Csúnyán visszaestek a beruházások az év végén, így csak minimális pluszban zártuk 2022-t
Egy százalékkal több beruházás volt tavaly, mint 2021-ben, az utolsó negyedévben akkora visszaesést mértek, mint 2020 közepe óta egyszer sem.
Egy százalékkal több beruházás volt tavaly, mint 2021-ben, az utolsó negyedévben akkora visszaesést mértek, mint 2020 közepe óta egyszer sem.
Nem csak az egy évvel korábbinál, még az előző hónapban mértnél is magasabbak az ipari termelői árak.
Ötezren vesztették el a munkájukat decemberről januárra.
Mostanra készült el az Eurostat a januári inflációs adatokkal, ezekből pedig az derül ki: az EU 27 országa közül 24 már túljutott az inflációs csúcson, az EU-rekorder magyar drágulás pedig még a második legrosszabbul álló országéhoz képest is extrém. Hát még ha azt nézzük, hogy az élelmiszerek ára milyen ütemben száll el.
Egész jó demográfiai adatok érkeztek januárról: a születésszám az egy évvel ezelőtti extrémen alacsonyról visszatért a korábbi évek átlaga köré, eközben pedig sokkal kevesebben haltak meg, mint a korábbi évek elején. Esküvőt viszont nagyon kevesen tartottak, a tavalyihoz képest 45 százalék volt a januári visszaesés.
Hiába nőtt az átlag- és a mediánkereset is majdnem 19 százalékkal decemberben, ha eközben az infláció már akkor is a 25 százalékot közelítette.
8,7 százalékosra gyorsult a német infláció, az energia 23, az élelmiszerek 20 százalékkal drágultak.
3,2 százalékkal nőtt a frissen átadott új lakások száma tavaly – közölte a KSH az éves számot. Az újonnan kiadott engedélyek alapján hamarosan ennél is nagyobb növekedés várható, de ott a vidék látványosan leszakadhat a budapesti lakáspiactól.
Ennél nagyobb kettősség nem is lehetne a most kiadott 2022-es GDP-adatokban: éves szinten egészen vállalható volt a növekedés, az utolsó három hónap azonban baljós trendet mutat.
A KSH minden év elején változtat egy kicsit az infláció kiszámításának részletein, hogy alkalmazkodjanak a vásárlási szokások változásához. Mostantól például nem számít a hifitorony, a női kosztüm vagy épp a Budapest–Róma repülőút, bekerült viszont az infláció összetevői közé a joghurtital, az orchidea és az e-roller is.
1996 februárja óta nem látott szintre, 25,7 százalékosra nőtt az infláció idén januárra. A Központi Statisztikai Hivatal 140 különböző termékcsoport árai alapján számolja ki az inflációt – ezek alapján mutatjuk most be részletesen, hogyan nőttek az árak.
A háztartási energia 52,4, az élelmiszerek átlagosan 44 százalékkal kerültek többe az év első hónapjában, mint 2022 elején. Változatlanul a magyar infláció a legnagyobb az EU-ban, ráadásul amíg majdnem minden más országban már túl vannak a csúcson, nálunk még gyorsult a drágulás, pedig az enyhe január még abban is segített, hogy decemberhez képest kevesebbet kelljen fizetni a gázért.
A 2022-es külkereskedelmi hiányunk nagyobb lett, mint amekkora a többlet volt 2020-ban és 2021-ben összesen. Az év mind a tizenkét hónapjában külön-külön is hiány jött össze.
5,8 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés tavaly, mint 2021-ben.
Szinte minden várakozásnál rosszabb lett a magyar kiskereskedelem forgalma az év végén, és 2022 egészére is csak a benzin nyomott ára és a kormányzati osztogatás miatt mérhettek növekedést. A benzinkutakat az árstop eltörléséig megrohamozták, élelmiszerből viszont már kevesebbnek a megvásárlására volt pénz, mint tavaly. A nem ételt árusító boltokban addig volt nagy a forgalom, amíg a kampányban kiosztott pénz kitartott, az őszre azonban ez is elfogyott.
Sokkal kevesebb magyar ételt és energiahordozót sikerült eladni külföldre, mint egy évvel korábban.
Hatalmas növekedés látszik a turizmus 2022-es adataiban, de nagyrészt csak azért, mert 2021 az összehasonlítási alap, amikor hónapokig zárva volt szinte minden. A járvány előtti szintre még mindig nem talált vissza a szektor Magyarországon. Vannak azért jó hírek is, decemberben a külföldiek már elég bátran jöttek ide szilveszterezni.
Az energiaárak majdnem megduplázódtak.
Kétezer-négyszázan vesztették el a munkájukat decemberben.
Elkészítette a KSH a 2022-es népesedési statisztikáját. A születésszám óriásit esett vissza, jócskán 90 ezer alatt maradt, miközben annyian haltak meg, mint amennyien 2020 előtt szinte soha, csak a járvány éveihez képest volt javulás.