Az „őrült háború” ellen szólalt fel egy, a szankciók által sújtott orosz üzletember
Oleg Tinkov szerint az oroszok kilencven százaléka ellenzi a háborút.
Oleg Tinkov szerint az oroszok kilencven százaléka ellenzi a háborút.
A pap tagadja a vádat, a rendőrség nyomozást indított.
A cégnek 2500 alkalmazottja van Oroszországban.
Az orosz külügyminiszter megerősítette a kelet-ukrajnai háború újabb műveletét, Szergej Lavrov szerint a válságot "már régen meg lehetett volna oldani".
Nemrég két gyereket is elneveztek a rakétáról.
A magyar külügyminiszter kedden Törökországban járt.
Az értesülések szerint civilek már nem tartózkodnak az üzem területén.
Az idei első negyedévben a Kína és Oroszország közötti külkereskedelmi forgalom értéke elérte a 38,2 milliárd dollárt. Kína jelezte, kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködést Oroszországgal.
A BBC szakértőkkel elemeztette ki a sérült Moszkva hadihajóról hétfőn nyilvánosságra került képeket.
A francia gazdasági miniszter elmondta, hogy ezzel a lépéssel leginkább az ukrajnai háború finanszírozóinak ártanának.
Az Institute for the Study of War elemzői stratégiai hibákra is felhívták a figyelmet.
A Donbasz régiójában a nyílt terepen sokkal könnyebb dolguk lehet az orosz tankoknak, mint az ország északi részében volt.
Bár az Orbán-kormányéhoz hasonló – amúgy már nehezen tartható – átfogó rezsicsökkentést nem kínálnak, fejlett és fejlődő országok egész sora igyekszik különböző intézkedésekkel mérsékelni az infláció hatását a lakosságra, ami további eladósodással jár.
Patronról, a kétéves jack russellről a Telegramon tett közzé képeket és videót az ukrán kataszrófavédelem. A robbanóanyagok keresésére kiképzett kutya azonnal népszerűvé vált.
Továbbra is vezető téma a világlapokban az ukrajnai háború és a francia elnökválasztás, de ismét írnak a magyar miniszterelnök és az orosz elnök eszmei rokonságáról.
Az egykori világbajnok bokszoló a Válasz Online-nak adott interjút.
Japán már korábban golyóálló mellényeket, sisakokat és téli egyenruhákat is küldött a harcok sújtotta kelet-európai országba.
A kommunista diktatúra alapító atyjának szobrát még 2015-ben döntötték le a Herszon tartományban található Henicseszk városában, most azonban visszakerült eredeti helyére.
Európa továbbra is a lehető legbarátságosabb arcát mutatja azoknak a millióknak, akik a háború miatt hagyják ott Ukrajnát. Ezt tapasztalta a környező országokban Jillian Kay Melchior, aki a konzervatív Wall Street Journal publicistája, aki 7 év után ismét felkerekedett, hogy saját szemével győződjön meg a földönfutóvá lett szerencsétlenek helyzetéről.