„Azt hiszem, jobban örülök, mint te!” – videón, ahogy Donald Tusk gratulál Magyar Péternek
A lengyel miniszterelnök Dél-Koreából hívta fel leendő magyar kollégáját.
A lengyel miniszterelnök Dél-Koreából hívta fel leendő magyar kollégáját.
Oblath Gábor közgazdász szerint a kétharmados Tisza-többség legsürgősebb feladata az, hogy helyreállítsa a magyar kormány iránt súlyosan megrendült nemzetközi bizalmat.
A jegybank korábbi alelnöke úgy véli, ahogy bejelentik, hogy „Magyarország újra Európa része”, megnyílnak az EU-s kohéziós alapok, a fideszes pénzszórás kiiktatásával pedig még ezer-háromezer milliárd forint megtakarítás is elérhető.
Sem az országgyűlési választás kihívásához, sem országszerte elhíresült négyemeletes plakátjához nem nőtt fel vasárnap Takács Árpád, a Fidesz békéscsabai képviselőjelöltje. A szavazatok mindössze egyharmadát megszerző főispán gigaposzterét hétfő hajnalra már el is távolították.
Korunk egyik népbetegsége a sok órán keresztül tartó ülés, tekintettel a mozgásszegény életmód számos negatív következményére. Ezzel nincs is mit vitatkozni, az viszont mindenképpen érdekes, hogy az agyunk hosszútávú egészsége szempontjából nem mindegy, milyen célból ülünk, közben mit csinálunk.
A szlovák miniszterelnök máris kijelölte az együttműködés irányait.
Nem fogta vissza magát a Mercedes SUV vezetője.
Ezt az egyedi külsejű BMW luxusszedánt egyszerűen nem lehet majd nem észrevenni az utakon.
A Tisza győzelmét ünneplő nyilatkozó vélhetőleg nemcsak örömittas volt.
A Medián mérte pontosan a valóságot – ismerték el. Mindketten hangsúlyozták, hogy tévedéseiket is vállalják, és jóhiszeműen állították: a Fidesz áll nyerésre.
Felföldi József nem csak gratulált a leendő miniszterelnöknek.
A kínai gyártó hipergyors töltői akár 1500 kW-os csúcsteljesítményt is képesek leadni.
Beindult az élet a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó országgyűlési választás másnapján. Kövesse velünk az eseményeket!
A leköszönő kormányfőt meghívta a műsorába, a DopeRanosba.
Andrij Szibiha külön kiemelte: nyitottak arra is, hogy együttműködjenek Magyar Péterrel a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása érdekében.
Az Oscar-díjas színésznő a magyarországi választás végeredményére reagált.
A választás napján talán hosszabbnak érződik az este és az éjszaka, de még sokkal hosszabb és egyáltalán nem könnyű az ezt követő bő egy hónap sem, amely a győztesre vár. Sok buktató, még több feladat.
A Pulitzer-díjas történész-újságíró szerint a magyar választás eredménye megmutatta, nem igaz, hogy ha a szélsőjobb egyszer győz, akkor az idők végezetéig irányíthatja a politikát.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint „nincs vége”.
A Hyundai Ioniq 6 N 2 millió forinttal drágább a hasonló teljesítményű Ioniq 5 N-nél.