Kármán András: Ezermilliárdos nagyságrendben folyt el a pénz a költségvetésből az Orbán-kormány alatt
A pénzügyminiszter azt mondta, bőven lesz dolga a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalnak.
A pénzügyminiszter azt mondta, bőven lesz dolga a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalnak.
Tavaly engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség azt a két forradalmi gyógyszert, amelyek nemcsak a tüneteket enyhítik, hanem a szellemi hanyatlás okát kezelik. Csakhogy ezek egyike sem érhető el Magyarországon, ahol eddig még demenciastratégia sem készült.
A portugálok végül csak kiizzadták a horvátok elleni meccset, de a folytatásban a torna egyik legfőbb esélyese, Spanyolország vár rájuk.
Egy kis ország számára a multilaterális intézményrendszerhez való tartozás nem elvont diplomáciai feladat és eszme, hanem kőkemény nemzeti érdek. Itt az idő ezt kihasználni az ország megtépázott nemzetközi renoméjának helyreállítására
Négyszer nyerte meg a Tour de France-t, de 2019-es balesete után nem tudta visszanyerni csúcsformáját. Most végleg abbahagyja.
Elfogása közben a férfi ököllel verte a rendőröket.
A Medián ügyvezetője úgy látja, tetőzik a Tisza – már ami a kormánypárt népszerűségét illeti, hiszen Magyar Péter pártjának támogatottsága már bő kétharmados, miközben lassan, de tovább fogynak a Fidesz szavazói.
Egy frissen kiszivárgott információ szerint az Apple még a Samsung Galaxy S26 Ultrában található akkumulátor méretét is túlszárnyalná.
A négyméteres, 400 kilós példány pusztulásának oka egyelőre ismeretlen.
Rubik Ernő pedig figyelte.
Az uniós forrásból megvalósuló beruházással a budai fonódó villamoshálózat bővül.
2021 júliusában letettük a maszkot, hatottak az oltások, és már öt éve nem hozzuk szóba, ami történt. Érthető, senki nem gondol vissza szívesen arra, amin 2020–2021-ben átmentünk, de mégis, hosszú távon magunknak ártunk azzal, hogy úgy teszünk, mintha egy csapásra visszatértünk volna a normalitáshoz.
A volt katona lett a táplálékkiegészítős cég új márkanagykövete azok után, hogy nemrég egy sportárucéghez is leszerződött.
A videóban az elnök azt javasolja kritikusainak, hogy ha szorongást éreznek, imádkozzanak, és igyanak egy diétás kólát.
A volt honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf állította, hogy a külügyi tárca és a törökök fizették azt a 4,3 milliós hotelszámlát, amit a helyettes államtitkárával egyetlen éjszaka alatt sikerült összehozni az isztambuli Four Seasons luxusszállodában. A HVG közérdekű adatkikéréséből viszont kiderült, hogy a külügy behajtotta a honvédelmi tárcán a Boszporusz Palota elnevezésű szoba árát.
A színésznő szerint nem toxikus helyzetek, hanem toxikus emberek vannak.
Neves újságírók vezethetik majd a tévés, a rádiós és az online részleget az újonnan létrejövő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai irányítóiként.
Egy kutató statisztikai számításokkal becsülte meg, hány ember életét követelhette Európában a kontinensen lényegében példátlan forróság.
Válogatásunk a világlapok írásaiból.
Felvásárolták az üzleteket, az új brit tulajdonos alatt Sports Direct néven nyílnak újra.