A tervezett intézkedés a napellenzőket és habosított elemeket készítő üzem mintegy 225 munkatársát érinti, akiknek - lehetőség szerint - a konszern más telephelyein ajánlanak munkalehetőséget - áll a vállalat közleményében. A társaság döntését azzal indokolja, hogy a solymári üzem az elmúlt években veszteséget termelt, ezenfelül a közeljövőben számos program termelése kifut, így az üzem kihasználtsága túlságosan is kicsi lesz ahhoz, hogy biztosítsa a telephely fennmaradását, ezért a gyár bezárása elkerülhetetlen.
Az elavult technológia és az annak következtében magas várható beruházási költségek miatt a solymári üzem új megrendelésekkel való életbentartása sem bizonyult gazdaságos alternatívának. Ezért a fennmaradó termékkör gyártását az év folyamán fokozatosan alvállalkozóknak adják ki, illetve a Johnson Controls más telephelyeire helyezik át. Palotás Tibor, a gyár ügyvezetője szerint, az üzem bezárása által érintett munkatársak számára szociális szempontból is megfelelő megoldásokat keresnek, ami lehet például a dolgozók egy részének a cég beszállítóinál való elhelyezése.
Az 1991-ben alapított mintegy 274 millió forint jegyzett tőkéjű kft. 100 százalékos tulajdonosa a németországi Johnson Controls Interiors GmbH Automotive Group, míg árbevétele az elmúlt években 3 milliárd forint körül alakult. A Johnson Controls-t (New York Stock Exchange: JCI) 1885-ben alapították, központja az Egyesült Államokbeli, Milwaukee-ban. Tavaly a vállalat forgalma elérte a 26,6 milliárd dollárt, amiből 20,5 milliárd dollárt az autóipari részleg teljesített. Az európai központ a németországi Burscheidben van. A vállalat termék portfóliójában megtalálhatók a komplett műszerfalak, ajtórendszerek, mennyezetburkolat-rendszerek, beltéri elektronikai egységek,
áramellátó-rendszerek és a motorelektronikák is.
A Johnson Controls bezárja solymári üzemét
A gépkocsi belső berendezéseket gyártó amerikai érdekeltségű Johnson Controls Automotive Magyarország Autófelszereléseket Gyártó Kft., 2005 december végéig bezárja solymári üzemét- tájékoztatta a társaság az MTI-t szerdán.
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
Europion: A hőségriadó elhozta Magyar Péter egyik első olyan döntését, amely a többség szerint nem elegendő
Elérhetetlen lett két Fidesz-közeli lap Baranyában
A Pécsi Újság 16 éve legendás hírnevet szerzett azzal, hogy a főszerkesztője orális szexre szólította fel a fővárosiakat.
Tájékoztatót küldött a Mediaworks a Magyar Nemzet előfizetőinek
Lerohad a Gubacsi híd: bíróságra került a tízmilliárdos tender, közben Mészárosék a felújításból gazdagodnak
Rég leáldozott a szerb elnök csillaga, de esze ágában nincs távozni
Medián: Kitart a Tisza-eufória, egyre fogynak a Fidesz-szavazók
Hatalmas tűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Nem engedtek fel 23 utast a Wizz Air a Kefalónia–Budapest-járatára
Integritás Hatóság: A közbeszerzésekben a túlárazás nem hiba, hanem a rendszer lényege
Nagyon visszaesett a kereslet a budapesti ingatlanok iránt
Marabu Féknyúz: Hajdu
Nem hagyjuk.
Még légkondi alatt is durván megborítja a munkát és a GDP-t a hőség
Ha az okosórám szerint kipihent vagyok, miért érzem magam mégis fáradtnak?
Karácsony Gergely Colin Firth ikonikus jelenetét idézve nyitott meg egy strandot
Itt az MNB-alapítvány mérlege: az induló közvagyon tizede sincs meg
Mától tilos egyszer használatos műanyag poharakat forgalmazni
A FIFA elmagyarázta, miért volt szabálytalan a németek hosszabbításban fejelt gólja
Esküvőt vezetett le Schwarzenegger a Halászbástyán
Meghalt a Village People frontembere
Pótlékmaffiát kapcsoltak le a BKK berkein belül
A csalást egy belső ellenőrzés tárta fel, az érintetteket kirúgták.