Ismét lehet pályázni üresen álló ingatlanokra Budán, 26 és 469 négyzetméteres is van köztük
A pályázat a Margit-negyed nevű projekt része. Az ingatlanok önkormányzati tulajdonban vannak.
A pályázat a Margit-negyed nevű projekt része. Az ingatlanok önkormányzati tulajdonban vannak.
Jövő márciusig lehet benyújtani a pályaműveket, a terveknek összhangban kell lenniük a Duna alagúttal is.
Budapest vezetése szerint a beruházás összköltsége 2014-ben még 16 milliárd forint volt, de ez az összeg 2019-re 64 milliárdra ugrott.
Már a járvány előtti szint fölé nőttek az árak. A legdrágább Gazdagrét, ahol most 646 ezer forint az átlagos ár négyzetméterenként.
A legfőbb bírói testület egy miskolci jogvita kapcsán mondta ki sokadszor: az önkormányzati rendeletek nem léphetnek túl a törvényeken.
A Mátyás-templommal átellenben álló egykori Burg Hotel átalakításához kezdett hozzá az egyik MNB-alapítvány. Konferencia-központnak szánják, de hogy miként fog kinézni, még nem tudni.
A beruházás tervéről értesülve civilek tiltakozásul petíciót indítottak. A Miniszterelnökség keddi közleményében úgy reagált: az építkezést ők sem támogatják.
A csőd szélén táncoló Evergrande botránya világít rá arra, hogy az ingatlanpiac alapvető problémákkal küzd Kínában, ahol a kereslet és a kínálat viszonyát sem a bankok, sem pedig az állam nem tudja hatékonyan befolyásolni.
19 sokemeletes épület, 756 lakóegység, közel ezer parkoló a mélygarázsokban, park, üzletek, sportpályák, medencék szerepelnek a tervek között. A kisvárosias hangulatot féltő helyi civilek már gyűjtik az aláírásokat a Natura 2000-es védettségű berek közelébe szánt gigaberuházás ellen.
A kreischbergi síparadicsomban található két hotelt tulajdonló cégétől vált meg a Hunguest Hotels Zrt., mert nem illettek a portfólióba.
Egyedül Győrben nem jellemző a kiköltözés, mert ott már beteltek a környező települések.
Többeknek érdemes lehet újra jelentkezni.
Egy Santa Rosa-i otthonhoz hívtak segítséget, miután kiderült, hogy több tucat mérgeskígyó tanyázik a ház alatt. A kiérkezett hüllőmentő négy óra alatt szedte össze a csörgőkígyókat.
A legnagyobb mértékben a XI.és XII. kerületben drágultak a használt lakások, de még mindig az V. kerületben kell a legtöbbet fizetni egy négyzetméterért.
A fővárosban, Veszprémben és Székesfehérváron is rosszul alakult a bérek és az ingatlanárak aránya, a debreceni agglomeráció árai már vetekszenek a budapestiekkel.
Továbbá 17 Pest megyei iskolaépítés. A kormány egyre többször engedélyezi az építési jogszabályok mellőzését.
A kínai vásárlók legkedveltebb célpontja Angyalföld volt, amit a X. és a IX. kerület követett.
„Megvan a pénz” – írta közösségi oldalán a kormánybiztos.
Tíz évre övék az üzlet.
Ilyesmiről eddig nem volt szó.