Tetszett a cikk?

Regionális és nagyhatalmak évek óta a Kaszpi-tenger energiaforrásainak ellenőrzéséért küzdenek: Putyin attól tart, hogy az Oroszországot megkerülő, épülőben lévő gáz- és olajvezetékek gyengítik Moszkva pozícióit a térségben.

Putyin elnöknek szent meggyőződése, hogy a Nyugat kisemmizi országát a volt Szovjetunió energiaforrásokban gazdag délvidéki területén. „Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy szükség esetén katonai erőt alkalmazzon a szomszédos országokkal szemben, és megóvja a Nyugatra tartó olaj- és földgázvezetékek épségét még az orosz határok túloldalán is” – jelentette be az orosz közvélemény által csak Putyin-doktrinának nevezett irányelvet az orosz államfő.
A fenyegetőnek tűnő, a Washington Post szerint Putyin birodalmi törekvéseit jól tükröző doktrina annak a kilencvenes évek közepe óta tartó folyamatnak a következménye, amelyben regionális és világhatalmak próbálták és próbálják ellenőrizni a Kaszpi-tenger jelentős gáz-és olajforrásait. Az Egyesült Államok és Oroszország célja homlokegyenest ellenkező: Moszkva az egykori „szovjet élettér” felélesztésén dolgozik, Washington viszont mindent megtesz azért, hogy meghiúsítsa az orosz tervet, véli a Nyezavisszimaja Gazeta.
Az orosz napilap szerint kristálytisztán látszik, ki kivel van: az Egyesült Államok az elmúlt évek során szárnyai alá vette Törökországot, Pakisztánt, Ukrajnát, míg Moszkva Kazahsztánban, Iránban és Kínában talált partnerre. Igaz, szeptember 19-én az orosz olaj- és földgázszállításokra rászoruló Ukrajna vezetőit Putyin rábírta, hogy – Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal együtt - aláírják az „egységes gazdasági tér” kialakítását célzó megállapodást.
Moszkva az első pofont a balkáni válság idején kapta, amikor Grúzia, Ukrajna, Üzbegisztán, Azerbajdzsán és Moldávia egy Oroszországtól független regionális együttműködési és biztonsági szervezetbe, a GUUAM-ba tömörült. E szervezet tagállamainak Kremltől való eltávolodásában korábban komoly szerepe volt Washingtonnak, mivel a Clinton-kormányzat a Partnerség a békéért NATO-programot a kilencvenes évek első felében ezekre az országokra szabta. (A kétoldalú katonai megállapodásból azonban csak évekkel később, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően profitált az Egyesült Államok, amikor Grúziában és Közép-Ázsiában villámgyorsan felállíthatta katonai bázisait.)
Bár Oroszország több, a GUUAM-ot és az Egyesült Államok közép-ázsiai törekvéseit ellensúlyozó szervezetet hozott létre (lásd.: Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete – OTSC, Sanghai Együttműködés Szervezete, SCO), Putyin legnagyobb hőstettének sokan mégis azt tartják, hogy megegyezett Kazahsztánnal a Kaszpi-tenger státusának jogi szabályozásának kérdésében. A két ország stratégiai uniója hatékony volt a nyugati próbálkozással szemben: Nurszultan Nazarbajev kazahsztáni elnök visszautasította az új olajvezeték kiépítésére tett amerikai-török javaslatot, amely az ország fekete aranyát Oroszország megkerülésével szállította volna.
Ha Kazahsztán nem is, a Moszkvától örömmel távolodó Heydar Aliyev volt azerbajdzsáni elnök a Clinton-adminisztráció idején kitörő lelkesedéssel fogadott egy hasonló programot: a Bakuból induló, Grúziát átszelő, a Fekete-tengerig húzódó vezeték megépült, a Világbankhoz tartozó International Finance Corporation (IFC) pedig éppen a múlt héten erősítette meg, hogy a szintén Bakuból induló, ám a Földközi-tengernél fekvő török Ceyhanig nyúló olajvezeték építését finanszírozza. (Az IFC szerint egyébként Azerbajdzsánnak a következő 20 évben körülbelül 20 milliárd dollár haszna származik az olajból.)
