Tetszett a cikk?

A szombati, 23 halálos áldozatot követelő isztambuli merénylet szemmel láthatólag rányomja a bélyegét a nagyobb tőzsdék indexeinek alakulására is. A befektetők komolyan veszik az al-Kaida újabb fenyegetéseit, az indexek ennek megfelelőn szinte mindenhol zuhannak.

Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
Emelkedéssel zár a Dow november 17-én?
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn meredeken zuhant. Miután az index 10 ezer pont alá esett, beindultak a további veszteséget megelőző automatikus eladások; főként a fejlett technológiai és a fémipari részvények árfolyama csökkent. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója hétfőn 380,23 pontos, azaz 3,74 százalékos veszteséggel 9786,83 ponton zárt, ami a legalacsonyabb érték augusztus 13. óta. Tőzsdezáráskor a dollár 109,71 jen volt Tokióban, 1,47 dollárral drágább, mint pénteken.



Mindez történt annak ellenére, hogy a japán kormány bejelentette: ellenőrzi az al-Kaida terrorhálózat merényletekkel fenyegetőző üzenetéről szóló értesüléseket. Mint ismeretes, a londoni al-Kudsz al-Arabi című arab nyelvű újsághoz eljuttatott üzenetben egy magát Abu Hafsz al-Maszri brigádok - al-Kaida néven megnevező szervezet vállalta az isztambuli merényletek végrehajtását, és terrorakciókat helyezett kilátásba az Egyesült Államok "lakájai", köztük Japán ellen.



Európában is esnek a mutatók



A frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 4,51 pontos veszteséggel indult hétfőn, nyitás után tíz perccel azonban már 73,72 ponttal maradt el a pénteki záróértékétől. Délben a mutató 2,4 százalékos csökkenés után megközelítette a kritikus 3700 pontot.



A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 hétfőn 6,3 pontos veszteséggel kezdett, tíz perccel később azonban már 33,0 pontos veszteségnél tartott. Tőzsdenyitáskor az euró 1,1801 dollár volt - a péntek reggeli 1,1786 dollár helyett - középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon; majd fél tízig 1,1807 dollárra drágult az euró. Hétfőn fél tízkor az arany unciánként 398,25 dollár volt Londonban azonnali szállításra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nem fogadta el a budakalászi polgármester a búzavirágozó jegyző lemondását

Nem fogadta el a budakalászi polgármester a búzavirágozó jegyző lemondását

Menczer Tamás: George Clooney egy jó színész, de nem világpolitikai orákulum

Menczer Tamás: George Clooney egy jó színész, de nem világpolitikai orákulum

Egy székesfehérvári családtól érkezett az ország fenyője a Parlamenthez

Egy székesfehérvári családtól érkezett az ország fenyője a Parlamenthez