Másodhegedűs is csak nagy szerencsével lehet Orbán Viktor az európai konzervatívok pártcsaládjában, ahol a Fidesz jövőjét látja. Már a belépőjegyért is engednie kellett az olaszoknak.
Egységes recept nincs arra, hogy egy társasházban miért és hogyan működőképes a közös képviselet, ahogy a rossz vagy elrettentő példák is sokfélék. Az alábbiakban néhány konkrét helyzetet mutatunk be az egyikre és a másikra.
Negyedszer halasztották el a kormánypártok, így idén februártól sem lépett életbe a társasházi közös képviselők kötelező regisztrációja, ami mérsékelhetné a lakóközösségek kiszolgáltatottságát. Civil kurázsi nélkül a szolgáltató cégek diktálják a költségeket és az ingatlanvagyonok sorsát is.
Mindketten alulról jöttek, és a saját területükön jutottak a csúcsra, majd eltérő ütemben ugyan, de onnan zuhantak a mélybe. Portik Tamás és Gyárfás Tamás sorsát egy olyan gyilkossági ügy köti össze, ami Magyarországon példa nélküli: sem előtte, sem azóta nem lett bérgyilkosság áldozata olyan ember, aki annyira befolyásos lett volna, mint annak idején az áldozat, Fenyő János. Éppen ezért nemcsak maga a Fenyő-ügy szimbolikus jelentőségű, de az abban hozott elsőfokú ítélet is. Ez cikkünk megjelenése után meg is született, alább erről is olvashatnak.
Mit jelent, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelme a bicskei pedofilügyben elítélt K. Endrét mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól és attól is, hogy eltiltsák foglalkozásától? Milyen erkölcsi bizonyítványt kaphat? Miért nem indokolja ezt a kegyelmi döntését az államfő, ha Budaházy esetében megtette? Vissza lehet-e vonni egy kegyelmi döntést? Ezekre a kérdésekre Nehéz-Posony Katával, a HVG jogászával kerestük a válaszokat.
Január közepén kaptak egy levelet a Közgazdaságtudományi Intézet nyugdíjas kutatói – tudományos főmunkatársak, emeritusok, professzor emeritusok –, hogy egy hónapjuk van összepakolni és leadni a belépőjüket. Csak az maradhat, aki futó kutatást vezet. Az érintettek megalázónak érzik az eljárást, az intézmény kutatói közül több mint százan szolidaritási nyilatkozatban tiltakoznak a lépés ellen. Fertő Imre főigazgató megkeresésünkre közölte, az érintettek nem állnak munkaviszonyban az intézettel,így semmilyen kötelezettségük nincs velük szemben.
Már nem a Terrorelhárítási Központ figyeli az extremistákat, azaz a szélsőségeseket – tudta meg a hvg360. Az extremistákkal évtizedeken át a titkosszolgálat foglalkozott, majd a TEK megalakulása után a terrorelhárítókhoz került ez a terület, de most az alkotmányvédelmisek visszakapták.
A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket. De hogy jutott 55 milliárdhoz a cég, és mit tudni a tulajdonosáról? Cikkünkben bemutatjuk.
Már Orbán Viktor és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök közötti tárgyaláson is terítékre került annak az olasz nőnek az ügye, akit azzal vádolnak, hogy társaival tavaly februárban Budapesten embereket vertek meg az utcán. Az Ilaria Salis és társai elleni eljárás tocsog a politikától: az antifák eleve politikai okok miatt támadtak meg embereket, a kormány pedig kezdetben politikai okokból mosta össze a támadókat a „nemzetközi baloldallal”. Most az olasz kormány veri a tamtamot, és kéri számon a magyar kormányon Salis fogva tartásának szerinte embertelen körülményeit, amiben az olasz média láttat politikai motivációt. De vajon mennyiben Salis-specifikus ez az ügy? Tényleg neki szól a „lábbilincs”, vagy ez másoknak is jár? Mi állhat az olasz reakciók hátterében, és számít-e bármit is, ha az olasz antifa érdekében már a legfelsőbb szinten jártak el? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre próbáltunk válaszokat keresni.
Átláthatatlanul és döcögősen kivitelezve, de érdemi bérfejlesztésről van szó a pedagógusok esetében – bár az első fizetési papírok szerint van, aki csak 3%-ot kapott –, 2030-ig szóló ígéret is van a folytatódó emelésekre. Jövőképre is nagy szükség lenne, hogy legyen utánpótlás.
Mi a csepeli fideszes belháború oka, hogy mert bajszot akasztani Németh Szilárddal, miért nem fordult a baloldal felé, miután távozni kényszerült a pártból? – ezekről beszélgettünk Borbély Lénárd újrainduló exfideszes csepeli polgármesterrel.
Ami a diósgyőri várral történik, jól mutatja, hol húzódik a látogatói igények és a szakmai elvek közötti kompromisszum, és miért Disneyland tündérvárát húzzák fel a történelmi terek kompromisszumos, de alapvetően hiteles újraalkotása helyett.
"Nem fordulhat elő, hogy elrontsunk egy településképet" – mondta a hvg360-nak Lánszki Regő államtitkár, országos főépítész a Rákosrendezőre tervezett, maxi-Dubaj néven elhíresült beruházással kapcsolatban. Az államtitkár szerint nem jó út, hogy a főváros photoshoppolt képekkel kelt félelmet, és azt mondja, egy épületnél nem önmagában a magassága számít, hanem az, hogyan illeszkedik a környezetébe. Az államtitkár szigorú ellenőrzést ígért, és azt mondta, a beruházó nem tudja majd lenyomni őket. De milyen lesz Budapest 100-150 év múlva? Interjú.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyolc év alatt több mint 15,5 milliárd forintért szerződött különböző cégekkel, derül ki abból a szerződéslistából, amelyet a hvg360 bíróságon perelt ki. Jelentős megbízásokat kapott több NER-es “udvari szállító” is, feltűnik a cégek körül Habony Árpád egy rokona, Orbán Győző egy ismerőse és birkózótársa, itt van egy jól ismert Balásy Gyula-cég, de még a Rogán "találmányáról" elhíresült Hunguard is. A listát és szereplőit háromrészes cikksorozatban dolgoztuk fel.
A Fidesz célja nem a főpolgármesteri szék mindenáron való megszerzése, hanem az ellenzék megosztása. Utóbbinak a pártjai egymással és az idővel is versenyt futnak a júniusi EP- és helyhatósági választások előtt.
Elveszett évtized Magyarország számára Orbán Viktor kormányzása, de ezt a tényt hatékonyan rejtik el a tömegek elől – mondja Rosta Miklós, a Corvinus Egyetem volt tanszékvezetője, egyetemi docens, aki január 29-én a Spindiktátorok című HVG-könyv szerzőivel és vendégeikkel beszélget a zsarnokság új arcáról.
A sorozatos botrányok után új pályára állítaná a Magyarságkutató Intézetet Kásler Miklós főigazgató. Kérdéses, hogy valóban ő-e a megfelelő személy a változás levezénylésére.
Abszurd és kellemetlen helyzetbe került Gábor, aki a megkopott személyi igazolványát akarta újra cserélni az egyik kormányablakban, ehelyett órákra elzárták a XII. kerületi rendőrkapitányság egyik zárkájába. A kormányhivatal vezetése szerint az ügyintézők helyesen jártak el, amikor rendőrrel vitették el, de szerintük Gábor is helyesen járt el, így a történtek miatt a hivatal elnézést kér tőle. Ám az ügynek még nincs vége. Gábor esete alapján bárkivel történhet hasonló.