Napsütéses júniusi vasárnap reggel volt, amikor megcsörrent a telefon. Michael és Julie Weisser épp az étkezőasztalnál ültek. Csak néhány napja költöztek be új otthonukba. Michael vette fel a kagylót.

– Halló? – szólt bele.

A vonal túlsó végéről hangos, gyűlölettel teli férfihang szólt bele:

– Megbánod még, hogy beköltöztél a Randolph Street 5810.-be, zsidó gyerek!

Azzal az illető letette. A Weisser család a lehetőségek reményében érkezett a Nebraska állambeli Lincolnba. A város legrégibb gyülekezete új lelki vezetőt keresett, Michael pedig, aki korábban kántorként és rabbiként szolgált szerte az Egyesült Államokban, új kihívásra vágyott. Lincoln túlnyomórészt evangéliumi keresztény közösség volt, és a város több mint kétszázezer lakójából alig néhány százan vallották magukat zsidónak. A reformgyülekezet istentiszteletein részt vevők száma sokszor az egy tucatot sem érte el, de Michael szorgalmasan dolgozott számuk emelésén. Két és fél évvel megérkezése után a templomi tagság száz családra nőtt; vezetőként új lendületet adott a közösségnek.

Aztán egyszer csak jött ez a fenyegető telefonhívás, két nappal később pedig a helyzet még rosszabbra fordult. Julie épp csak hazaért az irodából, és végigment a kocsibejárón, hogy megnézze a  postaládát. A szokásos számlák között volt egy Michael Weisser rabbinak címzett vastag, barna boríték is. Brosúrák és szóróanyagok voltak benne, az egyik rasszistább és szörnyűbb, mint a másik. Legfelül pedig egy kis kártya hevert, amin a következő szöveg állt:

„A KKK figyel benneteket, mocskok.”

A Weisser család nem először találkozott a fajgyűlölettel, de ennyire ijesztő helyzetbe még sohasem kerültek. A rendőrség nem köntörfalazott.

„Hadd fogalmazzak így – mondta nekik az egyik nyomozó. – Ha a helyi Ku-Klux-Klan vezetője áll e mögött, és erős a gyanúnk, hogy ő az, nos, ő tényleg veszélyes. Tudjuk róla, hogy pokolgépeket készít.”

Ezt a férfit Larry Trappnek hívták. Ő volt a vezetője a  környék fehér felsőbbséget hirdető csoportjainak. A Ku-Klux-Klan Fehér Lovagjainak nagy sárkányaként az ő irányítása alá tartozott az egész állam. A célja nem egyéb volt, mint hogy „Nebraskát az ország egyik legfontosabb klánközpontjává tegye”. Trapp imádta az erőszakot, és több géppisztolyt meg automata fegyvert halmozott fel. Állandóan azon volt, hogy felkorbácsolja az  indulatokat a régióban.

Michaelnek és Julie-nak fogalma sem volt róla, mitévők legyenek. Julie elkezdett információkat gyűjteni Larry Trappről. Az egyik helyi orvosi rendelőben dolgozott adminisztrátorként, és megtudta, hogy Trappet jól ismerik az orvosok. Gyerekkorában cukorbeteg volt, de sokáig nem kezelték, így mostanra már majdnem teljesen megvakult. Ezenkívül a betegség a vérkeringését is olyan mértékben megkárosította, hogy előbb néhány lábujját, végül pedig mindkét lábát amputálni kellett.

Trapp bőrfejű követői néhány héttel később műsoridőt vásároltak a helyi tévécsatornán. A Fehér Árja Ellenállás videóján nácik, klántagok és hozzájuk hasonló csoportok meneteltek, és gyűlöletről meg fehér felsőbbségről fröcsögtek. Michael vérlázítónak találta a  műsort. Képtelen volt tovább türtőztetni magát. Elhatározta, hogy felhívja Trappet. A telefont nem vették fel, az üzenetrögzítő azonban agresszív szóáradatot zúdított rájuk. Michael nem hagyott üzenetet, de miután véget ért a felvétel, megint felhívta a számot.