Az október óta Heydar Ilham (Aliyev fia) vezette Azerbajdzsán nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai szerepe miatt is fontos Washingtonnak: az ország Iránnal határos és Csecsenföldtől sincs távol. A gazdasági partnerség ráadásul katonai előnyt is szült: az afganisztáni háború kitörésekor Baku engedélyezte, hogy amerikai katonai gépek használják az ország légterét. Ezen felül – ahogy arra a londoni New Statesman hetilap emlékeztet - a Bakuból eredő, orosz földön átívelő olajvezeték közel száz kilométeren keresztül olyan területet érint, amelyet többé-kevésbé csecsen lázadók ellenőriznek, ezért Washington tavaly csapatokat küldött Grúziába, hogy azok helyi katonákat képezzenek ki a gerillák elleni harcra.
Azerbajdzsán példáját követve a földgázban dúskáló, ám csak az orosz gázvezetékek igénybevételével exportképes Türkmenisztán is a moszkvai láncoktól szeretne megszabadulni: a világ negyedik legnagyobb földgázexportőre külföldi befektetőket keres, hogy egy új, az orosz területeket kikerülő gázvezetéket építhessen. A vállalkozásra ezúttal Ukrajna harapott rá, s az első tervek már el is készültek. Az új infrastruktúra átszelné a Kaszpi-tengert, a Kaukázust és a Fekete-tengert, hogy a nyersanyag végül a Krím-félszigetről Nyugat-Európába kerüljön. A Nyezavisszimaja Gazeta szerint mindez konkurenciát jelentene a türkmén gáz eddigi fő útvonalát jelentő Oroszországnak, de mivel az európaiak szeretnék, ha gázellátásuk több forrásból származna, a vezeték önmagában nem jelentene veszélyt Moszkvára nézve.
Más a helyzet a szintén Bakuból eredő új energiafolyosóval, amely a jövőben a Kaszpi-tengertől Grúzián át a török Erzurumig szállít földgázt és szintén kikerüli Oroszországot. Ez a terv már orosz érdekekbe ütközik: az Economist szerint még az is elképzelhető, hogy az állami tulajdonban lévő orosz Gazprom – egy Tbiliszivel kötött homályos keretszerződésre hivatkozva – télen egész egyszerűen elzárja a Grúziát ellátó gázvezetéket, így gyakorolva politikai nyomást a rosszalkodó szomszédra.
A Bakuból nyugatra áramló energiahordozók feletti ellenőrzés mellett Oroszország célja, hogy saját energiahordozóinak exportját növelje. Ezért 2001-ben megállapodott Pekinggel egy - Japánt és Kelet-Ázsiát szibériai olajjal ellátó - 2247 kilométeres olajvezeték kiépítéséről az oroszországi Angarszk és a kínai Daking között: a vezetéken Oroszország 25 év alatt 700 millió tonna olajat tudna exportálni. Ugyancsak készülőben van egy Lengyelországot átszelő vezeték is, amely által - Leonyid Fedun Lukoil-vezér szerint - Oroszország négy év alatt az USA kőolajfogyasztásának 10-13 százalékát biztosíthatná, szemben a jelenlegi 4 százalékkal. Márpedig, mint a Nihon Keizai Simbun japán napilap megjegyzi, Oroszország, bár katonailag meggyengült, a napi 8,20 millió hordó olaj kitermelésével Szaúd-Arábia nyomába lépett, s megváltoztatja az olajipari erőviszonyokat: az Egyesült Államok – Moszkvának az iraki háború során tanúsított magatartása ellenére – azért közeledik Oroszországhoz, mert növekvő energiafogyasztása miatt szüksége van az orosz olajra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Újabb öt évig a Főtaxi marad a reptéri szolgáltató

Újabb öt évig a Főtaxi marad a reptéri szolgáltató

Most már egyhuzamban 24 órán át is lehet videotelefonálni a Teams-szel

Most már egyhuzamban 24 órán át is lehet videotelefonálni a Teams-szel

Az algériai egészségügyet letarolja a Covid: már 120 ápoló halt bele a fertőzésbe

Az algériai egészségügyet letarolja a Covid: már 120 ápoló halt bele a fertőzésbe