A Felszabadulás (Osvobozeni) sugárút Újvidék főutcája, a vasútállomástól egészen a Dunáig húzódik. Október 31-én kora este pezseg rajta a tömeg. A forradalom jelképét hirdető árusok délután óta állítják fel standjaikat: szerb zászlókat, színes műanyag sípokat és piros-fehér focisálakat árulnak, amelyeken a pumpaj felirat és véres tenyerek motívuma szerepel. A pumpaj a tüntetések kontextusában azt jelenti szerbül, hogy „pörgesd fel!” vagy „csak így tovább!”, és a diákok vezette korrupcióellenes mozgalom erőteljes szlogenjévé vált kifejezés.
November 1-én volt egy éve, hogy az újvidéki vasútállomás előtetője összeomlott, tizenhat életet követelve. Egy tizenhetedik áldozat, egy nő elvesztette a végtagjait. Az állomást nemrégiben újították fel, eredetileg az új Budapest-Belgrád közötti nagysebességű vonal részeként. Csupán pár hónappal a baleset előtt nyitották meg, nagy ünneplések közepette.
A korrupció sújtotta szerb államban a civil társadalom egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a hatóságok elnagyolták a felújítást, és hogy ezáltal valakinek sikerült jól megtömnie a zsebét. A tragédia utáni háromnapos gyász lejártával megkezdődtek a tüntetések Újvidéken: a tüntetők a projekt dokumentációjának nyilvánosságra hozását és a felelősek büntetését követelték. A tiltakozások egyik szimbóluma a véres tenyér lett, “Véres a kezetek” felirattal.
2024. november 22. pénteken kormánypárti huligánok támadtak diákokra, akik tizenhat perc néma csenddel emlékeztek az áldozatokra a belgrádi Színművészeti Kar előtt. Diákok országszerte megszállták egyetemeiket, a tiltakozó mozgalom élére álltak, és megnyerték a szerb társadalom többségének támogatását. A mozgalom jelszava a pumpaj lett: felhívás a nyomás fokozására az ország vezetésével szemben.
Szerbiában ma is kitartóan tüntetnek, azonban az augusztusi erőszakos összecsapások után a társadalom látszólag kezd elfáradni. A legtöbb egyetemi blokád véget ért, néhol, például az újvidéki bölcsészkar esetében, hatósági erőszakkal törték meg a tüntetőket. A diákok többsége most, egy év utcai tüntetés után a vizsgáira próbál készülni.
A közelgő évforduló és a tömeges megemlékezés megmutatta, hogy a mozgalom még mindig erős. A kitartást bizonyítja, hogy több ezer diák gyalog indult az ország minden részéből Újvidékre. Október 31-én érkeztek meg, az évforduló előestéjére. Emberek tömegei fogadták őket a Felszabadulás sugárúton.
Vége van
A forradalmi árusok mellett az utcán hosszában önkéntesek – pontosabban inkább önkéntes nők – is állítottak fel standokat, a diákoknak és a járókelőknek készítettek frissítőt. Palacsintát kínáltak lekvárral, édes teát és almákat. Egy hatalmas lábasból házi sült hagymaillat szállt. Ezek mellett gulyást is főztek, hetven kilogramm húsból.
Megkérdeztem Milenát, honnan veszik a motivációt arra, hogy önzetlenül, saját költségen ennyi ételt készítsenek. “Ha ezt el kellene magyaráznom, elsírnám magam. A diákok a mi jövőnk, a reményünk”, feleli. Megkérdeztük, hogy nem érzi-e magát kimerültnek az egy évnyi tüntetés után.
Ami a tető összeomlása előtt történt, az sem egyik napról a másikra történt. Tizenhárom évig zajlott. A rezsim megdöntése egy igazi maraton – és mi készen állunk rá
– mondta. A levegőt füttyszó szeli át, néha sürgető “pumpaj!” kiáltás hallatszik. Útközben beszédbe elegyedtem a tinédzser Duňával. Megfogott a transzparens, amelyet az édesanyja, Daniela tart. Bal oldalon egy kép a kisfiáról kisgyermekként, jobb oldalon egy friss fotó, ahogy a tüntetésen menetel. A kettő között felirat: “Már kiskora óta pumpál! Puszi: anya”.
Daniela fia már harmadik napja gyalogol Újvidék felé, mégpedig Szabadkáról, a magyar határ közeléből. “A családunk annyira lelkes és büszke!” mondja Duňa. Daniela a kézfeje élével letörli arcáról a képzeletbeli könnyeket, így mutatván meghatottságát. Aztán felém küld egy sor csókot a levegőben. Néhány méterrel arrébb olyan anyákkal találkoztam, akik vörös rózsát hoztak a menetelő lányaiknak, piros papírba csomagolva, csillámokkal szegélyezett szirmokkal.
