Kórházba került a spanyol futballszövetség elnökének éhségsztrájkoló anyja
Angeles Bejar szerint igazságtalanul hurcolták meg a fiát, aki akarat ellenére csókolt meg egy női focistát a vb-döntő után. Másfél napig éhségsztrájkolt.
Angeles Bejar szerint igazságtalanul hurcolták meg a fiát, aki akarat ellenére csókolt meg egy női focistát a vb-döntő után. Másfél napig éhségsztrájkolt.
120 ezer kilogramm paradicsomot dobáltak egymásra a mulatozók.
A nagy készülődés ellenére mégis majdnem füstbe ment a terv.
Ha azt mondják, XIII. kerület, a legtöbbeknek Angyalföld vagy Újlipótváros ugrik be. De van ennek a két jellegzetes városrésznek egy harmadik, kevésbé ikonikus, mégis legalább annyira karakteres kistestvére is. Az izgalmas nevű, ma mintegy 10 ezer lakosú Vizafogót a Duna és a Váci út által közrefogva délről a Dráva utca, északról a Meder utca határolja. Az egyszeri turista itt legfeljebb akkor jár, ha a folyóparton a Margit hídtól véletlenül egészen a Moszkva sétányig korzózik. Esetleg, ha a Dagály Fürdőbe vagy a Duna Arénába készül. Pedig a gyorsan változó Vizafogónak nemcsak a Duna-partját lenne érdemes megismerni.
1903. augusztus 28-án született Bruno Bettelheim osztrák-amerikai pszichológus, aki szerint tökéletes szülő nincs.
Már megvannak a tervek és az engedélyek is a mostani helyett a logikus, a 7-es utat követő kerékpárúthoz a Balaton felé. Az ügyért felelős Révész Máriusz azt is elmondta a hvg.hu-nak, hányan használták eddig a tavaly átadott bringautat, és hogy mit gondolnak a kritikákról.
Amikor már azt hittük, túl vagyunk a nehezén, még egy utolsót rúg belénk a héten a kánikula. Tujduk azonban, hogy erre kell felkészülnünk: Európa-szerte egyre hosszabbak és gyakoribbak a hőhullámok. A hvg.hu összegyűjtött tippeket arra, hogy miként alkalmazkodhatunk, és élhetjük túl az extrém hőséget.
Ezek a fiatalok a karrierjüket is úgy kezdik meg, hogy már komoly mentális problémákkal küzdenek.
A visszavonult teniszező kevesebb mint egy évvel az utolsó meccse után közölte az Instagramon, hogy másodszor is anya lett.
Kik és miért szorultak ki a városokból a Kádár-kor egykori hétvégi telkeire? Ezt a folyamatot kutatta az egyik, Budapesttől ötven kilométerre lévő, de meg nem nevezett zártkerti övezetben Vigvári András szociológus. Interjú.
Az USA magyarországi nagykövete, David Pressman ellátogatott Rubin Eszterhez, hogy az író és gasztronómiai blogger nagykovácsi otthonában a hagyományok szerint új kenyeret süssenek a több mint ezeréves magyar állam megalapításának tiszteletére.
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Pilisszentivánon, a tó partján jártunk.
Babás képet posztolt a olimpiai bajnok úszó, aki azt is megosztotta a követőivel, hogy most már minden elismerése az anyukáké.
Mivel a sakkban igen nehéz lenne veleszületett fizikai különbségekről beszélni, a döntés kritikusai szerint minden nő számára sértő ez a lépés.
Tekintélyes követőtábora van a TikTokon a huszonéves Seres Samunak, aki népszerűségét kortársai útmutatására használja a hatalmas médiazaj miatt megnehezedett tájékozódásban.
Hónapok óta hiánycikk a diszulfirám hatóanyagú tabletta, amelynek alternatívája nincs, így csak külföldről lehet beszerezni, de több mint hússzoros áron.
Romantikusan sötét múltú kiserdő, egy újkori legendák övezte mesterséges és egy Nevesincsnek nevezett tó, lineáris park őzekkel és kecskékkel, kertekalja, láprétek, zsombékok és az utolsó pesti vízimalom a patakparton. Tekerjen velünk a Szilas-menti bringasztrádán és még tovább.
Miközben újabb monacói képek láttak napvilágot a milliárdos gázszerelőről és feleségéről, Várkonyi Andreáról, a Rose d’Or már Saint-Tropezen is túl jár.
300 fontjába került Attilának, hogy elhozza lánya útlevelét Magyarországról, mert a brit királyi posta elkeverte. Kárpótlásként nyolc bélyeget és egy bocsánatkérő levelet kapott.
Fájdalomnak és szégyennek nevezte az év eleje óta a földközi-tengeri migrációs útvonalon életüket veszítő emberek halálát Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.