Luxusautókat fog árulni Mészáros Lőrinc öccse
Napokon belül megnyílhat Mészáros János luxusautó-szalonja.
Napokon belül megnyílhat Mészáros János luxusautó-szalonja.
398-ig gyengült a forint az euróval szemben, a dollárhoz képest pedig közel a 360-as határ. Az olajpiacokon eközben azt számolgatják, mekkora esély van arra, hogy Izrael megcélozza az iráni olaj-infrastruktúrát.
Érzékeny személyes adatok mellett többek között azok a megjegyzések is szerepelnek a táblázatban, amelyet a cég munkatársai fűztek a megkeresett személyekhez.
Ha az ember leleményes, akkor pár ezer forintból is el lehet indítani egy vállalkozást – ez is kiderül a Diverzum történetéből, ahogy az is, hogy milyen sokat tud számítani egy cég születésénél akár egyetlen TikTok-videó.
A részletek még kidolgozás alatt állnak, de annyi biztosnak tűnik, hogy állampapír-vásárlások után lesz erre lehetőség. Az MNB nagy sikernek tartja a tavaszi lakásbiztosítási kampányt.
Az NGM szerint a kormány mindent megtett a Dunaferr talpra állításáért, az új tulajdonos Liberty azonban nem teljesítette a vállalásait. Közben felszámolást kezdeményeztek az új cég ellen.
Erős helyi építőcéget vásárolt Lengyelországban a Duna Group, amivel helyben és Szlovákiában is arathat, ahová akadálytalanul érkeznek az uniós pénzek infrastruktúra-fejlesztésre.
A párt nyáron csatlakozott az Orbán által gründolt Patrióták Európáért nevű EP-frakcióhoz.
Attól tartanak, hogy egyes ételszínezékek viselkedési zavarokat okozhatnak.
Sveiczer Sándor nemrég még maga kezdeményezett népszavazást, végül azonban behúzta a kéziféket a tervezett oldószergyárral kapcsolatban. A város új beruházót keres a területre.
Az EU-s pénzt az energiahatékonyság növelésére és új megújuló energiás beruházásokra kell költeni.
Korábban kényszertörlési eljárást indított a bíróság a cég ellen, de most úgy tűnik, mégsem törlik.
Sikerült jobban kihasználniuk a szinergiákat.
Már négy ember van a világon, akinek a vagyona legalább 200 milliárd dollár.
A gondot az okozza, hogy jelentősen megnőtt a kézbesítendő csomagszám, de a vámkezelés ügyintézési ideje is kihat a kiszállításaik gyorsaságára.
Napok óta ülésezik az amerikai parti őrségnek a Titan tengeralattjáró 2023-as katasztrófájával foglalkozó bizottsága. A járművet üzemeltető cég egykori vezetői és dolgozói egymást váltják a bizottság előtt, és azok alapján, amit mondanak, és egyre több, teljesen vállalhatatlan részlet kerül nyilvánosságra.
A palackvisszaváltási rendszer és a hulladékipar uralja a Világi Oszkár Mol-vezérhelyettessel készített Mandiner-interjút. Megerősíti a cég akkumulátor-újrahasznosítási terveit, egy kevés szót ejt azért az orosz kőolajról, valamivel kevesebbet a fociról és három mondatot a borról is.
A cég ellen még egy évvel ezelőtt indult eljárás, és nem ők voltak az egyedüliek, akik feltehetően jogsértő módon tüntették fel az akciósként hirdetett termékeik árait.