Friss hírek

Száz éve született II. Erzsébet királynő – egy különleges élet képei

II. Erzsébet a britek egyik legfontosabb igazodási pontja volt több mint hetven éven át. Az élethosszig tartó szolgálatot a szó legszorosabb értelmében vette, a halála előtt néhány nappal is tette a dolgát, fogadta az akkori új miniszterelnököt – uralkodása során immár a tizenötödik kormányfőt –, miközben hét évtizednyi történelmet kísért végig és egyengetett észrevétlenül. II. Erzsébet 2022-ben 96 éves korában halt meg, négy évvel később az ország a születésének a századék évfordulójára emlékezik. Képekben idézzük fel a rendkívüli életét.

Szijjártó nélkül felszabadultnak tűntek az uniós külügyminiszterek: zöld jelzést kaphat az ukrán hitel és a szankciós csomag is

Több jel is utal arra, hogy szerdán az EU elfogadja az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós kölcsönt és a 20. szankciós csomagot is. Az uniós külügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán senki sem hiányolta Szijjártó Pétert, azonban volt olyan diplomata, aki a leköszönő magyar külügyminiszter felelősségét tovább vizsgálná a kiszivárogtatások miatt.

A Tisza-kétharmadnak saját magát is meg kell kérdőjeleznie, ha időtálló új alkotmányt akar létrehozni

Mivel a választók többsége kétharmadra ismét kétharmados felhatalmazással kontrázott rá, így minden adott a korábbi rendszer lecseréléséhez. Helyette olyan berendezkedés épülhet, amely képes önmagát is korlátozva túlélni a mindenkori többséget. Ehhez viszont rengeteg szempontot kell megfelelően mérlegelnie egy még nagyon fiatal politikai formációnak és a társadalomnak is.

„Nem volt kötelező idős embereket, családok millióit butítani, háborús hisztériát kelteni” – kemény bírálat a lázadó közmédiásoknak

Ezek az emberek, akik a propagandarendszerben dolgoztak, Orbánék tettestársai, ők végezték el a piszkos munkát, ők építették azt a nyilvánossági rendszert, amely aztán eltakarta a további disznóságokat – mondta Sükösd Miklós szociológus, a Koppenhágai Egyetem Kommunikáció Tanszékének docense a Klubrádióban. Az elemző a médiarendszer teljes átalakítását és új médiatörvényt sürgetett.