Felakasztva találták meg az eltűnt fehérorosz aktivistát egy parkban
A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.
A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.
Oroszország nyilvánvalóan azt hiszi, hogy ütőkártyaként vetheti be a zsarolókat a diplomáciában, ha úgy hozza a sors, Joe Bidennek azonban világossá kell tennie, hogy a Kreml vagy lép, vagy megnézheti magát – írja a lap.
Horvátországban pedig előállítottak egy német párt gyermekeik veszélyeztetése miatt.
A brit belügyminisztérium honlapot hozott létre, hogy félrevezető információkkal eltántorítsa a menekülteket attól, hogy az Egyesült Királyságba jöjjenek - közölte vasárnap a The Independent saját tényfeltáró kutatására hivatkozva.
A polgármester szerint az erdőtüzek kifejezett csapást jelentenek több család és vállalkozás számára.
Németország és az USA Kijev feje fölött megállapodott az Ukrajnát elkerülő Északi Áramlat II. gázvezeték üzembe helyezéséről. Kijev attól tart, hogy az oroszok kijátsszák az egyezséget, és az első lehetséges pillanatban leállítják a tranzitszállításokat Ukrajnán keresztül.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy cáfolata ellenére Irán hajtotta végre csütörtökön a két emberéletet követelő támadást az izraeli működtetésű teherhajó ellen Omán térségében - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.
A brit miniszterelnök harminchárom éves felesége jelentette be a hírt.
Mintha a Pegasus-botrány után segíteni szeretne barátainak a fürkészésben – írja a brit lap.
Az első 200 afgán pénteken repülhet az Egyesült Államokba. Még sok tízezren várják, hogy sorra kerüljenek, mielőtt kivonulnak az országból az amerikai katonák.
Most először támasztotta alá hatósági vizsgálat annak a megfigyelési botránynak a részleteit, amit oknyomozó újságírók két hete tártak fel.
Szegénysorból indulva tanári diplomát szerzett, most pedig baloldali programmal, Peru államfőjévé választották Pedro Castillót, aki nem államosítaná, viszont megadóztatná a nyersanyag-kitermelésen gazdagodó multikat.
Az Európai Unióval és az Egyesült Államok kormányával folyó csaták után a harmadik frontot nyitja a lengyel kormány.
Theodor McCarrick egykori bíboros ellen vádat emeltek az USA-ban, azért kell felelnie, mert az 1970-es években szexuálisan zaklatott egy tizenéves fiút. Ő az első amerikai bíboros, aki ellen ilyen ügyben vádat emeltek.
Michel Barnier, az Európai Unió korábbi Brexit-ügyi főtárgyalója 3-5 éves bevándorlási moratórium elrendelését tartaná szükségesnek Franciaországban addig, amíg a migrációs politikát hazája új alapokra helyezi, és időt ad magának ahhoz, hogy "nemzeti konszenzus alakuljon ki a súlyos kérdésről".
Az Európai Bizottság megállapodott Magyarországgal a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni helyreállítás tervről szóló tárgyalások határidejének szeptember 30-ig tartó meghosszabbításáról - erősítette meg Veerle Nuyts, az Európai Bizottság illetékes szóvivője csütörtökön.
Egy független jogászokból álló háromfős bizottság szerint a máltai államot közvetlen felelősség terheli a legismertebb oknyomozó újságíró, Daphne Caruana Galizia 2017-es haláláért. A szakértők arra megállapításra jutottak, hogy az állam nem volt képes felmérni, mekkora veszély fenyegeti az újságírót és nem tette meg azokat az elvárható lépéseket, amelyekkel meg lehetett volna akadályozni a merényletet.
Az énekesnő ügye már a bírósági szakaszban tart.
A 8,2-es erősségű földmozgás helyi idő szerint szerda este történt, Perryville térségében, 800 kilométerre délnyugatra Anchorage-től.
Mondhat bármit a magyar kormány, az LMBTQ-törvénynek és a meghirdetett referendumnak az égvilágon semmi köze sincs a gyerekek jogaihoz. Így foglal állást Maria Sjödin, az OutRight Action International, tehát az egyik olyan nemzetközi civil szervezet igazgatóhelyettese, amely több évtizede foglalkozik a nemi kisebbségek érdekvédelmével.