Kiderült, milyen útvonalon tartják meg idén a Budapest Pride felvonulást
Miután a Mi Hazánk lefoglalta a Pride napján a felvonulás szokásos útvonalát, a szervezők közölték: megtartják a felvonulást „a város szívében, ahová tartoznak”.
Miután a Mi Hazánk lefoglalta a Pride napján a felvonulás szokásos útvonalát, a szervezők közölték: megtartják a felvonulást „a város szívében, ahová tartoznak”.
A konzerveken, bojlervizen és olvasztott havon túlélő mariupoli civilek az evakuációs pontokon sem lélegezhetnek fel. A beszámolók alapján az orosz gyűjtőtáborokban embertelen körülmények uralkodnak.
Miként állította át egy kisvárosi rabbi a Ku-Klux-Klan egy regionális vezetőjét apró "szeretetmorzsák" adagolásával? Cikkünkben Jonah Berger marketingprofesszor Katalizátor című könyvéből olvashatnak egy megindító esettanulmányt.
Molnár Áron (noÁr) azt írta, szégyelli, hogy Magyarországnak ilyen miniszterelnöke van.
A Bucsában történt mészárlás, az orosz agresszor kegyetlenkedése ellen egy bátor demonstráló Moszkvában, más Szófiában, az orosz kulturális intézet előtt tiltakozott a földön heverve.
Az ENSZ Közgyűlése New Yorkban helyi idő szerint kedden fogadott el erről határozatot.
Nagy a tét, félő, hogy az emberiség elpusztítja önmagát és a bolygót. Ezért aztán olyan gondolkodásmódra van szükség, amely túllép a jelenlegi határokon - írta Nadja Tolokonnikova Lázadj! című, 2018-ban megjelent könyvében. Az alábbiakban ebből a könyvből közlünk egy szerkesztett részletet.
A gyermekkor alatt végig arra biztatják a kicsiket, hogy a nemük által meghatározott játékokkal játsszanak, és a nemükhöz illőn viselkedjenek. Mi történik, ha úgy szeretnénk felnevelni a gyerekünket, hogy az érdeklődését és személyiségét ne a társadalom határozza meg? Mit mondanak erről a kérdéskörről neves feministák? Részlet a Mit tenne De Beauvoir? című könyvből.
Nőnapi program az olasz nagyvárosokban: sztrájkolni fognak a közösségi közlekedési cégek.
Férfiak gyermek nélkül című könyvében Tanács Eszter 16 gyermektelen és gyermekmentes férfivel készített interjút. Az alábbiakban ebből a könyvből közlünk egy szerkesztett részletet: a 33 éves Balázs történetét, aki párjával meleg férfiként próbál szülővé válni.
Az anya nem tett mást, csak virágokat vitt az ukrán nagykövetség épülete elé, de három kisgyerekével együtt előállította az orosz rendőrség.
A vád szerint egy 44 éves férfi az egymást átkarolva sétáló két nőt hangosan szidalmazta, az egyiküket meg is lökte. Felfüggesztettet kért rá az ügyészség.
Senkit nem kell ahhoz megütni, hogy erőszak áldozata legyen egy kapcsolatban. Bőven elég, ha lelkileg terrorizálják, érzelmileg bántalmazzák, verbálisan megalázzák az illetőt. Erről szól az Ökumenikus Segélyszervezet rendhagyó Valentin-napi kisfilmje, mert nem egy olyan kapcsolat van, ahol piros szívek, plüssmacik és vörös rózsák helyett fenyegetés, sértegetés az "ajándék".
Mindez csupán újságírói kérdés nyomán derült ki, a kínaiak maguktól nem reklámozták.
A nőtől még akkor is megtagadták a terhességmegszakítást, amikor ikermagzatai közül az egyiknek leállt a szíve. A nő családja szerint vér tapad a kormány kezéhez.
A jogvédő szervezet emellett itthon is jogi lépéseket tesz.
Megindító beszédet tartott egy izraeli képviselő, Mickey Levy a németországi parlamentben a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. A beszéd végén, egy ima felolvasásakor már nem bírta visszatartani a könnyeit.
Hat személy, akik mindannyian 6 és 16 év közöttiek voltak a fukusimai atomerőmű-katasztrófa idején, beperelte a japán állami energetikai vállalatot, a Tepcót, hogy a cég elismerje: súlyos egészségkárosodást szenvedtek a káros sugárzás következtében.
Bűncselekmény lesz mindenféle kezelés, ami meg akarja változtatni a szexuális orientációt vagy a nemi identitást.
A világhírű skót sörfőzde csaknem 300 egykori és jelenlegi munkatársa írta alá azt a levelet, amelyben azzal vádolják James Watt vezérigazgatót, hogy a félelem toxikus kultúráját teremtette meg a cégnél.