid szerint még az idén kiírják a tervpályázatot a 2030-as Nyugati pályaudvar megálmodására.
Karácsony Gergely azt mondta, állnak minden vizsgálat elé.
A szerelvény tolta maga előtt a személyautót.
Mikromobilitási pontok hálózatát tervezi kialakítani a Budapesti Közlekedési Központ.
Egy sáv eltűnik a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében, de megnyílik kerülőútként a Wesselényi és a Dohány utca eddig forgalomcsökkentett szakasza. A Blaha Lujza téri parkolót teljesen lezárják.
A zászló a házasságkötő terem fölé volt kihelyezve.
A Magyar Kikötő Zrt. 1,86 milliárdos ajánlata lett a befutó a tenderen, de idén így sem indulnak el a hajójáratok.
Olyan buszokat is kiengednek forgalomba a szakszervezet szerint, amelyeknél csak úgy akadályozható meg a motor túlmelegedése, ha bekapcsolják a fűtést.
A BKV szerint lehet klímát tenni a járművekbe, de a frankfurti közlekedési vállalat szerint nem.
A Swietelsky nem állt le a munkával, de nem is mondott le a teljes igénye érvényesítésről, így több milliárdos per szakadhat a BKV nyakába.
A rendőrség lezárta az érintett területet, így a tűzszerészek megkezdhették a munkát a Lánchídnál talált feltételezett robbanótestnél.
Este nyolcig lehet maradni a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. minden strandján.
60 ezer néző megy egyszerre vagy haza vagy ünnepelni, érdemes figyelni a közlekedésre.
A focit is szereti a „mindenki önkormányzata”.