A Maserati közel 600 lóerőre húzta fel biturbó V6-os sportkocsiját
Megérkezett a Maserati GranTurismo és GranCabrio legfrissebb változata.
Megérkezett a Maserati GranTurismo és GranCabrio legfrissebb változata.
Nem verte nagy dobra az Európai Bizottság, de elfogadta az uniós helyreállítási alaphoz benyújtott módosított helyreállítási tervet. Az egyik oldalon 116 teljesítésre váró mérföldkő áll, a másikon pedig 10 milliárd euró. Kivétel nélkül minden feltételt augusztus végéig kell teljesíteni, azonban nem szerepel közöttük számtalan olyan dolog, amit a Fidesz állít.
A titkolózás, a stigma is nehezíti a vizelet-visszatartási nehézségekkel küzdők helyzetét –- summáztak a szakértők a június 15-e és 21-e között rendezett Nemzetközi Kontinencia Héten. Pedig a kezelés, a gyógyulás egyáltalán nem reménytelen, pláne, hogy a biztató kutatásoknak hála újabb és újabb okok derülnek ki a háttérben. Köztük igen meglepőek is.
A norvég csapat szinte végig veszélyesebb volt a szenegáliaknál, de a végére szoros lett a meccs.
Egy nagyjából 140 millió forintos sportkocsi parkolt múlt hétfőn és az azt megelőző napokban is a Hungast-csoport tulajdonosának, az OrganX Zrt.-nek a parkolóhelyén – tudta meg a HVG. A vállalat nem árulta el, hogy kinek a tulajdonában áll az autó, és hogy mióta parkol ott, de az biztos, hogy a kocsi ideiglenes rendszáma május 8-án lejárt, azaz – ezzel a jelzéssel – addig lehetett szabályosan kihajtani a garázsból. A Hungast menzaszerződéseit az ügyészség is vizsgálja, a tulajdonost és az egyik ügyvezetőt pedig előállították az óbudai korrupciós ügyként ismertté vált eljárásban.
Az intézkedés átmeneti és az egészségügyi miniszter közlése szerint keddre már megérkeznek a javításhoz szükséges alkatrészek.
Olajozott.
Magyar Péter bejelentette: indul a Tisztítótűz művelet. Társadalmi vitára bocsátják az Alaptörvény-módosítást és a vagyonvisszaszerzési hivatalt létrehozó jogszabálycsomag tervezetét. „Sulyok Tamás július 20-a körül már nem lesz Magyarország köztársasági elnöke” – ígérte a miniszterelnök. Lemond Keir Starmer brit kormányfő. Az oroszok külföldi teherhajókat, az ukránok Moszkvát támadták. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Olyan maratoni hosszúságúra nyúlt a meccs, hogy a világbajnokságon most először maradt el az ivószünet az egyik félidőben.
Akár saját hatáskörbe is vonhat majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal (NVVH) ügyeket és közvádlóként léphet fel – derült ki a tervezetből. A hivatal vezetőinek mentelmi jog járhat és a bírói illetmény többszöröse.
A hatóságok szerint a bevetés még zajlik, az incidens körülményeiről és a tettes indítékáról egyelőre nincsenek értesülések.
A drónra ötkilónyi robbanószert erősítettek.
Őri László azt mondta a döntéséről, hogy nem egyeztetett róla a pártközponttal, vagy Orbán Viktorral.
Az Ausztria elleni két góljával már ő az egyedüli rekorder.
A NAV fog adatokat szolgáltatni, hogyan bántak a cégek a tenderen nyert összegekkel.
A német gyártó luxuslimuzinja közel három évtizedig volt piacon.
Interjút adott a miniszterelnök a 444-nek, ebben elmondta, hogy Sulyok Tamással nem a politikai nézetkülönbségük van, hanem az a baj vele, hogy semmit sem tett.
Szomáliföld Szomália északnyugati részén, a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal összekötő Báb el-Mandeb-szoros bejáratánál helyezkedik el, a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonala mentén. A terület 1991-ben egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét a polgárháború sújtotta Szomáliától.
Amerikai kutatók 509 926 idős ember egészségügyi adatait vizsgálták meg, és érdekes összefüggésre bukkantak az övsömör elleni vakcina és a demencia kialakulása között.
Gyakori, hogy a kezdeti lelkesedés után a párkapcsolatban eltérő szexuális vágyszint alakul ki. Ez normális folyamat, azonban ebben a szakaszban megjelenhet a visszaélés, a manipuláció a szexualitással. Meddig tekinthetők még ártatlannak ennek formái, és honnantól kezdve jelent problémát?