A Szabadság hídnál, ahol a diákmenetek fogadása zajlik, emberek ezrei zsúfolódnak össze. A sötétséget vörös és kék füstgránát világítja be, a levegőben türkizkék buborékfújó buborékjai kavarognak. A hangulathoz hozzáad a ritmikus dobolás sürgető lüktetése.
Valahányszor egy-egy menet közeledik, egy fluoreszkáló rendezői mellényt viselő diáklány a mikrofonba bemondja az érkezők városainak nevét: Čačak, Šabac! A tömeg erre eksztatikusan az ég felé lendíti az öklét, “bravo!” kiáltások hangzanak fel, és tapsvihar tör ki, mintha minden bejelentett város a sajátjuk lenne.
“Gotov je!”- skandálja a tömeg. Eleinte nem értettem, ezért megkérdeztem egy mellettem álló belgrádi harmincast, hogy magyarázza el. “Vége, le van írva”, tolmácsolja komoly arccal, szürke zakóban. A “vége van” nem másra vonatkozik, mint az autoriter elnökre, Aleksandar Vučićra, aki 2012 óta tartja kezében a hatalmat.
A félelem oldalt váltott
Mindenki, akivel az országban beszéltem, egy dologban egyetért: nincs visszaút. Vagy a diákmozgalom sikerrel jár és megbuktatja Vučićot, vagy a rezsim drasztikusan megkeményedik, és elfojtja az engedetlen egyetemek függetlenségét.
Én inkább optimista vagyok – és nem hamis remények, hanem racionális politikai elemzés alapján. Minden autokratikus rezsim legfőbb hatalmi eszköze a félelem. Ha a félelem eltűnik a társadalomból, az autokratikus rendszer is eltűnik
– így kezdte beszélgetésünket az évforduló előestéjén Dinko Gruhonjić újságíró és professzor.
Gruhonjićnak kevés újságíróhoz hasonló tapasztalata van a rezsim verőlegényei általi megfélemlítéssel kapcsolatban. Tavaly tömeges lejárató kampánnyal és összehangolt online támadásokkal szembesült, köztük halálos fenyegetésekkel. Amikor márciusban először találkoztunk, sötétedés után kizárólag autóval közlekedett a városban.
Bár a diákmozgalom decentralizált, és mindenről kollektív plénumokon döntenek, a rezsim különböző személyiségekre mutogat, akiket haszonleső puccsistáknak bélyegez. Már épp indulnánk, amikor Gruhonjić egyik ismerőse odalép és sürgeti: azonnal menjen el, különben a hatóságok úgy fogják beállítani az összejövetelt, mintha Gruhonjić hatalomátvételi kísérlete lenne.
Az elmúlt évben azonban Gruhonjić szerint “a félelem oldalt váltott”. “Rengeteg ember már nem fél. Viszont a rezsim emberei félni kezdtek – köztük Vučić is, akinek a haja egyre őszebb, és a szemében félelem, talán paranoia tükröződik. Hiszem, hogy csak idő kérdése, mikor lesz vége”, mondja.
A demokratikus mozgalom szerinte már maga mögött tudja a folyamat első szakaszát: az emancipációt, a szó sokféle értelmében. “Az emancipációt, mint társadalmi megértést arról, hogy mi a szabadság és az autonómia, vagy például az etika és a morál visszatérését a társadalom széles rétegeihez”, pontosítja Gruhonjić. “És most szerintem a játék második része kezdődik. Remélem, a diákok hamarosan bejelentik politikai mozgalmuk nevét és programját.”
Két aranyos fickó áll a házad előtt
A diákmozgalom követelései eleinte elsősorban az újvidéki tragédiára és a tüntetések alatti megtorlásokra irányultak:
- A pályaudvar felújításának projekt-dokumentációjának nyilvánosságra hozatala;
- Mindazok megbüntetése, akik békés tüntetőkre támadtak;
- A tüntetések során őrizetbe vett diákok és aktivisták szabadon engedése és felmentése;
- Az oktatási költségvetés növelése.
Fél év tüntetés után azonban májusban, azzal az indokkal, hogy a Vučić-féle Szerb Haladó Párt által foglyul ejtett, betegeskedő állami intézmények képtelenek teljesíteni a követeléseiket, a diákok előrehozott választások kiírására szólították fel az elnököt.
