szerző:
EUrologus
Tetszett a cikk?

A tervekkel ellentétben mégsem holnap, szerdán, hanem csak egy hét múlva ismerteti az új Európai Bizottság összetételét Ursula von der Leyen.

Az EUrologus egymástól független forrásokból és sajtóhírekből is úgy értesült, hogy hivatalosan azért halasztják el a névsor és az egyes tagok portfóliójának ismertetését, mert Szlovénia új személyt jelölt, és a jelölési folyamat – parlamenti megerősítés híján – hivatalosan még nem zárult le. A szlovén kormányfő az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy Marta Kos korábbi nagykövetet javasolja, ami jó pontnak számít Von der Leyen számára, mert segít a nemek közötti arányt javítani. (Az előző szlovén jelölt férfi volt.)

Már napokkal ezelőtt is óvatosan fogalmazott az Európai Bizottság szóvivője. Von der Leyen ugyanis az új bizottsággal kapcsolatban egy találkozóra volt hivatalos az Európai Parlament frakcióvezetőivel szerdán reggel nyolc órára, ugyanakkor Eric Mamer hangsúlyozta, hogy ez csak „véleménycsere” lesz. Azonban ezt a programot elhalasztották, a hivatalos jelöltlistát és az egyes jelöltek portfólióit csak jövő héten, az EP plenáris ülése alatt ismerteti majd az Európai Bizottság elnöke.

A portfóliók lehetséges elosztásáról szóló cikkünk itt olvasható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!