Az autógyártók a roncsokért is felelni fognak az EU új szabályai szerint
Nem lehet majd többé külföldre eladni az életveszélyes roncsokat.
Nem lehet majd többé külföldre eladni az életveszélyes roncsokat.
Budapest képes arra, hogy kisegítse a környező településeket vízzel, de az agglomerációban egyre többször lehet nagy baj, annyian költöztek ki a zöldbe – figyelmeztetett a főtájépítész.
Egy tragédia után lépett pályára a holland játékos.
A rendőrség nyomozást indított, miután a kerületi vagyonkezelő azt állította, hogy önkormányzati áramból indult be a bitcoinbányászat próbaüzeme. A piac gyanúba kevert igazgatója állítja, nincs személyes érintettsége.
Szédületes tempót vesznek az új HDMI-kábelek, már jövőre megvásárolhatja őket.
Stuttgartban már javában dolgoznak az elektromos C-osztály szupersportos új csúcsmodelljén.
Két felnőtt súlyosan, egy gyermek könnyebben sérült meg abban a monacói robbantásban, amellyel a Kijev által szankciós listára helyezett Vadim Jermolajevet vették célba.
Nem hagyták az út szélén Hajdu Jánost.
A játékvezető szerint akadályozta egy német játékos a kapust.
Hamarosan érkezik a Skoda Octavia legújabb faceliftes kivitele.
Az alkotmányjogászokból álló szervezet azért jön Magyarországra, hogy a Sulyok Tamás elmozdítását célzó Alaptörvény-módosítást vizsgálja.
Megkezdődött a 304 lóerős vadonatúj Suzuki Across hazai forgalmazása.
A Financial Times fő külpolitikai elemzője úgy látja, hogy a magyar, brazil vagy Fülöp-szigeteki erősember dicstelen vége tartogat tanulságokat Amerika számára.
Kedden melegebb lehet Magyarországon, mint korábban valaha – írja előrejelzésében a HungaroMet.
Legalább 200 milliárd forintot költött el eddig az előző kormányzat a Várban megvalósított „beton-historizáló” látványberuházásra, a folyamatban lévők befejezése 65 milliárdba kerülne, de az Orbán Viktor által megálmodott további presztízsprojektek újabb több száz milliárdos tételt jelentenének. A Tisza-kormány próbál funkciót találni az épületeknek, de az Alkotmánybíróság biztosan nem költözik egy főhercegi palotába.
A rendes játékidő legvégén egyenlített Marokkó a hollandok ellen, majd a hosszabbításban nem esett gól. Az idegek harcát az afrikai csapat bírta jobban.
Megkezdődött Wimbledon, a világ egyik legrangosabb tenisztornája, és az idei füves pályás szezon egyik legnagyobb szenzációja kétségkívül Serena Williams visszatérése. A hétszeres wimbledoni bajnok, 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai legenda párosban már a Queens Clubban rendezett tornán is pályára lépett, ahol egyből győzelemmel jelezte, még mindig képes a világ legjobbjai között helyet követelni magának. A visszatérés azonban nem csak sporttörténeti pillanat. Williams ugyanis egy másik, jóval vitatottabb témában is reflektorfénybe került, miután nyíltan beszélt arról, hogy a fogyásában egy GLP–1 típusú gyógyszer segítette.
A bűnszervezetek évente 2200 milliárd dollár értékben csempésznek át a határokon fegyvereket, gyógyszereket, dohányárut és egyéb termékeket. A csempészett és hamisított termékek között is folyamatosan emelkedik a dohányáruk aránya. Ahogy nő a szemetesekből kiemelt üres dobozok száma, úgy válnak egyre pontosabbá az adatok.
Gazsi Zoltánt hat évvel ezelőtt diagnosztizálták vastagbélrákkal. Az elmúlt években rendíthetetlen derűvel és nyugalommal beszél betegségéről.
Orbán Viktor és az aranykonvojügyben gyanúsítottként meghallgatott Hajdu János volt TEK-vezér mellett az ügyészségi iratokban szintén emlegetett Demeter Tamás korábbi NAV-elnökhelyettes is ott volt a Kogart-házban tartott egyeztetésen.