Donald Trump amerikai elnök közel egy évvel ezelőtti döntése, amellyel hozzákezdett a USAID, az Egyesült Államok nemzetközi segélyprogramjait menedzselő kormányzati szerv lebontásához és anyagi ellehetetlenítéséhez, hatalmas károkat okozott a világ számos országában. A USAID programok hirtelen eltörlése segélyprogramok sokaságát sodorta veszélybe, például élelmiszersegélyeket, vagy AIDS-es betegek orvosi ellátását.
A megszüntetés emellett kihúzta a talajt olyan civil szervezetek lába alól, amelyek addig a washingtoni kormány segítségével működtek. Bár nehéz megbecsülni, pontosan hány embert érintenek világszerte az elvonások, még optimista becslések szerint is több tízmillió veszélyeztetett ember, köztük gyerekek veszítettek el kulcsfontosságú, gyakran életmentő segítséget. Ezek után érthető, hogy a nemzetközi donorországok sokasága igyekszik új finanszírozási megoldásokat teremteni.
Kevesek számára világos mindemellett, milyen mélyreható következményekkel jár az Európai Unió kül- és fejlesztéspolitikai célkitűzéseire nézve a megváltozott globális donorhelyzet, hiszen eddig összecsengtek az EU és az USA, s így a USAID törekvései. Most azonban válaszút elé kerültek az uniós vezetők: vagy átvállalják a nemzetközi segélytevékenységet az USA-tól, vagy visszakoznak.
A brüsszeli intézmények és a 27 tagállam kihívása tehát az volt, hogy megerősítsék Európa globális befolyását. Ám ahelyett, hogy kitöltötték volna az Egyesült Államok visszavonulása után keletkezett űrt egy kritikus geopolitikai pillanatban, Európa maga is csökkenti a segélyezési aktivitását. Ezzel párhuzamosan növeli a védelmi kiadásokat, és nemzetközi szerepét egyre inkább biztonságközpontú és versengő globális szereplőként határozza meg. 2024-ben Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország is azon uniós országok többségéhez tartozott, amelyek az előző évhez képest visszavágták fejlesztési támogatásaik összegét.
Az együttműködéstől a versenyig
Ahogyan Celia Cranfield, a Concord nevű, a fenntartható fejlődésre és nemzetközi együttműködésre fókuszáló európai civil szervezetek ernyőszervezetének vezetője fogalmaz:
2023-ról 2024-re már most is általános visszaesés tapasztalható a hivatalos fejlesztési támogatások terén, és arra számítunk, hogy ez a tendencia tovább romlik, mivel Németország, Franciaország, Belgium és Hollandia – hagyományosan a legmagasabb fejlesztési támogatást nyújtó országok – folytatják a forráscsökkentést.
A gazdasági támogatás csökkenése egyúttal az erőforrások újraelosztását is eredményezi. Az Uniónak ugyanis választania kell, hogy az anyagi erőforrásait úgynevezett „soft power”, vagyis diplomácián és segélynyújtáson keresztüli érvényesülés, vagy „hard power” avagy katonai és védelmi kapacitások kiépítésére költi. Jelenleg a második dominál, és ezek a költések inkább Európa határain belül jelentkeznek fegyverkezési és védelmi kiadásokban. Emiatt a USAID által parlagon hagyott szegényebb államok nem látják hasznát az európai fegyverkezésnek.
Valójában elmozdulás zajlik az együttműködésről a verseny felé. Cranfield szerint az Európai Bizottság célja a kontinens versenyképességének növelése és az erőforrásokhoz való hozzáférés biztosítása. Ennek következtében, még ha vannak is beruházások harmadik országokban, a támogatásokat elvonják a hagyományos, ember és segélyközpontú projektektől. Helyette inkább az Európát és partnerországait összekötő kölcsönös érdekek kerülnek előtérbe a segélyezési programdöntések meghozatalában.
Ezt a megközelítést azonban több harmadik ország is szkeptikusan fogadja, mivel úgy érzik, nincs elég beleszólásuk a történésekbe. Az elsőbbséget élvező prioritások az Európai Unió érdekeit tükrözik, miközben a helyi lakosság számára jelentkező előnyök gyakran csak másodlagos szempontként jelennek meg.
