Elefántcsontpart megszakította Ecuador 19 meccses veretlenségi sorozatát
Az afrikai csapat a rendes játékidő utolsó percében lőtt góllal 1–0-ra nyert a dél-amerikaiak ellen.
Az afrikai csapat a rendes játékidő utolsó percében lőtt góllal 1–0-ra nyert a dél-amerikaiak ellen.
Szalai Csabát annyira kihagyták a tervezésből, hogy még a helyszínen sem tudott információkat szerezni. Az viszont látszott, hogy torony épül.
A gép felszállás után kanyarodni próbált, irányíthatatlanná vált és orral a földnek csapódott.
A második félidőben indultak be igazán a hollandok, de túlzottan megnyugtatta őket az egy gólos előny.
A kabinet szerint a Tisza-kormány célja nem az, hogy átvegye a korábbi hatalom kommunikációs reflexeit, hanem hogy szakítson azokkal.
A rendőrség korábban bejelentette, hogy elfogtak egy büntetett előéletű, vezetéstől eltiltott, részeg sofőrt, aki elsodort több rendőrt is, de most előkerült egy felvétel a letartóztatásról is.
A magángépet attól a cégtől bérelték, ami Rogánt Antalt és akkori feleségét, Rogán-Szendrei Cecíliát vitte Szabó Zsófia bulvárszereplő esküvőjére.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több légvédelmi eszköz szállítását sürgette, Putyin pedig az EU-t és Ukrajnát vádolja a konfliktus elhúzódásáért.
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke megszerezhette az internetes címet.
Elutasították a svájciak a vasárnap tartott népszavazáson azt a javaslatot, amely 10 millió főben maximálná az ország népességét.
Yazmin Salazar Akács István oldalán dolgozik a Michelin-csillagos őriszentpéteri Pajtában. Hogyan vezetett idáig az útja a mexikói Lagos de Morenóból? Hogyan formálta a mexikói gyerekkora az ízlését, és mit hozott ebből magával az Őrségbe? Mit jelent nőként helytállni a vendéglátásban, és hogyan lett az otthona Magyarország?
Donald Trump amerikai elnök helytelenítette Izrael bejrúti Hezbollah-célpontok ellen elkövetett vasárnapi légicsapásait, mert azok veszélyeztetik az Iránnal tervezett békemegállapodást.
A gyerekek egy ház kerítése mellett állva szedtek gyümölcsöt, amikor egy mintegy 200 kilogrammos betonoszlop a kislányra dőlt.
Életének 74. évében szombaton elhunyt Martos Balázs, a magyarországi internet egyik alapítója, az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) egyik alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke – közölte az Internet Szolgáltatók Tanácsa.
A különböző sci-fik rémisztő, de félrevezető képet festenek a mesterséges intelligenciáról. A mai AI-rendszereknek nincs önálló akaratuk, tudatuk vagy kezdeményezőkészségük, így nem képesek saját elhatározásból az emberiség ellen fordulni. A valódi veszélyt inkább az emberek által fejlesztett és irányított AI-alapú fegyverek, valamint a technológiai hibák jelenthetik. Szerkesztett részlet Luc Julia AI-kutató Robot, nem pilóta című könyvéből.
A magyar hatóságok márciusban pénzmosás gyanújával csaptak le egy ukrán pénzszállító konvojra. Egy most nyilvánosságra került NAV-os jelentés szerint azonban több intézkedés jogszerűsége is kérdéses lehet.
A házaspár tagjai egy interjúban beszéltek arról, bár nem akarják, hogy ikreik úgy nőjenek fel, hogy állandóan kiabálnak körülöttük, de azért akadnak feszültségek köztük.
Julian Nagelsmann együttese focisuliba íratta a vb-újoncot, 7-1 lett a vége.
A miniszterelnök arra reagált egy Facebook-posztban, hogy bár a Fideszről derült ki, hogy menekülttábort akartak építeni, ők szólították fel a Tiszát, hogy ne építsen „migránstábort”.
A public cloud első hullámában sok vállalat számára az infrastruktúra gyors modernizációja jelentette a prioritást. Fejlesztési projektek indultak, új digitális szolgáltatások épültek, miközben a szervezetek többsége csökkenteni tudta a saját infrastruktúra-üzemeltetés terheit is.