Az előrehozott választások eddig Vučić eszközei voltak arra, hogy kimeneküljön a korábbi válsághelyzetekből, hiszen azokat teljes mértékben ő irányította. A legutóbbi választásokon pártja győzelmét nemcsak a meghódított médiagépezet, hanem a Boszniai Szerb Köztársaságból és Észak-Koszovóból buszokkal behozott, megvesztegetett, vagy akár már halott szavazóknak is köszönhette.
“A pártfunkcionárusoknak megvan a választói névjegyzék másolata. Egy kávézóban ülnek a választási bizottságnál, és ellenőrzik, ki szavazott már. Akik még nem szavaztak, azokat felhívják: ‘Adtunk nektek munkát. Két aranyos fickó áll a házad előtt… Jobb lesz, ha elmész szavazni.’ Saját szememmel láttam”, meséli Milica, egy elegáns orvostanhallgató, a kis teleüléseken elterjedt választási nyomásgyakorlás egyik típusát.
Az első választás, amely tényleg számít majd az embereknek
A diákoknak, mint egyetlen hiteles politikai szereplőknek, nem maradt más választásuk, mint hogy elkezdjenek készülni az esetleges választásokra. Független indulókból, főként elismert szakértőkből álló jelöltlistákat állítottak össze, amelyekről plénumokon szavaztak. A konkrét neveket azonban csak akkor hozzák nyilvánosságra, amikor Vučić hivatalosan kiírja a választást.
Kockáztatjuk a jelöltek biztonságát. A kormányközeli média hazugságokat fog terjeszteni róluk, és a rezsim minden lehetséges módon megpróbálja majd őket lejáratni
– magyarázza rekedt hangon Nadja újságírás szakos hallgató. A kormánypárti média hazugságait ő maga is megtapasztalta: azt írták róla, hogy viszonya van egy professzorral, hogy a “tüntetések jéghercegnője” és hogy ellopta a képzeletbeli jogart barátnőjétől, aki akkor éppen előzetesben volt.
A diákmozgalom nem akar senki olyat a jelöltlistákra, aki korábban bármely parlamenti pártnak tagja volt – még az ellenzéknek sem. “Az ellenzék az elmúlt évben nem mutatott túl sokat. És el akarjuk kerülni annak a kockázatát, hogy valaki, aki csak színleli a demokrácia támogatását, a nevünk alatt induljon. Néhány ellenzéki politikus zárt ajtók mögött együttműködik a Szerb Haladó Párttal”, magyarázza Nadja. A mozgalom ezért felszólította az ellenzéket, hogy a következő választáson ne induljon, és így ne ossza meg az ellenzéki szavazatokat.
Az EU is nyomást gyakorol Vučićra
És mit reagál minderre Vučić? A tavasz elején még dicsekedett azzal, hogy boldogan kiír előrehozott választásokat, amint azt a diákmozgalom kéri. Amint a diákok ezt hivatalosan is kérték, hirtelen abbahagyta ennek a lehetőségnek az emlegetését. Nem véletlen. A CRTA szeptemberi felmérése szerint a diákok jelöltlistáját a választók 44%-a támogatná – szemben a Szerb Haladó Párt 32%-os támogatottságával.
A legtöbb megfigyelő úgy véli, hogy bár Vučić igyekszik időt nyerni, végül nem lesz más választása, mint kiírni az előrehozott választásokat. A rendes parlamenti választásokra Szerbiában csak 2027 decemberében kerülne sor.
Az elnökre nemcsak az utcák, de az uniós intézmények is nyomást gyakorolnak. Október közepén Belgrádba látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Míg korábban Vučićot dicsérte az EU-csatlakozáshoz szükséges reformokért, ezúttal beszédében hangsúlyozta, hogy az EU a szabadság, nem pedig az elnyomás pártján áll – beleértve a gyülekezés szabadságát is.
Közvetlenül a tragédia évfordulója előtt az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amely elítéli a tüntetők elleni folyamatos állami elnyomást, és független vizsgálatot követel az újvidéki pályaudvar tetőszerkezetének összeomlása ügyében.
Talán a növekvő nemzetközi figyelem és a diákmozgalom támogatottsága miatt Vučić az évforduló előestéjén esetlenül magára öltötte a báránybőrt, és egy beszédében bocsánatot kért a diákoktól azért, ahogyan az elmúlt évben beszélt róluk: többek között terroristáknak, külföldi ügynököknek vagy erőszakrajongóknak nevezte őket.
Nyitókép: Reviczky Zsolt
Ez a cikk a PULSE projekt határokon átnyúló európai újságírói együttműködés részeként íródott. Közreműködők: Petra Dvořáková (Deník Referendum), Massimo Moratti (OBCT), Arató Hedvig (EUrologus / HVG, Brüsszel) Az eredeti cikk itt található.
PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.
