Polt Péter: Az ügyészség munkatársai teljesítették a társadalom jogos elvárásait
Európa élvonalába tartozik a magyar ügyészség – büszkélkedett Polt Péter a karácsonyi videójában.
Európa élvonalába tartozik a magyar ügyészség – büszkélkedett Polt Péter a karácsonyi videójában.
"Semmilyen politikai erő el nem mozdíthatja őket, még rendkívüli jogrend esetén is biztosítani kell az Ab működését" - szögezte le.
Keveset szerepel magyar téma a nyugati címlapokon, és ha igen, akkor általában negatív kontextusban – derül ki a minap megjelent Címlapon Magyarország, Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020 című kötetből. A legpozitívabb kép országunkról a késő Kádár-korban volt, Orbán Viktor viszont 2015 óta soha nem látott mértékben tematizálja a nyugati médiát. A kötet szerkesztőjét, Szalay-Berzeviczy Andrást kérdeztük.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
A csónakázó tó és a mesterséges sziget már kész, most a híd is épül hozzá. Mészárosék cége építi, állami támogatásból.
A Nemzetbiztonsági Bizottság is foglalkozna Kövér László beszédével, amelyben arra utalt, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági veszélyt jelent.
Facebookos videóban kelt ki Bige László ellen Nagy István.
Tizedik alkalommal lehet utazni az adventi járaton Miskolcon, ahol láthatóan kitettek magukért a jeles alkalomra.
"A választásoktól berezelt kormány az intézkedéseivel azt a közvéleményt próbálja lekövetni, amely elől eltitkolja a járvánnyal kapcsolatos fontos adatokat" - írja a HVG munkatársa a hetilap e heti ajánlójában.
Az üzletember szerint van esélye nyerni. Álláshirdetésben keresi a 106 képviselő-jelöltjét.
A Borsod megyei Fügödön járt a Deutsche Welle, ahol sokan csak ősszel adatták be maguknak a koronavírus elleni oltásokat. Az ok egyszerű: féltek. A rossz szociális körülmények között élő családok körében ugyanis elterjedt a tévhit, hogy aki megkapja a vakcinát, meg is halhat. Az interneten olvasott rémhírek ellen egy helyi civil szervezet, az InDaHouse Egyesület vette fel a küzdelmet. Bár fő profiljuk a gyerekek fejlesztése és felzárkóztatása a tanulásban, a problémát látva több körös felvilágosító kampányt indítottak, és helyben oltási időpontokat szerveztek.
A rendező szerint a szabadság valóban nagy dolog, de azzal is szembe kellene végre nézni, hogy a szabadságra kevesebbeknek van igényük, mint a jó egészségügyre, a minőségi oktatásra vagy a tisztességes, inflációmentes árakra.