#belpolitika

Csernay Ákos pszichológus: Zsigeri döntést hoztam, de nem az volt a célom, hogy Sófi doktort felelősségre vonják

„Gyula, ezek nem a te barátaid” – vallomása szerint így reagált Csernay Ákos pszichológus, mikor főnöke, Sófi Gyula elé csúsztatott egy fecnit, rajta egy 1 vagy 2 milliós összeggel. A vád szerint arra akarták rábírni, hogy hamis szakvéleményt adjon egy kisfiúval kapcsolatban, akinek esetében ő teljesen biztos volt abban, hogy nem történt szexuális abúzus. A történtekről beszámolt hozzátartozóinak és egy rendőrnek is, de nem feljelentést tett. Miért? És békében van azzal, ahogy eljárt? A többi között erről kérdeztük Csernay Ákos pszichológust. A beszélgetésen jelen volt ügyvédje, Schalkház Éva is. (Az ügyben beszéltünk Sófi Gyula pszichiáterrel is, akit első fokon letöltendő börtönre ítélt a bíróság, de ő továbbra is ártatlannak vallja magát. A vele készült interjú elérhető ebben a cikkben is.)

Windisch Judit

Sófi Gyula pszichiáter: „Nekem semekkora összeget nem ér a becsületem feladása”

Januárban első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélték az egyik legnevesebb hazai igazságügyi szakértőt, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának korábbi vezetőjét, Sófi Gyulát vesztegetés és hamis tanúzásra felhívás miatt. Az ügy lényege, hogy a vád szerint Sófi próbálta elérni egy kollégájánál, Csernay Ákosnál, hogy "valótlan tartalmú" szakvéleményt adjon egy kisfiút érintő szexuális abúzusról szóló ügyben. Sófi Gyula a hvg360-nak azt mondta, ártatlan, nem követte el, amivel vádolják, és elmegy a falig, hogy az igazát bizonyítsa. Arról is beszélt, a becsülete helyreállítható, de a karrierjét kerékbe törték. Sófi Gyula ügyvédjével, Jován Lászlóval együtt nyilatkozott. (Sófi Gyulán kívül beszéltünk Csernay Ákos pszichológussal is, a vele készült interjút beágyaztuk a cikkbe.)

Windisch Judit



Rogán most bizonyíthatja, valóban pótolhatatlan-e

Ha igaz, hogy a kegyelmi botrány a Fidesz által képviselt ideológiát szúrta szíven, akkor Rogán Antal fényre vitele a hatalmi gépezet szívcsakrájára mért szúrásként értelmezhető – így van ez akkor is, ha egyelőre rejtély, kinek vagy kiknek és miért állt érdekében éppen most támadni a NER-en belül 2022 után túlhatalmat szerző politikust. Azt a Rogán Antalt, aki már régóta nem az arca, hanem a tudása és elkötelezettsége miatt a második legerősebb szereplő Orbán Viktor mellett.

Dezső András

Szekeres-Varsa Vera 90 éves tanár: Amikor a lakásom közelében tüntetnek, mindig kibicegek

A szerencse is kellett ahhoz, hogy a vészkorszakot a szűkebb családja valamennyi tagja túlélje – mondta a HVG-nek Szekeres-Varsa Vera, 90 éves nyelvtanár, a Színművészeti Egyetem volt tanszékvezetője. A rendszerváltás idején belépett az SZDSZ-be később az Amnesty International Magyarország elnöke lett. Második férje Konrád György író, a harmadik Szekeres György újságíró, műfordító, a francia ellenállás hőse volt, akiről könyvet írt. A HVG Portréjában mesél a sűrű életéről, és arról, miért követi még mindig napi szinten a politikát.


Balog Zoltán sorsáról egy rendkívüli zsinaton döntenének a református vezetők

Azok az esperesek és gondnokok, akik kedden bizalmat szavaztak Balog Zoltánnak, nem a református egyház törvényhozói, egy csütörtöki online értekezleten a református vezetők arról tárgyaltak, hogy rendkívüli zsinatot hívhatnak össze a kegyelmi botrány miatt. (Péntekre hívták össze a rendkívüli értekezletet, amin Balog Zoltán bejelentette lemondását.)



Az alvilági figura, akit még Portiknál is veszélyesebbnek tartanak

Minden ízében példátlan volt a Gyárfás-Portik sztori, melynek végén első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság Gyárfás Tamást és Portik Tamást Fenyő János meggyilkolása ügyében. Portik után hamarosan a magyar alvilág egyik legrettegettebb alakjaként számon tartott Turek is bíróság elé állhat.

Dezső András




Balog eltolja a felelősséget, de nincs bizonyíték, hogy másnak is kikérték volna a véleményét K. Endre kegyelmi ügyéről

A református püspök befolyásolási kísérleteit szereti nem politikai, hanem tanácsadói munkája részeként beállítani. A köztársasági elnök tanácsadói testülete azonban megalakulása óta csak néhány alkalommal ült össze, és konkrét ügyekben nem kérték ki a tagok véleményét. A Sándor-palota tisztázhatná a helyzetet, de inkább hallgat.


Hatalmas a botrány a reformátusoknál

Lemondásra szólította fel a Magyarországi Református Egyház második embere Balog Zoltánt azok után is, hogy a volt miniszternek látszólag sikerült kibékülnie Orbán Viktorral, bár szerda este Bayer Zsolt selyemzsinórt küldött neki a Magyar Nemzetben. A Novák Katalin és Varga Judit bukását hozó kegyelembotránynak egyelőre tehát nincs vége.





Gyurgyák János: Orbánnal vagy Orbán nélkül, de folytatódik a NER-es világ, amíg a jobbágyi mentalitás megmarad

A magyar társadalom képtelen szembenézni önmagával – mondta a hvg360-nak adott interjúban Gyurgyák János történész. Könnyebb Orbánt vagy Gyurcsányt hibáztatni, vagy a közvélemény kegyét keresni, mint szembenézni a valódi problémával. Az ugyanis életveszélyes játék, a magyar társadalom mindig is kegyetlenül megbüntette azokat, aki a szemébe mondták az igazságot. Az Orbán-rendszert újabb zsákutcának tartja, és nem hiszi, hogy ez ebben a formában nélküle fenntartható lenne. De mi kell ahhoz, hogy kitörjünk a NER-es világból? Hogyan lehet ezt mentálisan túlélni, és mit változtathat a mostani botrány? Interjú.

Windisch Judit

A pénteki influenszertüntetés az az irány, ahonnan még nem támadták a NER-t – és nem biztos, hogy esélytelen

A YouTuberek, még ha ellenzéki érzelműek is, más keresztmetszetén mozognak a társadalomnak, mint azok, akik mindeddig kiálltak a rendszer igazságtalanságai ellen, platformjaikon keresztül egészen új rétegeket tudnak politikailag aktivizálni. Az üzenet jól van megfogalmazva, Azahriah gravitációs mezője felbecsülhetetlen – az ellenzéki pártok pedig nemkívánatos vendégek.

Nagy Iván László

Nem lemondani, mosakodni érkezett Balog a református vezetők elé

Kedd délelőttre rendelték be Balog Zoltán püspököt, a Magyar Református Egyház zsinata lelkészi elnökét az egyház hivatalába, hogy magyarázatot adjon arra, mi köze volt K. Endre kegyelmi ügyéhez. Az ülésen szimpátiaszavazás volt, a többség támogatta Balogot, aki később videónyilatkozatban beszélt arról, hogy valóban kiállt K. Endre kegyelme mellett, de hibázott.

Dezső András