Nemsokára rendszeres telefonáló lett, egy idő után pedig úgy döntött, üzenetet is hagy. Nagyon dühös volt, és a lelke mélyén legszívesebben ordított volna Larryvel, szerette volna megfenyegetni a fickót. Ám Michael, hívő emberként egyszerűen ennyit mondott: „Larry, jó lenne, ha elgondolkodna egy kicsit a gyűlöleten, amit terjeszt, mert egy nap Isten színe előtt kell majd felelnie mindezért, és nem lesz könnyű dolga.”

Ettől kezdve, ha Michaelnek volt egy szabad perce, felhívta Larryt, és rövid üzeneteket hagyott neki. „Miért gyűlöl engem? Nem is ismer, hogy gyűlölhet?” Egy másik alkalommal ezt kérdezte tőle: „Larry, tudja, hogy a nácik által meghozott egyik első törvény éppen az olyanok ellen irányult, mint maga? Akiknek nincs lábuk? Tisztában van vele, hogy Hitler Németországában az elsők között halt volna meg? Miért szereti ennyire a nácikat?” Az üzenetek egy része egyenes volt, más részük burkoltabb. „Larry, a világban rengeteg szeretet van. Magának láthatóan nem jut belőle. Szeretne egy keveset?” Michael „szeretetmorzsáknak” nevezte az üzeneteit.

Miközben egyre érkeztek ezek az üzenetek, Larry világában is változások kezdődtek. Gyanúba keveredett egy éjszakai gyújtogatássorozat miatt. Egy korábbi szomszédja feljelentette, mert fenyegető üzeneteket hagyott neki. Egy klánbéli társát kirabolta és megölte két másik klántag. Az egészsége tovább romlott. Mindezek tetejében a neki hagyott üzenetek is egyre jobban nyugtalanították. Sohasem tudta, mikor érkezik a következő hívás. A hívó hangja mindig meleg és dallamos volt, tele örömmel és boldogsággal. Trappet dühítették az üzenetek. Így amikor az ismeretlen legközelebb jelentkezett, és beszélni kezdett, Larry felkapta a kagylót.

– Mi a szart akar? – reccsent bele. – Mi a picsáért zaklat engem? Azonnal hagyja abba!
– Nem akarom zaklatni, Larry. Csak szeretnék beszélgetni egy kicsit.
– Pedig igenis zaklat. Mit akar tőlem? Fogja rövidre!

Michael várt egy kicsit.

– Nos, azt gondoltam, esetleg segítségre lehet szüksége – szólalt meg végül –, és azon töprengtem, vajon segíthetek-e. Tudom, hogy kerekesszékben van, és arra gondoltam, elvihetném bevásárolni, vagy ilyesmi.

Larry meghökkent. Hirtelen nem tudta, mit mondjon. Aztán megköszörülte a torkát, és a hangja most először másképp csengett. Mintha kevesebb gyűlölet érződött volna benne.

– Ez kedves magától, de megoldom a dolgot. Azért kösz. De ne hívja többet ezt a számot. Ezt a telefont a munkámhoz használom.

Egy szombat este a  Weisser család otthon volt, amikor megcsörrent a telefon. A hívó „a rabbival” akart beszélni, és amikor Michael átvette a kagylót, rögtön felismerte a hangot a vonal másik végén.

– Ki akarok szállni – mondta Larry  –, de nem tudom, hogyan.
– Segítségre van szüksége? – kérdezte Michael.
– Nem tudom, mit mondjak – felelte Larry. – Összezavarodtam, és rosszul vagyok. Azt hiszem, undorodom ettől az egésztől.

Michael felajánlotta, hogy átmegy hozzá, de Larry tétovázott. Michael megkérdezte tőle, éhes-e, ő pedig beadta a derekát. Michael felajánlotta, hogy visz vacsorát, Larry pedig megadta nekik a lakcímét. Amikor nyílt az ajtó, Michael kezet fogott Larryvel, aki összerezzent, és sírva fakadt. Trapp tekintete az ujjait díszítő horogkeresztes gyűrűkre tévedt, és érezte, hogy nem képes tovább viselni azokat. Miközben odaadta mindet Michaelnek, így szólt:

– Ezek jelképezik a gyűlöletet az életemben. Elvenné tőlem? Sajnálom! Annyira sajnálom mindazt, amit tettem.

