Nyáry Krisztián: „Még egyszer belerúgnak abba, akinek havi százezreket vesznek ki a zsebéből”
Az irodalmár szerint indulati okokon kívül sok értelme nincs a kata eltörlésének, a bújtatott foglalkoztatásról szóló érv pedig hazugság.
Az irodalmár szerint indulati okokon kívül sok értelme nincs a kata eltörlésének, a bújtatott foglalkoztatásról szóló érv pedig hazugság.
A kormány két rendelete jelent meg a Magyar Közlönyben, amivel a Start-munkaprogram 7 milliárdos keretét is rugalmassá tette.
Ha az infláció nem enyhül, akkor akár év végéig is maradhat az élelmiszer- és a benzinárstop – legalábbis ezt állítja Bánki Erik, aki a Mol-vezér azon kijelentésére is reagált, miszerint már hazardírozás az intézkedés fenntartása.
A döntés azt követően született meg, hogy Magyarország vétót emelt az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó ellen.
Gazdasági kérdésekről egyeztetett kedden videókapcsolaton keresztül Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A nyugdíj és több szociális támogatás is növekszik.
A különböző maradvány- és tartalékalapokból áthelyezett pénzek nagy részét az önkormányzati rendszer, a külügy, a honvédség és a kormányzati kommunikáció kapja. 21 korábbi határozatban szereplő, beruházásokkal kapcsolatos határidőket egy évvel csúsztatnak.
75 pontos kamatemelésre számít a szakértők többsége – írja a CNBC gazdasági rovata, amely szerint az egész világon recessziót okozhat az, hogy az infláció miatt a jegybankok gyorsabban és jobban szigorítanak, mint ahogy azt korábban várták tőlük.
A Világbank pesszimista előrejelzésével egy időben David Malpass elnök közzétette elképzeléseit a Project Syndicate oldalon arról, mit kellene tenni a válság elkerülésére.
Kétnapos ülést tartanak Amszterdamban az Európai Központi Bank vezetői, hogy döntsenek az alapkamant várható emeléséről, amelyre legkorábban júliusban kerülhet sor. Az infláció egyre inkább galoppozik az eurozónában, májusban újabb rekordok dőltek meg, ezért a kamatemelés elkerülhetetlennek látszik.
Ehhez a politikai támogatás megszerzése lehet a legnagyobb kihívás.
A legjobb üzlet ma Magyarországon utat és vasutat építeni, de a bányászat is elég jól fial - ezek a jellemzően a NER-hez kötődő ágazatok azonban nincsenek a megadóztatott körben.
Budapest főpolgármestere egy Facebook-bejegyzésben ecsetelte, miért baj, hogy az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalkozások nem részesülnek tovább a rezsicsökkentésből.
Úgy járt a kormány, mint az az ember, aki az utolsó fillérig elkölti a hitelkártyáján lévő pénzt abban bízva, hogy innentől majd törleszt, ám elveszti az állását. A kormány a tavaly meghirdetett 1100 milliárdos kiadáscsökkentéssel nullára hozta ki a választási osztogatást, csakhogy beütött a háború, és elszálltak az energiaárak, ezért nincs fedezete a rezsicsökkentésnek. Most mindenkinek szembejött, hogy annak fenntartása mekkora áldozatot jelent – hangzott el a Fülkében.
Azt egyelőre csak sejteni lehet, hogy pontosan ki és pontosan mekkora közterhet kapott a nyakába, a bizonytalanság is rontja a piacot.
Egész nap gyengélkedett, de a java az után jött, hogy a miniszterelnök bejelentette a különadókat.
A tőzsde is rosszul teljesít szerdán, amikor mindenki a kormány újabb bejelentéseit várja.
Első ránézésre csak egyes személyek változtak az új kormányban, ahol a gazdasághoz köthető témák kilenc tárcavezetőhöz is köthetők lesznek majd. Ha alaposabban megnézzük, akkor azért jól kivehető az a stratégiaváltás, amely miatt várni kellett az ötödik Orbán-kormány megalakulására.
Baloldali tüntetőkkel együtt dollármilliomosok is felvonultak a világgazdasági fórum helyszínén, ahol igazságosabb adórendszert követeltek az egész világon. Míg több milliárd ember életszínvonala megrendült a pandémia idején, a szupergazdagok tovább gazdagodtak.