Bloomberg-jelentés: A magyarok földrengéssel felérő szavazáson söpörték el Orbánt
Magyar Péter jól érzékelte a magyar választók általános elégedetlenségét.
Magyar Péter jól érzékelte a magyar választók általános elégedetlenségét.
Orbán Viktor bűne, hogy olyan rendszert épített a hatalomvesztéstől rettegve, amit megdönteni is csak a fékek és ellensúlyok kiiktatásával lehet. Most Magyar Péteren a sor, hogy mindannyiunkra rácáfoljon és visszaépítse a demokráciát, amikor a számok alapján nem szorulna erre.
A kutyapárt pártigazgatója felhívta Magyar Pétert, és gratulált neki. „Békében váltunk el, remélem, a legtöbbet hozzák ki ebből a kétharmadból” – mondta.
Az árfolyamot nagyban befolyásolhatja, milyen lépéseket tesz majd az új kormány az államháztartás rendbetételére.
A lelkész az MKKP eredményváróján üzent a kormányfőnek.
A politikusok a magyarok európai értékekhez való ragaszkodását, az együttműködés lehetőségét és a populizmus felett aratott győzelmet emelik ki.
Az ukrán elnök azt írta, hogy készen állnak a konstruktív munkára, amivel mindkét ország érdekeit szolgálnák.
A Mi Hazánk elnöke szerint ők az egyetlenek a parlamenti pártok közül, amelyet nem söpört el a Tisza. A jövőben ők lesznek majd a váltópárt, ígéri, meg azt is, hogy megvédik a demokráciát.
A Fejér megye 04. körzetét nyerő Tisza-jelölt köszönetet mondott mindenkinek, aki velük együtt küzdött.
A Tisza Párt elnöke szerint a Tisza kétharmados győzelme nemcsak a Holdról, hanem minden magyar otthon ablakából látszik. Magyar Péter felszólította lemondásra Sulyok Tamás államfőt és más mellett a legfőbb ügyészt is, távozásra pedig a NER „bábjait”.
Trumpot és Putyint is elszomoríthatja a magyar választások eredménye.
Balra el.
Nézze meg fotógalériánkat a Batthyány térről, ahol csak ezután kezdődik az ünneplés.
Vállalja a felelősséget, ami csakis az övé.
A választók most úgy döntöttek, hogy elbocsátanak a köz szolgálatából - közölte veresége után Hadházy Ákos független képviselő, akinek az életében új szakasz kezdődik; az új kormány ténykedését már magánemberként kíséri majd figyelemmel.
A főpolgármester szerint „mostantól nem az életünk fog szólni a politikáról, hanem a politika az életünkről”.
A kormánypárti Nézőpont Intézet vezetője elismerte, hogy a Tisza győzelme várható, később viszont kifejezte aggodalmát, amiért Magyar Péter aligha számíthat partnerségre a Türk Tanácstól.
A populista közgazdaságtan hajlamos károkat okozni, és erre ékes példa, amit Orbán művelt. Magyarország sokkal szegényebb, mint amilyen egyébként volna.
A Tisza Párt elnöke a Facebookon jelentette be a hírt.
A lifthez siet mindenki, aki felbukkan, és nem áll meg egy szóra sem. Az újságírók csak egy munkatárs széles hátát láthatják, ahogy beáll a lift elé, hogy takarja a párt eredményvárójára érkezőket.