Michael és Julie átölelték, és megnyugtatták, hogy minden rendben lesz. Trapp 1991. november 16-án hivatalosan is kilépett a Ku-Klux-Klanból. Ezután hozzáfogott, hogy bocsánatot kérjen mindenkitől, akinek ártott és akiket megfenyegetett. Levelet írt a hírcsatornáknak, és bocsánatot kért „a durva nyelvezetért és a fajgyűlölő jelzőkért, amelyekkel különféle csoportokat és egyéneket illetett Nebraska államban”. Kidobálta a lakásából az évek során felhalmozódott rengeteg rasszista kacatot, és megpróbált új életet kezdeni.

HVG Könyvek

Michaellel és Julie-val való kapcsolatából szoros barátság lett. Annak az évnek az utolsó napján kiderült, hogy Trappnek vesebetegsége van, és már egy éve sincs hátra. A Weisser család meghívta, hogy költözzön hozzájuk, ő pedig elfogadta az ajánlatot. A nappalit hálószobává alakították, Julie pedig otthagyta az állását, hogy az egyre rosszabb állapotban lévő Larryt ápolhassa. Larry végül a zsidó vallásra is áttért. A szertartásra Michael zsinagógájában került sor, amelyet régebben fel akart robbantani. Valamivel több mint három hónapra rá Weisserék házában elhunyt.

Larry Trapp egész gyerekkorában bántalmazó apja elől bujkált. Tudatosan vagy sem, de felnőtt életének nagy részében ugyanennek az embernek igyekezett megfelelni, aki maga is nyíltan fajgyűlölő volt. Larry furcsa módon abból merített erőt a  túléléshez, hogy utánozta azt, ami a legtöbb fájdalmat okozta neki. Egészen addig, amíg egy napon valaki nem mutatott egy másik lehetőséget.

Nem Michael volt az első, aki megpróbálta rávenni Larryt, hogy változzon meg. Időnként a rendőrök is be-berángatták az őrsre. A rendfenntartás akkoriban a büntetésről szólt: „Bármilyen módon, de meg kell akadályoznunk az ilyen viselkedést.” A rendőrök azonban nem foglalkoztak azzal, miért is alakult ki a probléma. Mivel küzdött ez az ember, ami ilyen tettekre sarkallta?

Ha ma megkérdezzük Michaelt, miért változtatta meg a véleményét Larry, ő azt mondja: Larryt semmilyen kényszer nem tántoríthatta volna el a klántól. Ám Michael – azzal, hogy békejobbot nyújtott neki, és éreztette, törődik vele – megmutatta neki, hogy létezik erősebb hatalom a gyűlöletnél.

„Elvezetheted a lovat a vízhez, de nem kényszerítheted arra, hogy igyon – fogalmazott Michael. – Ám ha szomjas, inni fog. És ugyanez történt Larryvel is." Larry nem azért változott meg, mert Michael mondta neki. Azért változott meg, mert saját maga erre a következtetésre jutott. Persze Michael sem csak a pálya szélén ácsorgott. Csökkentette az  ellenállás hatását, és szelíden olyan útra terelte Larryt, amit azután maga fedezhetett fel.

Maga Trapp így fogalmazott: „Amerika egyik legkeményebb fehér aktivistája voltam. Ha én képes voltam szívvel-lélekkel megváltozni, akkor mindenki képes rá.” Michael azzal változtatta meg Larry gondolkodásmódját, hogy csökkentette az ellenállást. Nem mondta meg neki, mit tegyen, csak megnyitott egy kommunikációs csatornát, és segítette Larryt, hogy győzze meg saját magát.

A fenti cikk Jonah Berger Katalizátor című könyvének szerkesztett részlete.

Mi visz rá egy demokratát arra, hogy a republikánusokra szavazzon? Hogyan érhetnénk el, hogy az izraeliek és az arabok bízzanak egymásban? Mivel vehetnénk rá a kamaszokat, hogy eldobják a cigarettát? A Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszorának új könyvéből olyan technikákat tanulhatunk, amelyek révén igazi katalizátor válhat belőlünk – akár egyetlen személyt akarunk megváltoztatni, akár egy teljes iparág működésében próbálunk irányváltást elérni. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.