Pornófelvételek kerültek elő egy amerikai politikusnőről
A 40 éves Susanna Gibson jelenleg azért küzd, hogy mandátumot szerezzen Virginia egyik billegő választási körzetében, Richmondban az állami képviselőházba való bejutásért.
A 40 éves Susanna Gibson jelenleg azért küzd, hogy mandátumot szerezzen Virginia egyik billegő választási körzetében, Richmondban az állami képviselőházba való bejutásért.
Itt nem fúj mindig a szél, nem a bűnözésről kapta a nevét és nem képtelenség megtanulni az egyforma utcák neveit. Leszámolunk a csikágói mítoszokkal, hogy bemutassuk az igazi Külső-Erzsébetvárost, ahol a gangokon a lakók élnek, a hátsó udvarokon pedig a történelem. Ja, és a Túró Rudit is itt találták fel.
A kurkuma jótékony hatását egy új tanulmány igazolta.
Az alvás létfontosságú szerepet játszik nemcsak az egészségünkre, de a közérzetünkre nézve is. Bár sokan úgy gondolják, hogy nincs szükségük annyi alvásra, mert azzal az ébren töltött óráik számát csökkentik, nagyon nem mindegy, mennyit alszunk. A közhiedelemmel ellentétben azonban a kevés alvás mellett a túlalvás is problémákat okozhat.
Huszonnégy perc kellett ahhoz is, hogy valaki észrevegye a háza előtti bejárón fekvő Schobertet.
Két órát kell sorban állni az Eiffel toronynál Párizsban, korlátozzák a bejutást az Akropoliszra Athénben, pokoli a meleg a legtöbb helyen, de mégiscsak elérhető közelségbe kerültek a Covid-járvány előtti utolsó békeév, 2019 rekord eredményei.
A zenész két konkrét ügyben kéri a miniszterelnök segítségét.
Miért teszünk úgy, mintha a pihenést szégyellni kellene? Itt lenne az ideje, hogy Orbán Viktor is felvállalja: több Adria, több boldogság.
Ennyire nehéz lenne megkülönböztetni a jógát a tömeggyilkosságtól?
Erről beszélt legalábbis egy jól értesült ismerős a bulvársajtónak.
Egy szülői értekezleten nyitották fel a rádiós műsorvezető szemét.
Mindenki álmodik, csak egyesek emlékeznek is az álmaikra, míg mások nem. És míg az alvás funkciója világos, mint a nap, addig az álmok szerepéhez számtalan elképzelés fűződik.
A rendőrség élt az alkalommal, és a történtekről készült közleményét egybefűzte egy toborzási felhívással.
Joe Jonas és Sophie Turner hét éve van együtt, a házasságukból két kislány is született.
A fővárosi kutyatartásnak csaknem két évszázados közepéig visszanyúló múltja van: az itt élő polgárság a nemesség szokásait utánozva kezdte bevinni az ebet a városi lakásokba. Az 1800-as évek közepén 20 ezer eb élt Pesten, napjainkban körülbelül 350 ezren lehetnek Budapesten. Körülnéztünk a városban, milyenek ezek a kutyák és mit árul el a gazdákról az, amit kedvenceikről mesélnek?
Az összeset senki sem tippelte meg jól.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában.
Egyre több amerikai vonja kétségbe a kutyák kötelező oltásait, szakértők szerint ezért is a koronavírus-járvány lehet a felelős.
A műsorvezető az Ázsia Expressz forgatásán szeretett bele egy jógaoktatóba, de a mesésen indult szerelem nem tartott sokáig.
"Egy életút megtörése sosem könnyű", fogalmazott az egykori pap a témában írt véleménycikkében.