Közel 200 milliárd forint többlet lett januárban az államháztartásban
Ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is többlettel zárta az év első hónapját az államháztartás.
Ahogy az elmúlt években mindig, ezúttal is többlettel zárta az év első hónapját az államháztartás.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint Magyarország nem rendelkezik hosszútávú versenyképességi programmal, a fenntartható felzárkózás szóösszetétel pedig nem is létezik.
A miniszter szerint tömegével védik meg a munkahelyeket.
A Hunguest Hotels kilenc szállodája kapott kompenzációt a foglalásai után.
Maradt az alapkamat a 0,6 százalékos szintjén.
Jelentős bevételkieséseket okozott az állami költségvetésnek a járvány és a válság, csak áfában 300 milliárd volt a mínusz. De nem ettől borult fel teljesen, hanem a kormány sokszor vitatható célú, féktelen pénzszórásától. A külügy büdzséje például közel négyszeresére hízott, Orbán kabinetirodájáé több mint kétszeresére.
Ritka helyzet az, amikor egymás után hallgathatjuk a Galaxis útikalauz stopposoknak és Hszi Csin-ping jótanácsait a válságkezelésről, de a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy-konferenciáján ez is megtörtént. A rendezvény fő kérdése az volt, hogyan változnak a jegybankok feladatai a mostani válságban, és milyen tanulságokat lehet levonni a 2020-2021-es helyzetből a távolabbi jövőre.
3628 milliárd forintot költött el a kormány eddig gazdaságvédelem címén, legalábbis a kormány tagjainak a részéről sokszor hallhattuk, hogy ennyi pénz ment el a koronavírus-járvány negatív következményeinek az orvoslására az erre elkülönített keretből. Összesítésünk azonban ennél gyászosabb képet mutat.
Az idei évre 18,5 milliárd dollárnyi beruházási programot jelentett be a török kormány, a legnagyobb összegek a távközlés és a közlekedés fejlesztésére jutnak.
Orbán Viktor most nem a válságot akarja kezelni, hanem az oligarchákat menteni – állítja a 2020-as gazdaságpolitikáról írt könyvében Mellár Tamás. Szerinte a bűnbeesés már a járvány előtti években megtörtént: amikor a GDP növekedett, a kormány túlfűtötte a gazdaságot, márpedig egy ilyen helyzet után nincs elég lehetőség arra, hogy jelentős támogatásokat adjanak.
Elkezdték kiszámolni az önkormányzatok, hogyan kell megvágniuk a költségvetéseiket, ha kiesik az iparűzési adó fele. Sötét az összkép, az önként vállalt feladatokat akár ki is dobhatják, de abban bíznak, hogy a kormány nem hagy senkit sem csődbe menni.
Cser-Palkovics András úgy véli, hogy a koronavírus-járvány és a járványintézkedések ellenére a megyeszékhely stabil gazdálkodással zárja az évet.
Orbán Viktor miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) vezetőségével tárgyalt szombat délelőtt a Karmelita kolostorban a gazdasági akcióterv új elemeinek előkészítését célzó konzultációsorozat keretében.
Sok cég sikeresen áll át arra, hogyan működhet a járvány alatt, és a nyugati vásárlások is segítik a magyar gazdaságot, de vállalatok tömegei már nem bírják a bevételkiesést, az embereknek egyre kevesebb pénzük van a fogyasztásra, bértámogatási program nélkül a munkanélküliség is nőhet, a kormány pedig nem arra költ, amire költenie kellene – olvasható a Kopint-Tárki elemzésében.
Több mint 300 milliárd forintot osztott szét az éjszaka a kormány, a járvány gazdasági kárainak enyhítésére szánt keretből a Budai Várnegyed felújítására megy a legtöbb pénz, a lakástámogatásokra és a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokra szánt összegből a sportegyesületeket segítik.
7 helyett csak 6 százalékos visszaesést vár a GKI. Jövőre nem érjük még el a válság előtti szintet.
A Monetáris Tanács döntése értelmében marad a 0,60 százalékos jegybanki alapkamat.
Nincs értelme túl sötét képet festeni. A 2021-es költségvetést lehet, hogy fogják módosítani. A kormány tartja magát a kata vitatott módosításához. A szuperállampapír marad, sőt vidéken még többet akarnak belőle értékesíteni.
Egyszeri vagyonadót vezetnek be Argentínában a koronavírus-járvány elleni védekezés finanszírozására, a járvány által leginkább sújtott vállalkozások és a szegények megsegítésére, valamint a hazai földgázipar fejlesztésének támogatására.