Robogós párossal kergetőztek a rendőrök Pesten – videó
A gyorsan és kis helyen megforduló kismotor ellen nincs könnyű dolga egy autósnak. Közben kiderült az is, miért menekültek.
A gyorsan és kis helyen megforduló kismotor ellen nincs könnyű dolga egy autósnak. Közben kiderült az is, miért menekültek.
Egy matrac, egy létra – elég változatos a repkedő tárgyak listája.
A város egyik kereszteződésben érezte úgy egy autós, hogy a legalkalmasabb helyen van a mutatványához.
Két helyen is baleset történt az M1-es autópályán, Mosonszentmiklósnál 3 kilométeres a torlódás.
Spanyol fiatalok lepték el csütörtök reggel a Budapestről Ljubljanába induló InterCity-t a Kelenföldi pályaudvaron. A tömegjelenetek miatt többen rosszul lettek, egy állapotos és egy idős nőt is ki kellett menteni a zsúfolt kocsikból. A vonat reggel kilenc helyett délben indult el, az utasok tapssal üdvözölték a fejleményt.
Két-három forinttal nőnek az üzemanyagárak a hétvégére.
A legfeljebb 5 főre érvényes csoportos jegyet is meg lehet már venni az appban.
Az összeszerelést követően forgalomba álló kompok Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a katamaránok a Fonyód − Badacsony, valamint Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon teljesítenek majd szolgálatot.
Abda térségében történt tömegkarambol vasárnap kora délután.
A II. kerületben adománygyűjtéssel próbálják kiegészíteni az útfelújításra szánt költségvetést, annyira sok a kátyú – és annyira kevés a pénz.
Újraindult az átléptetés az Ásotthalom-Királyhalom közúti határátkelőhelyen - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Áramszünet miatt átmenetileg szünetel az átléptetés az Ásotthalom-Királyhalom közúti határátkelőhelyen.
Az esetet egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a Budafoki út és a Bertalan Lajos utca kereszteződésénél.
Július 1-jétől egyéb fontos változások is életbe lépnek a jegyárak, illetve a bérletek hatályát illetően.
A Magyarországról Svájcba menő pénteki légiforgalmat a sztrájk jelenlegi ismereteink szerint nem érinti.
Az ok az időjárás és a munkaerőhiány.
A MÁV közleménye szerint eddig a 3-as metró felújítása miatt nem kellett fizetni, ám a felújítási munkálatok véget értek.
A Sió vízszintjének növeléséhez, így az új járművek felhajózásához kapóra jön a Balaton leeresztése. A települések a turizmust féltik a csökkenő vízszinttől, a hajók felhozatalát viszont a Magyar Turizmus Zrt. is szeretné elérni.
Krisnás szekérfesztivál is lesz, emiatt a belvárostól az Andrássy úton át a Városligetig kell lezárásokra számítani. A korlátozások idején elsősorban a metrókkal lehet majd közlekedni.
Az M3-as autópályán, Füzesabony térségében egy személygépkocsi balesetet szenvedett, jelentős a torlódás.