Magyar lazacfarm még sosem volt ilyen fontos a kormánynak
A vállalkozás finanszírozása 3 milliárd forintos uniós támogatással is rosszul áll, mert egy év alatt kétszeresére drágult a beruházás.
A vállalkozás finanszírozása 3 milliárd forintos uniós támogatással is rosszul áll, mert egy év alatt kétszeresére drágult a beruházás.
A kivérzett földi kiszolgálócégeket ugráltatva szedné be a kormány a földbe állt légitársaságokra kirótt különadót, amelyet végül persze az utasok fizetnek meg. Az állam 30 milliárd forintért tartja a markát egy masszívan veszteséges ágazatnak.
A HVG információi szerint azért akadt el a beruházás, mert voltak olyan érdekkörök, amelyek ezt nem támogatták.
A Diófa Alapkezelőnek tavaly már csaknem 1,5 milliárd forint profitja volt.
A cseh tulajdonban lévő CWI Beta Kft. beruházásának nincs jelentős környezeti hatása, így döntött a kormányhivatal.
A közös vállalkozás célja az is, hogy a klinikán dolgozó orvosok ne hagyják ott az egyetemet a felmondási tilalom lejárta után.
Nagyobb fenyegetés a kiberbűnözés a vállalatok számára, mint valaha. A bajt legtöbbször a gondatlanság okozza, és nagyon nehéz védekezni ellene.
Négy év múlva keményen megbüntethetik azokat az európai nagyvállalatokat, amelyek felső vezetésében nincs elég nő. A készülő jogszabály a férfiközpontúság kiegyensúlyozását célozza, de a gazdasági racionalitás is diktálja.
A Cuddlist munkatársai kizárólag öleléseket kínálnak, a találkozó teljes időtartama alatt mindkét fél teljesen fel van öltözve. Húsztól nyolcvanéves korig jelentkeznek hosszú összebújásokra a kliensek.
Az állami gigatámogatás mellé négymilliárdos hitel felvételéhez is engedélyt kapott a projekt.
A vevő állami intézményeknél dolgozó ismert gazdasági szakember.
A mostani válságban megnő a közraktározás szerepe, a felcsúti milliárdos és üzlettársai ezért is láthatnak fantáziát az üzletben.
Az Agrárkamara elnöke, Győrffy Balázs új cégének széles tevékenységi köre van.
A cégcsoportban a pályaépítés tavaly a szokottnál halványabban ment, ami azt jelenti, hogy a profit 9 milliárdról 4,4 milliárdra csökkent.
Összességében ismét tízmilliárdokkal gazdagodott Orbán Viktor közvetlen környezete: családtagjai, barátai, illetve azok rokonai és üzlettársai. A koronavírus-járvány második évében szépen fialtak a NER kedvezményezettjeinek érdekeltségei.
Az Exclusive Change cégcsoportnál és anyacégénél más tulajdonosi változások is zajlanak.
A Danubia Pharma beolvadt addigi tulajdonosába, a Syntonite MED Zrt.-be, amelynek tulajdonosai magántőkealapok mögé húzódtak.
A miniszterelnöki vő cégének nagyon jól megy, ám annak gigantikus hitelállománya nem világos, miből fizette két pénzügyi projektjét a Gránit Banknál, illetve a Diófa Alapkezelőnél.
Vagyonát tekintve milliárdos már Lévai Anikó rokona, Szeghalmi Márk.
Szijjártó-Nagy Szilvia belsőépítészeti vállalkozása csak hároméves, de gyorsan felfutott.