Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 50 millió euró össznévértékű euró jelzáloglevelet bocsátott ki zárt körben, Luxemburgban bejegyzett EMTN (európai középtávú) programja keretében - jelentette be a hitelintézet kedden.
Az FJ11ZV02 kódú jelzáloglevelek változó kamatozásúak, lejáratuk 6 év. A forgalomba hozatal fő szervezője a Bayerische Landesbank. Pataki Sándor, az FHB ügyvezető igazgatója szerint a papírok kamata a hat havi EURIBOR-on alapul, s a bank a mostani kibocsátás során eddigi legjobb hozamfelárát érte el (a konkrét mértéket zártkörű kibocsátások esetén nem hozzák nyilvánosságra).
Az európai piacon január óta jelentősen szűkültek a hozamfelárak, ugyanis cash-bőség van, óriási a kereslet, egyértelműen kibocsátói piac van, ezt használta ki az FHB - mondta Pataki. Az FHB ezt megelőzően az EMTN program keretében tavaly novemberben bocsátott ki jelzálogleveleket, ugyancsak zárt körben, az akkor értékesített 50 millió eurós pakett fix kamatozású volt hatéves lejárattal.
Az FHB a mostani kibocsátással együtt eddig 565 millió eurót használt fel 1 milliárd eurós keretösszegű EMTN programjából, az eddigi kilenc kibocsátás során. Az FHB az elmúlt egy évben kizárólag a nemzetközi tőkepiacról vont be forrásokat a magas hazai kamatszint miatt. A bank belföldi, 220 milliárd forintos kibocsátási programjának megújítása folyamatban van, február végén, március elején így belföldi nyilvános kibocsátás is várható - mondta Pataki.
A bank forgalomban lévő jelzálogleveleinek névértéke 2004 végén meghaladta a 366 milliárd forintot - 88,4 milliárd forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest -, aminek alapján az FHB piaci részesedése 30 százalék. A külföldi forgalomba hozatalok aránya 2004 végén a teljes állományban becslések szerint 37-38 százalék volt.
Az FHB az elmúlt évben több alkalommal vásárolt vissza jelzálogleveleket lejárat előtt, mintegy 32 milliárd forint névértékben, amiből közel 17 milliárd forint külföldi kibocsátás volt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.