Az Európai Unió téli álmából ébredő hüllőként látszik felismerni azt, hogy vagy komolyan felpörgeti az egységes piac versenyképességét, vagy végképp lemarad a globális gazdasági versenyben. Ezt tükrözik az EU-csúcson csütörtökön elfogadott versenyképességi következtetései is. Ezek az úgynevezett konklúziók olyan kihívásokra kínálnak választ, amelyekre már Mario Draghi tavaly szeptembereben írt jelentése – “The future of European competitiveness – A competitiveness strategy for Europe” - is rávilágított.
A Tanács anyaga hangsúlyozza, hogy az egyszerűsítés és a szabályozási terhek csökkentése kulcsfontosságú, különösen a vállalkozások és a kis- és középvállalkozások számára. Ugyanakkor azt is kiemeli az állam- és kormányfők által jóváhagyott szöveg, hogy a zöld és digitális átmenetnek össze kell fonódnia a versenyképesség javításával – azaz nem csupán környezetvédelmi célként kell tekinteni a dekarbonizációra és a digitalizációra, hanem olyan eszközként is, amely révén az európai ipar újra megerősödhet. Az energiaárak, a technológia-függőség, az adminisztratív eljárások hosszúsága mind olyan tényezők, amelyek visszahúzzák az EU-tagállamokat.
A Tanács ugyan elismeri hogy történtek előrelépések – például hogy a zöld átmenettel kapcsolatban már megjelentek javaslatok az ipar CO2 intenzív ágazataiban –, de élesen fogalmaz:
a tempó túl lassú, a végrehajtás nem elég erőteljes.
Ebben a kontextusban fontos megemlíteni egy e heti kudarcot: az Európai Parlament október közepén a többek között a szabályozási egyszerűsítést célzó „Omnibus I csomag” szakbizottsági mandátumát leszavazta – több mint 300 nem szavazat mellett elutasította azt, holott eredetileg a dereguláció és vállalkozásbarát egyszerűsítés lett volna a cél.
A parlamenti voks esete jól mutatja, hogy míg a Draghi-jelentés már világosan megfogalmazta az irányt – például a termelékenység-lemaradás, az innovációs hátrány, az energia- és nyersanyag-függőség leküzdését – a politikai intézményi végrehajtás szintjén még mindig komoly akadályozással kell számolni. A Tanács mostani következtetése tehát nemcsak üzenet, hanem figyelmeztetés is: ha Európa nem tud gyorsabb és határozottabb lépéseket tenni, akkor a lemaradás nem csupán gazdasági lesz, hanem stratégiai és társadalmi is.
Az Omnibus I csomag elakadása jól szemlélteti, hogy a Tanács dokumentumában megjelentő ambíció és a jogalkotásban tapasztalható realitás között még jelentős rés maradt.
