Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Vásárlásnál a boltválasztás legfontosabb szempontja az áru minősége, az árszínvonal valamint a választék, ez a három tényező pedig évek óta kiemelkedő szerepet játszik a vásárlási szokásokban - áll a GfK tanulmányában.
A GfK Piackutató Intézet „Shopping Monitor” című új tanulmánya azt is közli, hogy a legtöbb pénzt élelmiszerre a háztartások 40 százaléka a 20 000-nél több kis boltban adja ki. A háztartások további közel egy harmad része számára valamelyik hipermarket az élelmiszer fő beszerzési forrása. Utána következik a diszkont, majd a szupermarket. A kis bolt a legtöbb pénzt ott elköltők 90 százaléka számára azért előnyös, mert közel van és könnyen megközelíthető. A hipermarket fő vonzerejét a válaszadók 69 százaléka számára a kedvező árak adják, de sokak számára fontos a széles áruválaszték is. A diszkont kedvező árait 76 százalék nevezte meg pozitívumként, és szintén magas a könnyű megközelíthetőséget említők aránya.
A boltválasztást befolyásoló tényezők majdnem mindegyikét fontosabbnak tartják a megkérdezettek, mint egy évvel korábban; általában igényesebbek lettek a vevők. Egyedül az üzlet ismertsége, márkaneve kevésbé fontos az előző felméréshez képest. Legnagyobb arányban az üzlet környezetével szemben támasztott elvárás mutatója emelkedett egy év alatt.
Az érem másik oldala, hogy a vevők mennyire elégedettek azzal az üzlettel, ahol a legtöbbet költik élelmiszerre. Tizenkilenc szempont közül a rangsor vége felé áll az árszínvonallal való elégedettség. Annál kevésbé csak az akciókat-promóciókat, illetve a nyújtott szolgáltatásokat tartják jónak a vevők. A lista középső részén áll az elégedettség az áruk frissességével és minőségével, viszont az élbolyban foglal helyet a választék. Legnagyobb mértékben fő bevásárló helyük nyitva tartásával elégedettek a vevők.
A különböző napi fogyasztási cikkek termékcsoportjai közül kis boltban veszik legtöbben a friss kenyeret és péksüteményt. A hipermarket slágere a mosó- és tisztítószer, a szupermarketé a tej és tejtermék. A diszkont az alapvető élelmiszerek fő beszerzési forrása a legtöbb háztartás számára. Szaküzletben friss húsra, piacon friss zöldségre és gyümölcsre adják ki a legtöbb pénzt.
(GfK)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.