Szájer Józsefnek „sok volt az a harminc esztendő”, amit a politikában töltött
A Fidesz-alapító, aki brüsszeli botránya miatt lépett ki a pártból, nemrég Schmidt Mária hívására tért vissza a közéletbe.
A Fidesz-alapító, aki brüsszeli botránya miatt lépett ki a pártból, nemrég Schmidt Mária hívására tért vissza a közéletbe.
Az OBT volt elnöke úgy érzi, a négyoldalú megállapodás aláírói lehajtották a fejüket, pedig dönthettek volna máshogy is.
Călin Georgescu a közösségi platformon kampányolva ért el váratlan eredményt – a politikusok és a szakértők nem biztosak abban, hogy szabályosan.
Megjelent a kortárs európai politika legmeghatározóbb vezetőjének önéletrajza. Angela Merkel 300 oldalt írt a gyerekkoráról, és 400-at a kancellári hivatalban töltött 16 évről. Bocsánatkérés nincs, már-már komikusan leíró próza van. Orbán Viktor először egy focimeccsen tűnik fel. Recenzió.
Azt mondja, inkább dolgoznak, és készülnek a kormányváltásra.
A Momentum megbízásából készült kutatás szerint Magyar Péter alappal állítja, hogy nincs szüksége a régi ellenzéki pártokra.
A sajtóhoz eljuttatott felvétel a megszokott címről érkezett, azt állítják a levélben, hogy Radnai Márk hallható rajta.
Folytatódik a parázs vita az Egyesült Államokban kormányzati pozícióra készülő Elon Musk és a britek között.
Korábban a megválasztott elnökök vállalták, hogy nyilvánosságra hozzák azoknak a nevét, akik adományokkal támogatják az elnöki ciklusuk megkezdését, ám ezt most Trump megtagadta.
A Momentum egykori elnökét hivatalos személy elleni erőszakért ítélték el jogerősen, emiatt kell most távoznia a parlamentből is.
A 15 áldozatot követelő baleset komoly politikai vihart kavart az országban, az ellenzék bizalmatlansági indítványt is benyújtana a kormánnyal szemben, ha azt a házelnök hajlandó lenne napirendre tűzni.
Magyar Péter nyilatkozata több ellenzéki képviselőnél is kicsapta a biztosítékot.
A maga idejében Európa vezetőjének tekintett egykori német kancellár szerint helyes döntés volt 2008-ban távol tartani Ukrajnát a NATO-tól, és a Willkommenskulturt sem bánja, még ha az az AfD előretöréséhez is vezetett.
Épp azt az alázatot, árnyalt gondolkodást és következetességet hiányolja Magyarból, amit a Fideszből is.
A tézisfüzet ráadásul egyik kollégájának számítógépén lett kész.
A Jobbik, az LMP és a Párbeszéd közben teljesen lenullázták magukat.
„Aki azt állítja, hogy bármilyen koordinált fellépés erősíti a kormányváltást, az egyszerűen hazudik.”
Calin Georgescu nem rendelkezik saját párttal, és nagyrészt a TikTokon kampányolt.
Az exit poll adatok szerint Románia jelenlegi miniszterelnöke, Marcel Ciolacu az első helyen végez a román elnökválasztás első fordulójában.
A Tisza Párt elnöke szerint mint európai parlamenti képviselőként joga van ellenőrizni, milyen körülmények között élnek a gyermekotthonokban a gyerekek.