A nagyszabású infrastrukturális projektek történelmileg jelentős kockázatokat hordoznak a környezeti hatások, valamint az emberi és munkavállalói jogok szempontjából is. A partnerországok ezért erősebb civil társadalmi részvételt sürgetnek ezekben a folyamatokban.
A nemzeti szintű donor költéseket érintő megszorítások részben a szélsőjobboldali politikai erők nyomásának, de főként annak tudhatók be, hogy a kormányoknak az európai adósságszabályoknak való megfelelés érdekében csökkenteniük kell költségvetésüket. A filantróp szektor ugyan továbbra is támogathatja a civil szférát, de ez önmagában nem elegendő.
„Jelenleg forráscsökkentéseket látunk. Ugyanakkor van egy másik probléma is: számos tagállamban egyre inkább megkérdőjelezik a civil társadalom szerepét, szűkítik a mozgásterét, lejárató kampányokat folytatnak a civil szervezetek ellen, és konkrét jogi korlátozásokat vezetnek be működésük ellehetetlenítésére.”
Mire számíthatunk az EU jövőjében?
Az EU következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretében (MFF) az Európai Bizottság a külső fellépést ambiciózusabb és rugalmasabb eszközként mutatja be. Ez az ambíció azonban nehezen egyeztethető össze a politikai realitásokkal, hiszen a legtöbb tagállam csökkenti a segélyezési költségvetését, miközben az EU egyre nagyobb hangsúlyt fektet a védelmi kiadásokra.
„Hogyan biztosítható, hogy a humanitárius elvek megőrződjenek?” – teszi fel a kérdést Mariella Di Ciommo, az European Centre for Development Policy Management (ECDPM) vezető szakpolitikai elemzője.
A „Globális Európa” pillérre elkülönített 215 milliárd euró – az összesen 1,9 ezer milliárd eurós költségvetésből – mintegy 75%-os növekedést jelent a jelenlegi külső fellépési forrásokhoz képest. A javaslatnak azonban még át kell mennie az uniós társjogalkotók közötti tárgyalásokon. A korábbi tapasztalatok alapján a forráscsökkentés valószínűsége „nagyon magas” – jegyzi meg Di Ciommo. Emellett az új struktúra önmagában is kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy végül mennyi forrás jut ténylegesen fejlesztési támogatásra.
Fennáll a veszélye annak, hogy a hagyományos szegénységcsökkentési célokat háttérbe szorítják a geopolitikai és biztonsági megfontolások
– figyelmeztet Anita Käppeli, a Center for Global Development (CGD) európai szakpolitikai kapcsolatokért felelős igazgatója. Rámutat, hogy a tematikus forráselosztás megszüntetésével a beruházások egyre inkább a versenyképességi és más geopolitikai érdekek felé tolódhatnak el.
A „Globális Európa” létrehozásáról szóló rendelet szerint a programozást „kölcsönös érdekek és közös prioritások” vezérlik majd, nem kizárólag fejlesztési szempontok. Emellett a többéves indikatív programokat szükség esetén felülvizsgálhatják a hatékony végrehajtás biztosítása érdekében, amennyiben az „sürgősség” indokolja a rugalmasságot. Jogos kérdések merülnek fel tehát azzal kapcsolatban, hogy a partnerországokat miként vonják be nemcsak a kezdeti tervezésbe, hanem a végrehajtás és az esetleges felülvizsgálatok teljes folyamatába is. Di Ciommo azonban hangsúlyozza:
Az előre kiszámíthatóság, amely történelmileg az uniós finanszírozás egyik előnye volt, ebben az alkalmazkodóbbá váló környezetben részben elveszni látszik.
Ez a cikk a Pulse határokon átívelő újságrói együttműködés keretein belül készült. Közreműködők: Federico Baccini + Futura D'Aprile (OBCT, Olaszország), Moravecz Kata (EUrologus/HVG, Bécs)
PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.
