Idén őszig a világ Kínán kívüli részében csak az ingatlanpiaccal foglalkozók ismerték igazán az Evergrande nevet, most azonban három hónap alatt már másodszor aggódhatunk amiatt, nehogy ennek a vállalatnak az összeomlása indítson el egy a 2008-as válsághoz hasonló dominóhatást. Amikor először került be a hírekbe a cég, még az újságírók közül is sokan keverték össze a Szuezi-csatornát eltorlaszoló Ever Givennel, de most már annak is van esélye, hogy még annál is nagyobb káoszt tud okozni a globális gazdaságban, mint a tavasszal pechesen járt hajó.

A lényeg nagyon leegyszerűsítve az: Kína korábbi második legnagyobb ingatlanfejlesztő cége csődbe juthat, ha pedig ez megtörténik, akkor félő, hogy a kínai gazdaság egy részét is magával rántja, ebben az esetben viszont a teljes világgazdaság bajban lehet. Épp akkor, amikor jön ki az egész világ a járvány okozta gazdasági sokkból, nem hiányzik senkinek az, hogy a második legnagyobb gazdaság megrengjen. Ezért fontos ez az esemény Kínától nagyon távoli országok számára is. És persze azért is idegesek lehetnek a befektetők, mert élénkek még az emlékek arról, hogy tizenhárom éve a válság nagyon hasonlóképp kezdődött el a Lehman Brothers csődjével.

Már október 21-én leszegett fejjel sétáltak az Evergrande egyik pekingi fejlesztése előtt

AFP

A gondok az Evergrande körül nem új keletűek, és azokat részben vissza lehet vezetni a kínai fellendülés történetére. A cég jogelődjének számító kantoni vállalat sikerének hátterében egyszerre álltak az alapító Hszü Csia-jin kiváló politikai kapcsolatai és az óriási kereslet a kínai társadalom körében a lakóingatlanok iránt. A növekedést pedig masszív terjeszkedés követte: a cég vett többek között focicsapatot, biztosítót, médiatársaságot, de még az élelmiszer-forgalmazásba is belekóstolt. Az elmúlt években az Evergrande az e-közlekedés felé kacsingatott, töltőállomások után járművek gyártásába is beszállt. Minderre stabil alapot adott az ingatlanok iránti kereslet, amelynek köszönhetően az alapítót 2017-ben Kína leggazdagabb embereként tartották számon. Miközben azonban a társaság dagadt tovább, a kereslet már alábbhagyott.

Az sem segített, hogy a nyakló nélküli építkezéseket jórészt hitelből finanszírozták a fejlesztők, az Evergrande ráadásul egyre nagyobb arányban adósodott el rövid lejáratú papírokban. Az adósság jelentős része ráadásul az úgynevezett árnyékbankrendszerből ered: mint az Economist elemzésében olvasható, 2020 első felében az ilyen, átláthatatlanul és a rövid távú papírokhoz hasonlóan magasabb felárral operáló hitelezők jegyezték az Evergrande adósságállományának 45 százalékát.

A problémák idén szeptemberben váltak először igazán fenyegetővé. Akkor a cég vezetői bejelentették, hogy a 2025-ben lejáró kötvényei után épp járó kamatot a kínai tulajdonosoknak ki tudják fizetni, de azt nem garantálja, hogy a külföldi befektetőknek is el tudják utalni a nekik járó összesen 83,5 millió dollárt. A vállalat adóssága ekkor 310 milliárd dollár volt, ami nagyjából két évi magyar GDP-nek felel meg, érthető tehát, hogy sokan idegesen fogadták a hírt.

Akkor még sikerült elkerülni a fizetésképtelenséget, és ezzel megnyugtatni a piacokat, de a nyugalmi időszak nem tartott örökké. November 6-án kellett volna ugyanis kifizetnie a cégnek 82,5 millió dollár kamatot, és amikor ez nem sikerült, 30 napos türelmi időt kapott a cég. Ez most hétfőn járt le, és egyelőre nincs hír arról, hogy sikerült volna fizetni.

"A lakás arra való, hogy lakjanak benne" - a mondat, ami megbillentheti a kínai gazdaságot

Órákon belül fizetésképtelenné válhat az Evergrande kínai ingatlanbefektető, a cég csődje pedig magával ránthatja a kínai gazdasági csodát is.

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy hivatalosan még nem tudni, mi történik: az Evergrande nem kommentálta az eseményeket, a hivatalos kommunikációjában még nem ejtett szót sem arról, hogy fizetésképtelenné vált volna, sem arról, hogy ki tudta volna fizetni a pénzt határidőre. A BBC és a Reuters is úgy értesült, hogy a befektetők nem kapták meg a pénzüket.

Mindenki feszülten várta, hogy mi fog történni, végül a Fitch Ratings törte meg a csendet, és miután ők sem kaptak a kérdéseikre választ a kínaiaktól, bejelentették az Evergrande leminősítését, a lehetséges második legrosszabb, RD szintre. Ez a restricted default rövidítése, magyarra korlátozott csődhelyzetként lehet fordítani,

az olyanok kapják meg, akik nem tudják kifizetni a tartozásaikat, nem is látszik esély arra, hogy fizessenek, de még nem indítottak el hivatalosan csődeljárást vagy bármilyen felszámolási eljárást.

Ennél lejjebb a minősítési listán csak a tényleges csődben lévő cégek, államok, egyéb entitások vannak.

És ha ez nem lenne elég: az Evergrande összeomlásával a Kaisa Group veheti át a második helyet a kínai ingatlanfejlesztők listáján – arra a kis időre, amíg szintén össze nem dől, a Fitch ugyanis ezt a céget is az RD kategóriába sorolta. A vállalat 400 millió dollárt nem tudott visszafizetni határidőre. Az ottani vezetők novemberben próbáltak tárgyalni arról, hogy a decemberben esedékes fizetési kötelezettség helyett új, 2023-ban lejáró kötvényeket ajánlanak fel a hitelezőknek, de eddig nem sikerült megállapodni.

A Kaisa pekingi irodaháza előtt még lobognak a zászlók

AFP

Mindenki nagy szerencséje az lehet, hogy a valószínű bukás előre látható mindkét cégnél.

Ha lehet kalkulálni azzal, hogy nagyon nagy a baj, az már egy fokkal jobb, mint ha szinte a semmiből jönne a krach.

Az állami vezetők nem törik magukat, hogy megmentsék a bajba került cégeket. Arról legalábbis szó sincs, hogy az adósságot átvállalná az állam, vagy nagy kedvezményekkel segítene – ami világos üzenet az ország többi cégének: ha valaki túlzottan eladósodik, maga vállalja a kockázatot. A feladat a kármentés lehet, a kínai jegybank például múlt pénteken közölte, hogy a gazdaság többi szereplője számára kezelhető a kockázat, de az ingatlanfejlesztők „saját gyenge menedzsmentjét” és a „féktelen növekedést” tette meg felelősnek. Kuangtung tartomány vezetése pedig egy bizottságot állít fel arra, hogy kitalálják, miként lehetne visszaállítani az Evergrande normális működését – ennek a hét tagja közül csak kettőt delegálhat a bajba került cég.

A Bloombergnek nyilatkozó külföldi befektetők mindenesetre úgy számolnak, hogy a sor végére állhatnak csak be a pénzükre várók között. A kínai állam vezetőinek fő célja ugyanis az, hogy a társadalmi stabilitást fenntartsák, így nyugodtan lehet azzal tervezni, hogy elsőnek a lakásvásárlók, a cégek alkalmazottjai, majd a belföldi befektetők kapják meg a nekik járó pénzt.