880 lóerős lett a nyitható tetejű Mercedes-AMG GT R
A német roadster még a Black Series kupénál is erősebb és gyorsabb lett.
A német roadster még a Black Series kupénál is erősebb és gyorsabb lett.
A kamion komoly sebességgel bukkant fel, a szemből érkező autós az utolsó pillanatban tudott fékezni.
A benzines alapmodell 5,6 millió forintért állítható be a garázsba.
Az olasz gyártó egy sejtelmes fotóval és egy rövid kedvcsináló videóval harangozta be új modelljét.
A villanymotoros szabadidő-autó legolcsóbb kivitelének hatótávolsága mintegy 440 kilométer.
Nem tudni, hogy a 70 millió forintnál többe kerülő olasz sportkocsi karosszériáját mennyire viselte meg a művelet.
A fizikai valójában a szeptemberi IAA-n debütáló újdonság az ID.4 kupésra hangolt testvérmodelljének tekinthető.
Az újdonság létrejöttében többek közt a Forma 1-es világbajnok, Jenson Button is segédkezett.
A típusból eleve nagyon kevés készült, az ilyen szerény futásteljesítményű példányok pedig olyan ritkák, mint a fehér holló.
Ezzel a több mint 4 évtizedes múltra visszatekintő sportkocsival eddig kevesebb, mint 50 ezer kilométert tettek meg.
Változik a forgalmi rend, kicsit gyorsabb lehet az átjutás.
A 4,78 méter hosszú bajor sportkupé egyenesen a 90-es évek közepére repít vissza bennünket.
"Az autóipar jövője elektromos, és nincs visszaút" – jelentette ki az amerikai elnök.
Az újdonság az ígéretek szerint alig több mint 2 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra.
A bőven 800 lóerő feletti új Huayra "szíve" egy remek 6 literes V12-es motor.
A masszív hűtőrácsok az elmúlt évek egyik legfontosabb tervezési trendje lett az autóiparban.
A 700 lóerős modellből mindössze 30 példány fog készülni.
340-nél gyorsabban is tudna hasítani az újdonság, azonban a gumik ezt a tempót már nem igazán viselnék el.
Az Alpina XB7 letaglózó autó. Nyilvánvalóan nincs valós szüksége senkinek egy két és fél tonnás, 612 lóerős, duplaturbós V8-as SUV-re, ugyanakkor, akinek volt szerencséje ilyen autót vezetni vagy utazni benne, kénytelen elismerni a képességeit.
A svéd márka szinte ismeretlen szabadidő-autója a ritkasága miatt egész jó áron megy gyűjtői autóként.