KSH: 500 ezer forint a bruttó átlagkereset, a magyarok fele 279 ezernél kevesebbet vitt haza
Látványosan nőtt az átlagkereset, de szinte minden növekedést eltüntetett az infláció.
Látványosan nőtt az átlagkereset, de szinte minden növekedést eltüntetett az infláció.
A dolgozó magyarok számán egyelőre nem látszik, mekkora baj lehet a gazdasággal. Minimálisan csökkent csak a foglalkoztatottság augusztusban, az egy évvel ezelőttinél pedig még mindig jóval magasabb.
Jelentősen nőtt a forgalom és balesetek számai is az elmúlt negyedévben az utakon.
Nagyobb az első héthavi külkereskedelmi hiányunk, mint amekkora tavaly ilyenkor a többlet volt. A júliusi hiány ezen belül is kiugró szintet jelent, most először sikerült összehozni egyetlen hónap alatt egymilliárd eurósnál is nagyobb hiányt.
Elképesztő ütemben drágulnak az élelmiszerek, sok közülük 30-50 százalékkal többe kerül, mint egy évvel ezelőtt, de nem egy olyan tétel is akad, amelyben 60 százalék fölötti az áremelkedés. Megnéztük, hogy a rég nem látott szintre nőtt infláció összetevői közül minek az ára nőtt a legcsúnyábban.
Rengeteg a külső és belső rossz hatás, de ezek egyelőre csak óriási drágulást okoztak a magyar iparban, gyárbezárásokat vagy a munka visszafogását nem. Így aztán szépen nőtt a termelés júliusban is.
A külföldiek idén már bátran mertek utazni, Magyarországra is sokkal többen érkeztek, mint az előző két nyáron, de a magyar turisták száma visszaesett – közölte a KSH a szálláshelyek júliusi forgalmi adatait.
Majdnem 8 százalékkal több beruházás volt idén április és június között, mint egy évvel korábban, főleg azért, mert a lakásépítések, az ingatlanfelújítások és a villamosgép-gyártók jócskán felfelé húzták az átlagot.
Soha nem látott ütemben szállnak el az ipari termelői árak. A hazai eladásra szánt termékek előállításának költsége több mint másfélszeresére nőtt egy év alatt, és az exportcikkeké is csak egy kicsit húzza vissza az átlagot.
Évek óta nem volt egy július sem, amikor annyira kevesen születtek, mint idén. A halálozások száma is csökkent egy kevéssel.
Jóval többen dolgoznak ma Magyarországon, mint egy éve, de a júliusi foglalkoztatottsági számokban már látszanak baljós jelek. Arra viszont még várni kell, hogy kiderüljön, ez egy egyszeri megingás volt-e, vagy egy munkaerőpiaci válság kezdete.
Látványos a bérek emelkedése, de ahogy az infláció száguld, alig érnek valamivel többet a fizetések, mint tavaly ilyenkor.
Lassult ugyan a magyar gazdaság növekedési üteme, de így is 6,5 százalékkal magasabb a második negyedéves GDP, mint egy évvel korábban. Az idei év első hónapjaihoz viszonyítva 1,1 százalékos a növekedés, ami jól mutatja, hogy a háború hatásait igazán csúnyán még nem érezte meg az iparunk, a kampány alatti pénzszórás viszont alaposan megdobta a fogyasztást, és a turisták is elkezdtek visszatérni. Sok későbbre várható rossz hatás pedig még nem mutatkozott meg június végéig.
Több mint 8 százalékkal visszaesett júniusban az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest, és sokkal kevesebb új szerződést is kötöttek, mint tavaly ilyenkor.
A jövőben helyrebillenhet az egyenleg, mert az elmúlt hónapok erős belső fogyasztása várhatóan csökkenni fog.
Éves és havi szinten is fel tudott mutatni bővülést az ágazat.