Húszi föld alatti fegyverraktárakat bombáztak az amerikai erők
Lopakodó nehézbombázókkal mért csapást az amerikai légierő.
Lopakodó nehézbombázókkal mért csapást az amerikai légierő.
Többek között légvédelmi eszközöket, páncélozott járműveket és lőszert adnak Ukrajnának.
A kárfelmérés és a helyreállítás még javában tart a hurrikánok után.
Az olaszországi béranyaságot már eddig is büntették.
Az ukrán elnök a parlamentben adta az elképzelését, amely szerinte védelmi, gazdasági és elrettentési elemekkel vezet győzelemhez, majd békéhez. Az öt plusz három titkos pont valójában a Nyugatnak szól, nem Ukrajnától függ a megvalósítás.
Joáv Galant azután üzent, hogy újabb heves szóváltás alakult ki Macron és Netanjahu között.
A támadásban egy libanoni polgármester is életét vesztette.
A Lynx és Panther eszközöket az olasz Leonardóval alapított vegyesvállalattal gyárthatja a Rheinmetall. A honvédség után a második ország is rendszeresítheti a hiúzokat. Kukázható az „európai tankprojekt”?
Tüntetők is megjelentek a shëngjini központnál, akik „Az európai álom itt ér véget” feliratú transzparenssel tiltakoztak az olasz–albán megállapodás ellen.
A francia elnök figyelmeztette az izraeli kormányfőt, hogy tartsa tiszteletben az ENSZ döntéseit.
Az elmúlt napok Tajvan körüli feszültségei után békésebb hangvételben nyilatkozott Hszi Csin-ping Kína és az Egyesült Államok kapcsolatáról.
Kedden az USA szót emelt Bejrút bombázása ellen, szerda reggel Izrael újabb légicsapásokat hajtott végre.
Nyugati források szerint már 10 ezer észak-koreai katona lehet Oroszországban.
Az Egyesült Államok részéről ez az eddigi legerősebb figyelmeztetés Izrael felé a több mint egy éve tartó háború kezdete óta.
Az utóbbi egy évben példátlan mértéket öltöttek a szélsőséges izraeli telepesek által elkövetett erőszakcselekmények – állítja a brit külügyminisztérium.
Az izraeli miniszterelnök ígéretet tett Washingtonnak, hogy válaszlépéseik során elkerülik a globális konfliktust kiváltó célpontokat, köztük a nukleáris és olajlétesítményeket.
Több mint kétezer amerikai és Fülöp-szigeteki katonával zajlik a gyakorlat.
Teherán tagadja, hogy ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hiába követelte, hogy távozzanak az országból.
Az ukrán mélységi csapások miatt Oroszország átírja nukleáris doktrínáját, amivel elvileg könnyebbé teszi az atomháború megindítását. Putyin újra blöffölhet, de a Nyugatnak reagálnia kell a bejelentésére. Brit sajtóértesülés szerint atomfegyverek célba juttatására alkalmas amerikai repülőgépek érkezhetnek a kecskeméti repülőtérre.