A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Kölcsönösen eltörlik a polgári repülőgépgyártást sújtó büntetővámokat.
17 éves kereskedelmi vita végére tett pontot az Európai Unió és az Egyesült Államok. Bár a megegyezés már hónapok óta körvonalazódott, de Joe Biden európai útjának időpontjára időzítették annak bejelentését. Biden kedden nem sokkal dél után érkezett meg – a belga királytól – az Európai Tanács központjába, ahol a Tanács elnöke, Charles Michel és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen fogadták. Alig két óra múlva pedig már be is jelentették, hogy a Boeing–Airbus-ügyben megegyezésre jutottak.
A vita 2004-ben kezdődött, amikor az Egyesült Államok az EU-val szemben keresetet nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), azzal érvelve, hogy az európai közösség illegálisan támogatja az Airbust gyártó EuropeanLargeCivilAircraft (LCA) céget. Az EU pedig 2005 májusában panaszt nyújtott be az Egyesült Államok ellen a Boeing jogellenes támogatása miatt. Hosszú idő elteltével, a WTO jóváhagyását követően mind az Egyesült Államok (2019 októberében), mind az EU (2020 novemberében) büntetővámokat vetett ki egymás exportjára, amelyek összesen 11,5 milliárd dollár értékű kereskedelmi forgalmat érintenek a két fél között. Ennek eredményeként az uniós és amerikai vállalkozásoknak több mint 3,3 milliárd dollár vámot kellett fizetniük.
Három hónappal ezelőtt, már a Biden-adminisztrációnak köszönhetően a felek négy hónapra felfüggesztették a kölcsönös vámokat, és azt vállalták, hogy július 10-éig végleges megoldást találnak, ez történt meg most.
Ma a Boeing–Airbus ügyében született megállapodással nagy lépést tettünk a WTO történetének leghosszabb kereskedelmi vitájának megoldása érdekében. Örömmel látom, hogy az Európai Bizottság és az Egyesült Államok közötti intenzív munka után a transzatlanti partnerségünk jó úton halad az utazási sebesség eléréséhez
– mondta Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke a megegyezést követően. Abban is megállapodtak a felek, hogy létrehoznak a polgári repülőgépekkel foglalkozó munkacsoportot és a gyártók számára piaci feltételek mellett biztosítanak finanszírozást. A vámok kivetését öt évre függesztik fel a felek.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.