Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó
Egy másik esetnél is, nem a szabálytalankodón múlt, hogy nem lett belőle gázolás.
Egy másik esetnél is, nem a szabálytalankodón múlt, hogy nem lett belőle gázolás.
Az utasokat átszállították egy másik vonatra, a fennakadás miatt több forgalmi változás is szükségessé vált.
A privát jet épp akkor fordult meg Bordeaux-ban, mint amikor egy másik, már jól ismert, kormányközeli kötődésű Bombardier.
A közlekedési miniszter elment Kőbánya-Kispestre, és elszörnyedt, a MÁV-applikáció egyik funkciójáról pedig kijelentette, hogy az teljes baromság.
Egy tréler, két kisteherautó és négy személyautó hajtott egymásba.
Megelégelték a túl nagy forgalmat.
Miközben több helyen is fennakadások voltak a vasúti közlekedésben, Lázár János egy DK-s politikussal közösen bejárták a Kőbánya-Kispest vasútállomást.
Hegyi Zsolt közúti hasonlattal szemléltette a helyzetet.
Letört áramszedő, leszakadt felsővezeték, rosszul lett utas, elromlott váltó: kimaradt járatok, késések szinten minden elővárosi vonalon a főváros környékén, és messzebb is.
Meghibásodott a vasúti biztosítóberendezés Kecskemét és Városföld állomás között, emiatt 30-50 perccel nő a személyvonatok és a Napfény InterCity-k menetideje a Budapest-Szeged vonalon – közölte a Mávinform a Facebook-oldalán vasárnap.
Továbbra is jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon.
Ha már Magyarország a béke szigete, Miskolcon is rendet kell tenni.
Rövidebb szakaszon közlekedő járatok stb. Nehéz napja van a MÁV-nak.
Sokan szeretik azt, ha már meleg autóba ülhetnek be, ezért tíz perccel indulás előtt már járatják a motort.
Összeszedtük, milyen fennakadásokat okozott a havazás a vasúti és a közúti közlekedésben.
A kiadások nőnek majd, a 2025. évi büdzsé mégis kevesebb forrást biztosít a vasúti személyszállításra, állítja az egyesület.
Jó néhány emelés után, ez most egy kedvező fordulat.
Néhány vonalon így is nőtt a menetidő a hétfő esti hiba miatt, de ott is hamarosan helyreáll a menetrend – ígérik.
A szenzorok hibát jeleztek, így át kellett vizsgálni a gépet. Ráadásul a jégtelenítő folyadék is elfogyott.