„Biztos éppen kiugrott egy kávéra a VAR” – kiakadt a ghánai kapitány, hogy nem kaptak meg egy büntetőt Anglia ellen
Még az angol szakértők szerint is jogosan járt volna a tizenegyes az afrikaiaknak.
Még az angol szakértők szerint is jogosan járt volna a tizenegyes az afrikaiaknak.
Július 1-től az unión kívülről érkező kis értékű csomagok után is vámot kell fizetni, emiatt a nyári szezontól szokatlan mértékben megnőtt a postai szolgáltatók leterheltsége. Külön nehezíti a helyzetet, hogy közben sokan elutaznak otthonról.
Az állami rendezvényszervezési megbízásokat központosító hivatal minden keretszerződést felbontott Balásy Gyula cégeivel. A vállalkozásokat az állami kommunikációból már korábban kidobta a kormány.
Új generációs Samsung Onyx LED-kijelzős terem nyílik Lurdy Moziban. Az újfajta mozi a beruházók szerint jelentős technológiai ugrást jelent a hagyományos projektoros technológiához képest.
Rengeteg sorfőrt nem érdekel a zéró tolerancia.
Az egyik áldozatát szőnyegbe csavarta, bezárta a kamrába, majd beköltözött a házába.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint ez egy rövid ideig tartó negatív rekord lesz, hiszen a kánikula folytatódik.
Növekedési pályán indulhatott el a magyar gazdaság, de nem lesz olyan nagy a lendülete, mint a 2020 előtti években volt. Egy kisebb inflációs sokk veszélye reális, a költségvetés nem menthetetlen, a vendégmunkások nélkül pedig nem lehet hosszú távú növekedés – mutatta be Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.
Nem meglepő módon eddig rendkívül elégedett a tornával Gianni Infantino.
Biztonságos vas-levegő akkumulátort épít két holland vállalat, amivel stabizálhatják az energiaellátást.
Az űrszektor turbulens változásairól, űriparról, szolgáltatásokról, az európai és ezen belül a magyar szerepvállalásokról beszélgettünk Zábori Balázzsal, a REMRED Zrt. műszaki igazgatójával.
A Blue Jasmine című filmjéből tervez bemutatót a Pesti Színház, ez adta az apropót, hogy ismét beszélgessünk Woody Allennel, aki megerősítette, hogy ősszel új fimet forgat, ezúttal Spanyolországban. A póker, a halál és a cancel culture is szóba került.
A bank bővíti a díjmentes devizaváltási időszakot, a szolgáltatásukkal állításuk szerint rávernek az olyan fintech neobankokra, mint a Revolut.
Mexikó már biztosította a helyét a 32 között, de az A csoport másik három csapata még egyaránt azért harcol, hogy továbbjusson. Kanada és Svájc mérkőzésén a B csoportban az dől el, hogy ki jut tovább elsőként, Skóciának pedig Brazílián keresztül vezet az útja az egyenes kieséses szakaszba.
A 81 éves színésznek a rákkal is meg kellett küzdenie.
Hackertámadás érte a LastPass egyik partnerét, érzékeny felhasználói adatok is illetéktelen kezekbe kerültek.
Már öt európai országban legálisan használható a rendszer.
A közlekedési és beruházási miniszter szerint az üzemben egy éve áll a munka, és hosszabb időre lesz szükség, hogy teljesen talpra állítsák.
Négyszázról ötszáz forintra emelik a számsorsjátékok alapdíját, a Szerencsejáték Zrt. ígérete szerint ekkora mértékben emelkednek a nyereményösszegek is.